Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-16 / 29. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. AMENNYIBEN NEM CSELEKEDTÉTEK ... ! Ha szorgalommal tanulmányozgatjuk Jézusnak az utolsó ítéletről szóló csípős példázatát, minden bizonnyal látni fogjuk, hogy egyetlenegy iszonyatos bűnt sem büntet az embernek Fia olyan irgalmatlanul, mint a mulasztást, a hanyagságot. A többi vétkekről — akármilyen undorítók is legyenek azok ■— mintha teljesen megfeledkezne. Ugylátszik, mintha egy cseppet sem törődne azzal, hogy milyen szép és csendes életet éltünk; hogy egész földi életünkben soha senkinek nem ártottunk, senkit be nem csaptunk, senkit ki nem használtunk. A Mester előtt csak egy itélőszabály áll: Mit tettünk! És ezen a pár rövid szócskán dől el az ő üdvös vagy kárhozatra szóló Ítélete. Ennek a kis kérdésnek a fényénél adja oda az örökélet koronáját, vagy osztja ki kérlelhetetlenül szigorú büntetését. “Amennyiben nem cselekedtétek...” Spurgeon, a hírneves prédikátor, egyszer egy úriembernek volt a vendége. Egész vacsora alatt a bőbeszédű házigazda egyébről sem beszélt, mint az ő erényeiről. “Nem iszom, sohasem kártyázom, másoknak a jóságával vissza nem élek” — mondogatta dicsekedve. Az apostoli hitü lelkész már nem tűrhette tovább ennek az öntelt embernek büszkélkedését és egyszer csak hangosan közbevágott: “Ugyan, uram, inkább azt szeretném tudni, ha valami jót cselekszik-e?” A tanuló sohasem szorgalmatossága miatt bukik meg, hanem mert nem tanul. A munkást is rendszerint — természetesen normális időkben — nem igyekezete miatt fizetik le, hanem lustasága és hanyagsága miatt. Úgyszintén a hivatalnokot sem azért teszik ki állásából, mert talán igen odaadóan és túl lelkiismeretesen dolgozik a cég javára, hanem mert hanyag és könnyelmű. Az egyik legenda szerint, amikor Rómában az első keresztyéneket kegyetlenül üldözték, egyes buzgó hívek, féltve vezérük életét, rávették Péter apostolt, hogy meneküljön meg g. biztos halál elől. Ha ők el is pusztulnak, legalább tanítójuk maradjon életben. Péter, a nagy unszolásra, el is határozta, hogy otthagyja a várost. Már épen útban volt, mikor találkozott Jézussal, aki meg Rómába sietett, oda, ahonnan Péter pedig futott. “Mester, hová mész?” — kérdezte meglepődve a tanítvány. “Megyek Rómába, hogy még egyszer megfeszittessem” — volt a hideg válasz. Péter megértette a szelíd dorgálást. Visszament egyenest Rómába, ahol rövidesen őt is megfeszítették. A mai, szenvedéssel és fájdalommal megduplázódott vérző világban nem lehet csak úgy felületesen és olyan “semmi-közöm-hozzá” érzéssel elolvasnunk Jézusnak eme komoly szavait. Nem lehet és nem is szabad elzárkózottan, nemtörődömül és közömbösen élnünk. Népek ezrei nyomorognak és kínlódnak körülöttünk. Mindenütt csak a sok éhező szív, megrongált, kifosztott, beteg lélek nyög. A zátonyravert életek, hajótörött utasok s fulladozó zarándokok segély t- kérő hangja minél erősebben hallatszik már szét a nagy sötétségben. Borús, csillagtalan, fekete az ég felettük. Inspirációért, segítségért, szere- tetért, rokonszenvért könyörögnek. A Mindenhatónak megterheltetett gyermekei ezek mind a legkisebbig. Vajon az elhanyagolt kötelességek, az elmulasztott alkalmak nem fogják-e majdan végig harsogtatni lelkünk felett az ember Fiának eme rettenetes szavait: “Amennyiben Nem cselekedtétek ... ?!” Welland, Ont. Nagy Ferenc. MINDEN CENT SZÁMIT. Abban a végtelenül nehéz anyagi helyzetben, amelybe a világválság juttatott mindent, egyetlen segítség van csupán: ha a legkisebb erő is odaáll a köz szolgálatába. Nagyon téved az, aki azt gondolja, hogy elsőbb vagyok ÉN és csak azután következik MÁS. Az egyes emberen addig nem lesz segítve, amig maga a közösség talpra nem áll. Természetes dolog, hogy a válság alól inem kivétel az Egyház sem, amely talán legsúlyosabban érzi a depressziót. Az egyes gyülekezetek a legnagyobb nehézséggel küzdenek s az egyház küzdelmében is csak ott van segítség és remény, ha a rendelkezésünkre álló erőket összeadjuk, mindnyájan összeadjuk. Ezen az utón leküzdhetjük a nehézségeket, de másként nem. Akármilyen kicsi legyen is az a segítség: annak ott kell állania a köz szolgálatában, mert csak igy emelhetjük ki egyházainkat is a súlyos zökkenőből. Ezt érezte meg az elyriai Nőegylet, amikor az EMERGENCY FUNDRA 5 dollárt adományozott, továbbá a fairfieldi gyülekezet, amely ugyancsak erre a célra 23 dollárt gyűjtött, amely adományokkal a mi egyházaink eddigelé 858 dollárral járultak az EMERGENCY FUNDHOZ. Ezt kell megérezmiök az összes egyházi testületeknek, egyházaknak és magánosoknak egyaránt, mert a jó Isten is csak úgy segít meg bennünket, ha méltóknak bizonyulunk a megsegítésre.
