Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-16 / 29. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN JULIUS 17-ÉN? A zsidók alig várták, hogy megszabadulhassanak Egyiptomból. Végre eljött ennek is az ideje. De az egyiptomi király nem bocsátotta el őket. Ezért Isten tiz csapást bocsátott rájuk. A tizedik csapás volt a legfájdalmasabb. Meghalt minden egyiptomi családban az elsőszülött, a legidősebb gyermek. A zsidó családokat azonban Isten megkimélte. Olvasd el figyelmesen Mózes II. könyvének 7, 8, 9 és 10. részeit, ezekből megtudod, mi volt a kilenc csapás. Felelj meg a következő kérdésekre: Mit mondott Isten a 9-ik csapás után? (11. rész 1. v.) Mi volt a tizedik csapás? (2. és 3. v.) Mivel mutatta meg most is Isten, hogy szereti a választott népet? (7. v.) Mit kellett vásárolni minden zsidó családnak? (12. rész 3. v.) Mit kellett vele csinálni? (6—7. v.) Miért? (23. v.) Hogyan történt a tizedik csapás? (29—33. v.) Mitől szabadította meg a vér a zsidókat? Kinek a vérére emlékeztet minket a bárány vére? Mitől szabadit meg EZ A VÉR? ARANYIGE: A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. (Korinthusbeliekhez Írott I. levél 5. rész, 7 vers második fele.) ISTEN JÓSÁGA. De boldog is az az ember, Kit az Isten úgy szeret, Hogy ad neki jószántából Meleg otthont, kenyeret. MOST NEM MESÉT ÍRUNK... Ugy-e gyermekek, kedves dolog a mese? Szeretitek olvasni... ? Mi is nagyon szívesen közlünk mesét ezen a helyen, de látjátok, talán még a mesénél is kedvesebb az a levél, amit alább olvashattok. Egy phoenixvillei gyermek irta, akiről a “Tiszteletes bácsi postája” a múlt heti számban emlékezett meg. A Tiszteletes bácsinak már sok, sok ilyen levele van mindenfelől a gyermekektől. Ezek közül közöljük le a phoenixvillei gyerek levelét, akinek a nevét most még mi sem tudjuk. így szól a levél: “Nagytiszteletü Uram! “Én is bátorkodom önt felkeresni egy pár soraimmal, ha nem sérteném meg ezen pár soraimmal, mert csakis most irok először a nagy- tiszteletű urnák, még eddig eszem ágába sem volt, hogy foglalkozzak ezen dolgokkal. A minap kint játszadozom a többi cimborámmal. Amint játszadozunk, megkérdi tőlem egy cimborám, hogy te nem küldöd be a tiszteletes urnák a rejtvényt? Vagyis megfejtéseket? Én kérdem, hogy milyen az a megfejtés, ő mondja nekem, hogy a te apádnak nem jár a Reformátusok Lapja? Én mondom, hogy igenis jár, tehát abban van minden újságban mindenféle rejtvények, azt meg kell fejteni és beküldeni Rév. Csontos Béla lelkész unnak és ha kihúzzák a te számodat, hát fogol nyerni egy szép könyvet. Én mindjárt meg is hallgattam és kezembe veszem a könyvet, mindjárt meg is találtam a rejtvényt, tehát addig addig töröm rajta a fejemet, amig ki nem találtam és rögtön le is ültem és meg is irom a tiszteletes bácsinak. Az igaz jó kis idő telt bele amíg meg bírtam fejteni a 20-ik számú feladatot, igy a negyven gyerek közül 16-an fognak konfirmálni. Ha igaz lesz, úgy tiszteletes bácsikám tessék tudatni a tiszteletes bácsi postájába, de mivel a tiszteletes ur ilyen gondot adott nekünk, hogy sokáig nem tudunk játszani, de azért nagyon köszönöm a nagy- tiszteletes urnák, mert legalább addig okulok tanulmányban és az Írásban. Én a hatodik osztályt most jártam és most fogok menni a hetedikbe, én egyformán irok, olvasok magyarul és angolul, mert az én apám igen erősen fog, hogy el ne hadgyam a magyar szót és írást, azért is tudok Írni, mert ő tanított meg. Az igaz, hogy sokat is kikaptam érte, de azért nem bánom... N. N. K.” Leközöltük a phoenixviHei gyerek levelét, mert azt gondoljuk, hogy az ő példája sokakat fog serkenteni. Most még ő bizonyosan jobban tud angolul Írni, mint magyarul, de nagyon sok dicséretet érdemel ezért a szép magyar levélért, amelyhez hasonlót már eddig is sokat kaptunk s bizonyosan kapni fogunk még ezután is. DAL AZ ANYAI CSÓKRÓL. Szegény édes apám régesrég megmondta, Még gyerek koromba’, Hogy a pénz értékét mivel én nem látom: Sohse lesz belőlem semmi a világon! Mert valahogy megvolt akkor is már nekem Az a természetem: Akármim od’adtam egy gyöngébb gyereknek, Valami nálam is koldus szegényebbnek! Ki is kaptam érte, nem egyszer, de százszor Az édes apámtól. Hanem édes anyám biztatón, titokba’, Minden kis könnyemet százszor lecsókolta! És hogy úgy halok meg, semmiül, szegényen, Ma már én is érzem ... — De ha koldust látok, ki tud arról tenni, Hogy az anyám csókját nem tudgm feledni?! Szabolcska Mihály.
