Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-04-23 / 17. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA zony tudja, hogy tetszik a lánya. Semmise bizonyosabb. Dehát a bizonyosság is akkor bizonyosság igazában, ha más is bizonyosnak mondja. A két Soós visszatér. Előbb az apa kocog be, kisvártatva a fiú. Az apa pipát töm s ekközben mindnyájunk arcára rápillant egyenkint. No az arcok nyájasan sugárzanak. Megköszörüli erre a torkát Soós Estván és a füstölgő pipát az ujja között tartva, megszólal imigyen: — Immáron elballag az idő. Mink is messze lakunk. — Nono, — mondja a gazda. — Még nem fütyült a gőzös, — teszi hozzá jókedvűen az öreg. — Hát — mondja Soós Estván, ünnepi komolyan, — hogy mink összeismerkedtünk evvel a tisztes családdal, elhoztam ide a fiamat is. — Jól tette, mondják egyértelműen a Kadariak. • — Hát most azt kérdezem, hogy van-e valami kifogásuk a fiam ellen? És körülpillant. — Derék ifjú legény, — mondják Kadariék. Isten éltessen Pesta! És kocintanak vele. Soós Estván nem kocint. Mig a fiával isznak, kettőt-hármat szippant a pipáján. — Hát annak erányába jöttünk volna, — folytatja lágyabb hangon Soós Estván, — hogy minekutána az első ember is úgy volt a paradi- csonykertbe.... Itt a szokásos paradicsomi hasonlat mély figyelemmel hallgatódik. Még a lámpa lángja is magasabbra áll, mintha fülelne. És szinte ugrik a láng, mikor Soós Estván a paradicsomból rátalál a Kadarék hajlékára s ebben arra a tisztes leányzóra, aki a szent keresztségben Juliánná nevet kapott. A két látogatásban a szülők ugyanis megismerték már egymást, s most a fiataloknak kell nyilatkozniok. Hogy a két fiatal is tetszik egymásnak, azt már tudja mindenki a házban. Ahogy a leány megtessékelte minden ételnél, a legény meg hogy mindannyiszor elfogadta és szinte aggasztóan sokat evett, ebből mindent meg lehet érteni. Kimegyek hát a leányért és előhívom a belső házból, ahol a ládán ült és Isten tudja micsoda érzések és gondolatok között várakozott. — Légy bátor, — mondom neki a tanító iskolai hangján, — nehogy azt gondolják, hogy nem vagy életre való. Több eszed van teneked, mint Soósék egész falujoknak. Hát légy bátor lelkem. Azzal bevezettem. — No Juliska, — mondom itt neki ünnepi hangon, — hát itt e becsületes ifjú személyében kérőd érkezett. Juliska lesüti a szemét és azt hiszem, .szeretne elsülyedni. (Mikorra beértünk, elfelejtette ez a bátorságot!) De én ám erősen átfogva tartom a balkarját, hogy el ne sülyedhessen, se az anyja kebelére ne bujdoshasson. — Hát tudom, — igy beszélek tovább, — hogy most sokkal zavartabb vagy, semhogy ura lehetnél a szódnak, de azt is gondold meg, hogy a ti kedves vendégeitek messze laknak és. nem várhatnak a te szavadra, hát ha megtalálta a szivedet ez a legény, akkor annak jeléül, hogy elfogadod a választását, nyújtsd neki a kezedet. Juliska fölemeli az arcát. Félénken pillant a legényre. A legény piros mint a főtt rák. A leány újra lesüti a szemét, s úgy nyújtja oda a kezét a legénynek. Esti kilenc óra volt már és hát az örömszülőknek sok mindent kellett megbeszélniök. A kölcsönös kézszoritások és áldásszavak között a legény gyűrűt adott a leánynak, a leány meg piros selyemkendőt a legénynek. Azután bevezettük őket a belső szobába hogy mig a szülők beszélgetnek, ők is ismerkedjenek. — Ugyan Juli, — mondom másnap a leánynak, — te olyan okos és csertes leány voltál mindig, mondd el nekem, hogy mit beszélgettetek? A leány elpirult, mosolygott, szégyenkezett. — Semmit. — így felelsz-e nekem, tanítódnak? — De igazán nem beszéltünk semmit, mester uram. — Hát mikor magatok maradtatok, mi történt az első percben? Én leültem a ládára, az izé meg a székre. — Aztán.... Aztán hogy én nagyon szégyeltem magamat, hát az arcomat a kezemmel eltakartam. Mert a gyertya nagyon az arcomba sütött. Vártam, hogy szól valamit, aztán én is felelek. Azt gondolta, hogy sírsz. Nem gondolhatta, mert aztán levettem a kezemet. Úgy ültem, hogy láthatott. Láthatta, hogy nem sírok. És nem szólt? — Nem. — Hát mit csinált? — Csak ott ült a széken. Egyszer rápillantottam, hát láttam, hogy ő is piros, oszt csak a csizmáját szemléli. (VÉGE.)
