Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-04-16 / 16. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN ÁPRILIS 17-ÉN? Élt régen egy ember, akit Ábrahámnak hívtak. 75 éves korában ezt mondotta neki Isten: “Kelj fel és menj el a te országodból arra a földre, melyet mutatok néked.” Nem kis dolog volt, amit Isten kívánt tőle. Ott kellett hagyni szüleit, rokonait és azt a földet, amelyen élt. Mégis örömmel engedel­meskedett Istennek, mert egész életében szerette Őt. Isten azt ígérte neki, hogy nagy néppé fogja tenni azon a földön, amelyre küldi. Ábrahám tehát fele­ségével, Sárával, testvérének fiával, Lóttal és annak családjával és a szolgákkal elindult erre a messze fekvő földre. Nem látta ezt a földet soha, ismeretlen utakon kellett oda menni, azt sem tudta, hogyan teszi őt nagy nép atyjává Isten, csak egyet tudott: Isten akarja, hogy menjen és ő enge.delmeskedett. Mikor odaértek Kanaán földére, mert igy hivták azt a földet, Isten neki adta azt. Itt megtelepedtek és Ábrahám oltárt épített az Urnák. Olvasd el figyelmesen a Mózes I. könyvének 12 részéből az 1—9 verseket és felelj meg a következő kérdésekre: Mit mondott Ábrahámnak Isten? (2 v.) Hogy hivták Ábrahám feleségét? (5 v.) Mit csinált Ábrahám, mikor az oltárt megépítette? (9 v.) Kell-é engedelmeskedni Istennek akkor is, ha nem tudjuk, mi lesz a vége? Aranyige: Megáldalak téged. (I. Mózes 12:2.) A HÁROM KALÁCS. Egy édes anyának volt három gyermeke. Na­gyon szerette őket, de so.k szomorúságot okozott neki, hogy a három gyermek közül a legkisebb igen irigy természetű volt. Ha édes anyjuk va­lamit adott a gyermekeknek, Péter mindjárt azt nézte, hogy Ilonka, meg Jánoska nem többet, nagyobbat kaptak-e, mint ö s rendszerint nem volt megelégedve azzal, amit ö maga kapott. Már pedig az édes anyja szerette volna Péterkét egé­szen leszoktatni az elégedetlenségről és irigy­ségről. Mit gondolt, imit nem: sütött három fo­nott kalácsot. A legnagyobb kalácsba egy gyöngyházgombot tett, a középsőbe egy ezüst koronát, a legkisebbikbe pedig egy szép kis zsebkést, aminöre Péterkének már rég fájít a foga. Mikor aztán a kalács megsült, tálcára rakta mind a hármat s odatette a gyermekei elé az asztalra s igy szólt: “Nos, kedves gyermekeim, válasszatok. De ha összevesztek, egyikötök sem kap kalácsolt.” Péter persze nagy mohósággal ki­választotta a legnagyobb kalácsot, mig Ilonka és Jánoska életkoruk szerint szépen megegyeztek. Akkor aztán édes anyjuk figyelmeztette őket, hogy vigyázva harapjanak a kalácsból, mert ta­lálni fognak benne valamit. Lám, lám! Ahogy Ilonka kettétörte a maga kis kalácsát, hát csak egy szép kis bicska kukucskál ki belőle. Péter meglátta a bicskát s elkezdett keservesen sírni, hogy a bicska őneki kell. Miért nem az ő ka­lácsába tették a bicskát? Édes anyja azonban igy szólt neki: “Látod kis fiam, te mindig kap­zsi és elégedetlen vagy. Te vagy a legkissebb a testvéreid között s mégis mindenben te akarsz az első lenni. Most igy bünihődöl szerénytelensé­gedért és kapzsiságodért 1” Ilonka azonban jó testvér volt, aki nagyon szerette kis öccsét s csúnya bűnét is meg tudta bocsátani. így szólt hát neki: “Ne sírj, Péterke. Ha ezentúl mindig beéred azzal, amit anyuska ad neked és belátod, hogy neked szerény fiúcs­kának kell lenned, akkor én neked adom a kis kést.” Péterke nemcsak megígérte, hogy ezentúl so­ha sem irigykedik, de a fogadalmát meg is tar­totta. Azóta szeretetben és bégességben él test­véreivel. REJTVÉNYEK. KEDVES GYERMEKEK! Ezen a helyen mindig találni fogtok legalább egy rejtvényt. Gondolkozzatok rajta és fejtsétek meg. A megfejtést (the solution of the riddle) a legközelebbi csütörtökig küldjétek el nekem erre a címre: RÉV. BÉLA CSONTOS, 3036 GLOBE AVE., LORAIN, OHIO. A megfejtők között sorsot huzunk és a nyertes egy jutalom könyvet fog kapni. A megfejtők számát, a nyertes nevét és a megfejtést két hét múlva olvashatjátok. 9-ik számú feladat. 1. Az alpiát éji nagyon szeretem. 2. Apám akarja, hogy én se tudjak a bará- taimnál kevesebbet. 3. A puszta más; vidék, mint a mező. Gyerekek! Ebben a három sorban rninde- nikben van egy bibliai név. Még azt is meg­mondom, hogy mindhárom Jézus tanítványának a neve. Keressétek meg benne és írjátok meg, kiknek a nevét találjátok meg mindenik sorban. MEGFEJTÉSEK. A 7-ik számú feladatot helyesen megfejtették 11-en. A helyes megfejtés ez volt: Márk evangé­liuma a 2-ik, a Korinthusi I. levél a 7-ik, a Cselekedetek könyve az 5-ik, János I. levele a 23-ik, a Filippibeliekhez Írott levél a 11-ik az. Uj Testamentumban. A nyertes Zoltán László, 188 Garden St., Conineaut, Ohio. A TISZTELETES BÁCSI POSTÁJA. Márton József, McKeesport, Pa. Nézd csak meg Józsi a bibliádban, hogy a János I. levele

Next

/
Thumbnails
Contents