Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-02 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 ebéden földgömb formában alakított programmok- ,kal díszített asztalok mellett elhatározták a leá- tnyok, hogy a világot ezután nem úgy fogják tekinteni, mint egy nagy piactért, pedig azt mondják, hogy mikor a telefonkagylót felvesszük, nyolc ország munkáját használjuk; nem mint egy nagy egyetemet, pedig a gyors közlekedés sok alkalmat ad az egymástól való tanulásra: ezután úgy tekintik a világot, mint egy nagy családot: egy testvériességnek, melyben minden egyes keresztyénnek olyan életet kell élni, hogy mások meglássák-, hogy Isten gyermekei vagyunk, és érezzék, hogy mindenkinek testvérei vagyunk. Hit, remény, szeretet! E három mellé tegyük a cselekedetet. Ez jellemzi a női missziói köröket. Ez örökké megmarad. Nem hátrálnak, hanem előre haladnak. “Evezz a mélyre!” Magyar asszonyaink, leányaink, akik mindig bátrak, jó munkások, Krisztus szolgálóleányai voltatok, e nehéz időben is álljatok sorba, s mint angol nőtestvéreink, evezzetek a mélyre. Krisztus biztat: “Ne féljetek, én veletek vagyok!” REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. ÚJABB BIZONYSÁG. A connecticuti lelkészi körzett Keresztessy Imre lelkész vezetése alatt újabb bizonyságot tett arról, amit oly szépen mutattak már meg a vinton- dalei, duquesnei s más kicsiny gyülekezetek, hogy ahol igazi akarat van: ott még a mai nehéz időkben is eltörpül minden akadály s a kicsinyből is oda lehet állni a testvéri közösség szolgálatába nemcsak szóval, hanem ékes cselekedettel is. Most vesszük az értesítést arról, hogy a connecticuti lelkészi körzet 50 dollárt juttatott az EMERGENCY FUND javára. Övén dollár a legkisebbektől: olyan arány, amely előtt kalaplevéve kell megállania mindenkinek. Ha minden egyház ilyen lélekkel és lelkiismerettel fogná föl azt a kötelességet, amelyre első sorban éppen mi, amerikai magyar reformátusok vagyunk elkötelezve: nevünk a legelsők között volna az Emergency Fund támogatói között. A jelentés a maga részleteiben itt következik: A new haveni egyház $5.00, a sheltoni egyház $5.00, sheltoni ref. nők csoportja, és pedig: Alex Jánosnié $2.00, Martin Györgyné $1.00, Féber Sá- muelné $1.00, Balogh Imréné $1.00, Huszti Sán- dorné $2.00, Lucskay Istvánné Naugatuckról $2.00, Bartha Bertalanná Naugatuckról $1.00, a torring- toni egyház $15.00, a warrenvillei egyház $10.00, Fehér István Warren viliéről $5.00; összesen $50.00. Nem hisszük, hogy Connecticutban jobb sorsban élnének az emberek, mint mások. A négy kicsiny egyház pedig igazán a legkisebbek közé tartozik, És mégis tudtak adni anélkül, hogy koldusokká váltak volna ... Mert átérezték a hittestvéri kötelességet. Az eddigi jelentések szerint tehát a mostani kimutatással együtt 830 dollár erejéig vettük ki részünkéit az Emergency Fund munkájából. ÉNEK ÉS ÉLET. Nagyon is közismert dolog, hogy a mi magyar református egyházi életünk lassú, csendes, vontatott. Nem saját magunkra gondolunk itt elsősorban, hanem hazai egyházunk életére. Mi már valamiképen kezdünk élni, mozogni s örvendetes jelei és bizonyságai vannak a hazai egyházi élet mozdulásának is, amely eddigelé a legcsöndesebb, a legtespettebb egyházi élet volt az összes közegyházak között. Másik közismert dolog, hogy nincs a világnak egyetlen egy másik olyan közegyháza, amelynek énekei olyan lassúak, vontatottak lennének, mint a mieink. Az ember önkéntelenül is keresi a kettő között az összefüggést. Az alapja mindennek maga az élet: minden más jelenség csak kifejezése az életnek. Az ének sem egyéb, mint kifejezése a mi lelki világunknak. Egy lassú, csöndes, rezervált egyházi élet nem is termelhet ki mást, mint hasonló jellegű éneket. Ahol az egyházi élet igazán eleven, élő, mozgó élet: annak az énekei is vidámak, bizakodók. Tele vannak élettel, elevenséggel, a lélek derült bizalmával. Az«kat az ősi énekeket, amelyekkel mi dicsérjük Istent, nemcsak mi, magyar reformátusok használjuk. A holland reformátusok például ugyanazokat az énekeket használják s azok közül nem egy és nem kettő van használatban más népek református egyházainál is. De ha valaki meghallja a mi énekeinket egy holland gyülekezet ajakán: azonnal észre kell vennie, hogy mennyire másként hangzik az! Eltűnik a lassúsága, vontatottsága, szinte unottsága: diadalmas himnuszokká változnak át, amelyeken keresztül csak úgy lüktet az élet! Jele és bizonysága ez annak, hogy ha mi panaszkodunk éneklésünk lassúsága miatt: a hiba nem az énekekben, hanem a mi életünkben, mi bennünk van. Magának az életnek kell megváltoznia. Vidámnak, bizakodónak, bizonyságtevőnek kell lennie s akkor vidám és bizakodó, igazán fölemelő lesz ugyanaz az ének a mi ajkunkon is. Figyeljünk az éneklésünkre és bizton következtethetünk életünkre is.
