Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-06 / 32. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 Kétszer olyan nagy gyülekezet: kétszer húsz dollár, és igy tovább. Csak az kell hozzá, hogy a presbiterek legyenek csakugyan elöljárók, munkások az Ur szőlőjében! Érezzék meg, hogy az egyház az övék s érezzék meg, hogy azért őket terheli a felelősség! őket, és mem a lelkészt, helyesebben : nem csak a lelkészt, — mert egy ember a lelkét kiteheti, de a presbiterek lélekből fakadt és lélekből végzett munkáját nem helyettesítheti soha! Örömmel vesszük tudomásul s adjuk tovább a nilesi eredményt: hátha meg fogják azt látni másutt is? ELTÖRÖLTÉK A PERSELY-SZEDÉST. Mostani híreink között megint van egy figyelemre méltó. A duquesnei egyház köréből szól ez s azt adja tudtunkra, hogy a gyülekezet megszüntette az általánosan szokásos perselyezést. Azt .nevezetesen, hogy egy pár presbiter az Isten- tisztelet alatt hordja körül a perselykosarat és igy szedi össze az Isten dicsőségére szánt adományokat. Ehelyett a templom ajtajában helyezték el a perselykosarat, teljesen szabad akaratára bízva mindenkinek az adakozást. A mai nehéz időkben sokakat visszatart az Isten házának látogatásától az is, hogy nincsen meg az az öt vagy tiz centje, amit rendesen a perselykosárba tenni szokott. A körülhordott kosárnál pedig szégyenkezik, ha azt üresen kell elbocsátania. Inkább otthon marad. Duquesneben ezt az akadályt akarják elhárítani a templomlátogatás elől. Az adakozás alkotó része a keresztyén Isten- tiszteletnek. Nem azért, mert pénzt jelent az egyház javára, hanem azért, mert ebben mutatjuk meg áldozatunkat. Igen helytelen felfogás volna azonban az, amely inkább elmarad a templomból csak azért, mert esetleg még perselypénze sincsen. Az emberi természet, a szégyenkezés érzete diktálja némelyeknek ezt s a duquesneiek ennek akarják elejét venni. Mi hisszük, hogy nem csalódnak meg. Perselypénzük nem lesz kevesebb, mint eddig volt: templomi gyülekezetük száma azonban emelkedni fog. Bizalmuk van saját magukban. Hinni akarják és hiszik azt, hogy aki teheti: igy sem vonja meg az Úrtól azt, ami az Űré. Az egymásba vetett bizalomra helyezik a perselykosarat is, aminthogy az egyháznak legbiztosabb alapja a bizalom, a hit. Valljuk be és ismerjük el, hogy a perselykosár körülhordozása mesterséges eszköz az adományok fokozására. Ahol azonban az egyháztagokat az igazi lélek, a szívnek tiszta ragaszkodása fűzi az egyházhoz: ott nincs szükség ilyen mesterséges fokozására az adakozásnak. Ott az áldozatkészség enélkül is megadja azt, amit megadhat s amivel az Urnák tartozik. Ha pedig csakugyan nincs miből adnia: az álszemérem mégsem tartja vissza az Isten házától. Érdeklődéssel várjuk a duquesnei kísérlet tényleges eredményeit. HOL KÉSIK A TANÁCS? Hónapról-hónapra, folyton és folyton nehezbe- dik egyházaink helyzete. Nemcsak az egyházi munkások vannak kritikus helyzetben, de maga az egyház az, amelynek szekere kátyúba jutott. Innen is, onnan is halljuk a panaszt, a jajszót: nem tudunk eleget tenni kötelezettségeinknek... És vergődünk külön-külön, magunkra hagyatva. És nincs jóformán senki, aki egy jó szót szólana hozzánk, aki biztatna, bátorítana, tanáccsal szolgálna vagy egymáshoz vezetne bennünket terheink közös hordozására. Százszor és százszor sürgettük, kértük az egyházmegyék vezetőségeinek közös gyűlését: hiszen ha egyáltalán lehetséges, csak közös erővel mozdíthatjuk előbb életünk szekerét. Ha történt is erre kísérlet az akroni zsinati gyűlés alkalmával: ez sem volt teljes és alapjában véve nem is végzett semmit. Hiányzik a kezdeményezés. Egyházmegyéink vezetői külön-külön azt gondolják talán: miért kezdjem én? Miért erőltessem én? Hiszen mindjárt kiteszem magamat a vádnak és gyanusitga- tásnak: püspöke akarok lenni az egésznek. Álszeméremnek vagy kényelmeteskedésnek sohasem volt s ma különösen nincs helye és jogosultsága. Legyen bármelyike az e. m. elnököknek, de álljon elő valaki és ne nyugodjon addig, amig össze nem jönnek mindnyájan, hogy közösen ad janak legalább egy jó szót ezeknek a vergődő, küzdő gyülekezeteknek és egyházi munkásoknak. Közösségünknek érzete már magában véve is erőforrást jelent s a közös beszélgetésből talán a mentő tanácsot is megadja Istennek kegyelme. JEGYZETEK A ZSINATRÓL. (Folytatás a 3. oldalról) vették föl a költségelőirányzatba a csekély 7000 dollárt se a Liga céljaira, amikor pedig más de- nominációk ligái 50—60 ezer dolláros költségvetéssel dolgoznak. A vezetők mindazáltal csüggedet- lenül vágnak neki a második trienniumnak, amely idő alatt remélik, hogy minden egyházban megalakíthatják a helyi csoportokat vagy a meglevő férfiegyesületeket, egyházi klubokat formálhatják át azokká.