Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-07-09 / 28. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 A munka zömét az árvaatya s az Árvaház sze­mélyzete végezte, de derekas részt vettek abból mindnyájan, különösen pedig Balogh István lel­kész, akitől a gondolat is származott s akinek az irodai munkák végezésében kitűnő segítői voltak Kalassay Sárika és Draskóczy István. Külön ki kell emelnünk a mckeesporti Nőegy­let tagjait, akik 150 szalmazsákot készítettek el a mégy hatalmas sátor számára. Mindnyájan méltók a köszönetre, hálára, elismerésre. A TÁBOROZOK ELHELYEZÉSE. A ligonieri táborozásnál külön gondot s igen nagy gondot képezett az, hogy hogyan fogják el­helyezni az ifjúságot? Az áldozatkész és körülte­kintő rendezés azonban ezt a kérdést is megoldotta. A fiuk részére az Egyesület négy sátort vásá­rolt, amelyben 120 fiút tudott elhelyezni. A sátrak teljes védelmet nyújtottak a táborozóknak, csupán első éjjel, a szokatlanul nagy hideget nem tudták kívül tartani. A fiuk bizony fáztak s állítólag ez volt az oka, hogy egész éjjel nem aludtak. Való­színű azonban, hogy az alvás lehetőségének ennél is nagyobb akadálya volt az ifjú vér, amely a rend­kívüli alkalmat ezernyi mókára használta fel. A lányok részére két üres épületben, összesen 12 szobában volt szállás készítve, amelyeket ez al­kalomra tábori ágyakkal rendeztek be. Hangosak voltak ám ezek a szobák is, mert föl kell jegyez­nünk, hogy a lányok sem maradtak el a fiuk mö­gött, amikor 'tréfákról volt szó. így volt ez jól: annál kedvesebbé lett rájuk nézve a táborozás. A sátrak mellett égett a hatalmas tábortűz, amely körül esténként együtt volt az egész társa­ság, áhitatban is, jókedvben is. KIK VOLTAK A TÁBORTÜZEK MELLETT? Előzetesen legalább 300 résztvevőre gondol­tunk. Ilyen kerületi ifjúsági konferenciára máskor is összejött 200-250 ifjú és leány; nagyon mérsé­kelt számításnak vettük azt, hogy a ligonieri tábo­rozás résztvevőinek száma eléri a háromszázat. Hiszen ez még szélesebb mezőket ölelt fel, mint az eddigiek. Az előadókkal együtt 189 rendes tagja volt a konferenciának. Legtávolabbról Alpháról, N. J., jött négy ifjú és leány. Legtöbben voltak McKees- portról, ahonnan 45-en jelentek meg. A részvevők hivatalos kimutatása a következő: Alpha, N. J., 4; Alliance, O., 5; Brownsville, Pa., 8; Martinsferry, O., 3; duquesnei független egyháztól 8, a csatlakozott egyháztól 1, Home- steadról 20, Leechburgból 5, Ligonierból 11, Mc- Keesportról 45, a McKeesporti Független Egyház­tól 13, Monongaheláról 6, Windberről 1, a Wind- beri Független Egyháztól 18, Toledo, O., 13; Springdale, Pa., 6; Lancaster, Pa., 1; Donora, Pa., 1; Vimtondale, Pa., 5; Johnstown, Pa., 5; Youngs­town, O., 4; a Youngstowni Független Egyházból 1, Pittsburghból 1; összesen 189. Vasárnap délután ott volt a környékbeli osz­tályok 16 tisztviselője, akiknek részére Molnár István titkár tartott előadást az ügykezelésről. Naponként volt igen-igen sok vendége is a táborozásnak. Igen mérsékelt számot mondunk, ha a vendégek összes számát 200-ra tesszük. Ezek­ben a napokban legalább 400 idegen fordult meg az Árvaházban. A konyhatüz mellett az Árvaház rendes veze­tőin és alkalmazottain kívül ott voltak azok a jó asszonyok, akik az ellátásról gondoskodtak: Kun Bertalanné, Gazdag Sándorné, Popé Józsefné, Ka­tona Andrásné Homesteadról, Turfa Sándorné Do­noráról, Simon Bertalanné McKeesportról. Hatal­mas munkát végeztek. Naponként legalább 300 embert elégítettek ki reggel, délben, este. És elvé­gezték hűséggel, szeretettel, jókedvvel. Az egyes étkezések, ha nem is voltak lakomák, de mindig bőséges és a legjobb izü ételeket szolgálták fel. Az Isten áldja meg őket érette. A TÁBORTÜZEK MÉRLEGE. (Folytatás a 4. oldalról) Sajnos, az első napra kitűzött fürdést most még az eső is elmosta s az esteli tábortüzek mellett az ifjúság szórakozása csupán a vasárnap délután két óra hosszáig tartó “Field Day”-re szorítkozott. * * * ENNEK VOLT KÖVETKEZMÉNYE az, hogy az utolsó nap délutánjára kitűzött előadás, a konferencia koronája, éppen az ifjúság részéről ke­vés érdeklődéssel találkozott. Sokan mondották azt is, hogy a mi ifjúságunk lelki diszpoziciója ma még nem elég érett ahhoz, hogy három napon át teljesen fegyelmezett, órarendszerü foglalkozást ki­bírjon. Lehet, hogy igy van, de mi azt hisszük, hogy a legérettebb elmék számára is sok az, hogy nyári napokon öt órát üljön iskolapadban. * * * AZ ELŐADÓK FIGYELMÉT már eleve föl kellett volna hívni arra, hogy osztályaikban az elő­adás leszűrt eredményeit összefoglalják s azt az egész konferencia elé tárják. Enélkül az egyes előadások csak azokra nézve képeznek értéket, akik azokat közvetlenül hallgatták s azok, akik másutt voltak elfoglalva, teljesen elveszítették mindazt, amit saját maguk nem hallgattak. Ilyen összefog­lalást s javaslatok formájába öntött előterjesztést most csak egy osztály végzett.

Next

/
Thumbnails
Contents