Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-23 / 30. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA URALKODJUNK IDEGEINKEN. A válságos idők nehéz megpróbáltatásai, jó pesti magyarsággal szólva, nemcsak zsebünkre, hanem ideginkre is mennek. Más időkben, ha voltak is bajaink, nyugodtan megbeszéltük és elintéztük azokat. A mai nyomorúságban az emberek idegesek és könyen hajlandók arra, hogy kicsinyből is nagyot csináljanak és a kicsi bajt, amely alapjában véve talán nem is baj, egyenesen veszedelemmé fokozzák. Ha van valahol valami jogos, esetleg ok nélküli elégedetlenség: abból a mai időkben egyszerre élet-halál kérdés lesz, veszedelmére az egyháznak, elöljáróknak, egyháztagoknak egyaránt. Az idegesség okozza ezt, amelylyel szemben csak egyetlen orvosság van: nyugalom, nyugalom, nyugalom. Egyik egyházunkban a gyülekezet elöljárósága s az egyházat kezdettől fogva súlyos összegekkel segítő Nőegylete került éles ellentétbe egymással. Annyira, hogy az Egyháztanács a Nőegyletet egyenesen felfüggesztette, megszűntnek nyilvánította. A dolog érdeméhez mi nem szólunk, nem is szólhatunk hozzá. Kívülről, messziről egyszerűen képtelenség volna az, ha a bírói székbe akarnánk ülni és jobbra vagy balra, de ítéletet akarnánk mondani. Nem is a mi tisztünk az s különben is meg vagyunk arról győződve, hogy az ilyen ellentétek elintézésének a nyilvánosság csak akadályául szolgál. Semmi szükség nincs arra, hogy akár az egyháznak, akár az egyeseknek nevét tovább doboljuk. Egy dolgot azonban föl «kell jegyeznünk. A mai ideges állapotokra gondolva azt kellene hinnünk, hogy egy ilyen határozat után az a Nőegylet tagjaival, vagy tagjainak egy részével együtt egyszerűen hátat fordít az egyháznak s az “eb ura fakó” elve alapján megy máshova. Ez a Nőegylet azonban nem igy cselekedett. Kimondotta, hogy nem oszlik ' fel, az egyházat sem hagyja el, munkálkodását sem szünteti be, hanem tovább is szolgál ott, ahol az Isten már eddig is szolgálatra hívta el. Megőrizte higgadtságát, nyugalmát s ezzel a legnagyobb elismerést vívta ki a maga számára. Erre, erre a lélekre van szükségünk mindenütt! Nem szabad megengednünk, hogy idegeink uralkodjanak rajtunk és elhatározásainkon! A legnagyobb győző az, aki önmagát győzi le! Aki tud uralkodni saját magán s nem engedi meg, hogy akár szavaiban, akár tetteiben az indulatosság elragadja. Hej! de sok késő bánatnak, lelkiismeret-furdalásnak, igazi bajnak és veszedelemnek volt már forrása az, amikor nem tudtunk uralkodni saját magunkon! Amikor az indulat, már akár jogos, akár jogosulatlan volt is az, elragadott bennünket és olyan szavakra, cselekedetre indított bennünket, amit későbben saját magunk bántunk meg legjobban! A nyugalom megőrzésére mindig szükség van, de különösen szükség van most, amikor amúgy is van elég baj mindenütt. Bajaink orvosságának felét már megnyertük, amikor nem vesztettük el hidegvérünket. A másik felét pedig mindig megadja Istennek kegyelme azok számára, akik imád- ságos lélekkel ellensúlyozzák indulataikat. ÁLLJUNK MEG EGY PERCRE! Szeretnénk, ha lapunk múlt heti számának egyik hire fölött nem siklanának el olvasóink és egyházainknak vezetői. A nilesi egyház hire ez, ahol a közgyűlés kimondta, hogy nem erőlteti a tagsági dijak fizetését, hanem ehelyett az egyházi elöljárók adományokat fognak gyűjteni az egyháztagoktól. Állandóan fognak gyűjteni s ami ezzel együtt jár: állandóan fogják látogatni az egyháztagokat! Szinte nehéz eldönteni, hogy melyik a fontosabb: a gyüjtés-e, vagy a látogatás? Erkölcsi szempontból kétségtelenül az utóbbi. Kimondhatatlanul nagy erőforrás van abban, ha az egyház elöljárói állandó összeköttetésben vannak egymással s ez az erőforrás mindig megtermi a maga anyagi gyümölcseit is. A toledoi egyház, tagjainak számát tekintve, nem tartozik a legnagyobbak közé. Azok az egyháztagok sem milliomosok: éppen úgy egyszerű, szegény munkás emberek, mint másutt. És azért a toledoi egyház mégis első helyen áll intézményeiben, templomlátogatásában, birtokaiban is. Miért? Egyszerűen azért, mert ott, tudomásunk szerint, már kezdettől fogva minden két hétben, tehát havonta kétszer fölkeresik az elöljárók az egyháztagokat. Ezzel az állandó látogatásokkal mindig fenntartják az élő összeköttetést az egyháztag és az egyház között. Állandóan alkalmat adnak az adakozásra is és elérik azt, hogy Toledoban sem a templomi gyülekezet, sem az egyház pénztárának bevétele nem csökkent. Az előbbi semmiesetre sem s ha a pénztár talán meg is érzi a nehéz időket, semmiesetre sem érzi olyan mértékben, hogy kétségbe kellene esnie. Toledoban régen gyakorolják, Nilesban most kezdik ezt a munkát az egyházi elöljárók. Egész bizonyosan fáradságos rájuk nézve, de vájjon nem igy töltik-e be igazán hivatásukat? Ismételten gratulálunk a nilesiaknak s példájukat ajánljuk a többi egyházak figyelmébe is.
