Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-09 / 2. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA that she could do that some other time, for NOW was the time to sit at Jesus’ feet and to listen to His teaching. He, who is willing at all times, to sit at His feet is the true follower. Happiness is only another word for harmony with God. There can be no real success except by your own choice. Your choice and not your wishes and hopes will make your life worth while. A drifting ship will never get anywhere but on the rocks. Only a ship with a pilot will come safely into port. You are drifting until you have taken a Pilot on board, and this you must do of your own choice. When Jesus was on earth he asked men to make this choice. He said to them, “Follow Me.” This means to let Christ guide you through life, to stand for right against wrong, to give up sin and trust Christ to save you from it. This is the greatest possible decision of your life, and the Bible says, “TODAY it you hear my voice, harden not your heart.” “Believe on the Lord Jesus Christ and thou shalt be saved.” Miss Irene Tarczaly, Lorain, Ohio. KOVÁCS ANDRÁS A DEC. 5-IKI VEZÉRCIKKRŐL. (Folytatás a 4. oldalról) Ezt a dolgot annyira fontosnak Ítélem a magam szempontjából, hogy kikivánkozik belőlem, hogy arra a vezércikkre válaszoljak, ha ugyan az Írásom napvilágot láthat a Reformátusok Lapjában. Mert bizony mondom, hogy a fenti megállapítások mindannyiunkra, egyháztanácsosokra ráille- nek, magamat sem véve ki s jó lenne, ha szépen megfésült szemrehányással, úgy, amint a cikkíró lelkész ur is tette, meg lehetne róni a magukról megfeledkezett lelkeket. De nemcsak minket, egyháztanácsosokat, hanem a lelkiatyákat is, mert ez utóbbi esetben jobban fogna rajtunk is a megrovás. Megemlékezik a vezércikk iró ur, hogy a jobb sorsban mint mi megöregszünk, elöregedett avagy megrokkant lelkészeknek lelkészi nyugdíjintézetet kellene alapítani. Bizony arra nagy szükség volna, hogy a nehéz munkában, csekély fizetésért elöregedettek is menedéket kaphatnának. De a főszerepet e tekintetben is, mint minden tekintetben, a lelkészeinknek kellene játszani. Csak az a kár és kellemetlen a dologban, hogy egy pár buzgó lelkész nagyon eljátszotta szerepét a nyilvánosság előtt. Kiváncsi vagyok, hogy ez utóbbi megállapításomra milyen feleletet tudna adni a Nagy tiszteletű Szerkesztő ur, ha nem egy felekezeti lapnak, de egy felekezeten kívüli intézménynek lenne a vezetője. Mindezekre a feleletet a közbecsülésben élő lelkészeknek, egyházi munkásoknak és az egyházhoz (még) hü tagoknak kell megtalálniok, de semmi esetre sem lehet a felelősséget csak az egyháztagokban vagy egyháztanácsosokban keresni. Őszinte nyílt sziwel és atyafi szeretettel: Kovács András, Cleveland W. S. egyháztanácsos. A gyarlóság és a bűn mindnyájunkkal közös s amikor zsákmányát keresi, nem válogatja ki, hogy ki a lelkész, és kicsoda nem lelkész. A Reformátusok Lapjának azonban nem hivatása és nem célja, hogy szenzációkkal töltse be hasábjait. Nem azért, mintha bűnöket akarna palástolni, már akár lelkészekül, akár világiakról van szó, hanem egyszerűen azért, mert a szennyest nem szokás a piacon mosni. Arra valók az egyházi hatóságok, az egyházmegyék, hogy ezt elvégezzék. Sajnos, hogy olykor-olykor nem tudnak érvényt szerezni Ítéletüknek, mint azt e lap múlt évi 31. számában megirtuk. A hivatkozott cikkben azonban egyházi életünk fogyatkozásairól volt szó s a felelősséget nem mi, hanem a dolgok természete állapítja meg. Amikor például fölpanaszoltuk azt, hogy az egyháztanácsok nem foglalkoznak, vagy alig foglalkoznak lelki ügyekkel: ebben a felelősség éppen úgy terheli a lelkészt, mint az egyháztanácsosokat s mi nem is tettünk különbséget a kettő között. Amikor pedig például a boritékrendszerről, vagy a 25 centes tagsági díjról, vagy arról volt szó, hogy sokkal hamarabb van pénzünk fényűzésre, mint az egyház céljaira: ebben bizony alighanem a gyülekezeti tagokat terheli a felelősség. Egyébként sose töltsük az időt a felelősség keres- getésével! Nem ez a fontos, hanem az, hogy ha fogyatkozásaink vannak, igyekezzünk azokat közös akarattal megszüntetni. Szerk. CIRKUSZBAN. A cirkuszi mutatványok során Kötélen táncol egy vézna lány. Szemre-főre alig idősebb, látom, Mint az ölemben ülő kis leányom. Szegényke, mig jár-kél a kötélén: Fakó kis arcán gond és félelem. S nekem e nagy “mulatság” közepette, Bus szánó könny lopódzik szemembe! A kis leányom tapsol és nevet, Nem is sejtvén, hogy én mit érezek, Hogy ezalatt mi van az én szivemben, Mért ölelem át védőn, melegebben! Szabolcska Mihály.
