Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-03-26 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. d) Elöljáróink. (Dr. Henry I. Stahr nyomán.) Minden egyháztagnak ismerni kell egyházunk szervezetét és hogy az egyes gyülekezetek hogyan is végzik munkáikat, kik felelősek rhinden vezetésért és az egyház felügyeletéért? Gyülekezeteinket egy néhány emberből álló társaság, az Egyháztanács, vezeti. Az őskeresztyén gyakorlat és Szent írás tanítása többet kíván a gyülekezetek vezetőitől, mint azt mi — magyarok — gyakoroljuk, ezekben a sorokban tehát nem csak a mi “Presbytériumunk” képét találjuk meg, hanem azt az egyházvezetőséget, akikről a Biblia szól. Mi az Egyháztanács? Az Ige gondolata szerint a gyülekezet “Kormányzó Testületé”. Az egyháztanács olyan testület, amelynek hatalma vain a gyülekezet felett. Református egyházunk Kónstituciójának 63. paragrafusa igy határozza ezt meg: “Az egyháztanács a lelkészből, vagy lelkészekből, lelki-tanácsosokból (elders) és presbyterekből (deacons) áll és felügyelete, kormányzó joga van úgy a gyülekeezt, mint annak minden testületé felett.” Egyházunk hivatalnokai: (1) az evangélum szolgája, a lelkész, (2) lelki-tanácsosok (elders) és (3) a presbyterek (deacons). 1. A lelkész; mint Isten igéjének a szolgája Krisztustól nyeri elhivatását a kiengesztelésnek magasztos és szent szolgálatára. Imádság és kézrátétel által szenteljük fel a lelkészt az evangélium hirdetésére, a gyülekezeti vezető munkára, a sákramentumok kiszolgálására és arra, hogy önmagát — a Krisztus szolgálatában — egészen adja az Ő egyháza javára. 2. A lelki-tanácsos, az elder; a gyülekezet által kiválasztott és imádság és kézrátétel által felszentelt tagja az egyháznak, akinek hivatása a lelkészét támogatni és segíteni az egyház lelki ügyeiben. Ezeknek elsősorban kell ügyelni önmagukra, hogy példaként állhassank mások előtt, hűséggel kell őrködniök a gyülekezet lelkimunkáira, nekik kell rendet tartani az Istenházában, és legjobb tehetségük szerint ki kell venni részüket a többi tag tanításából és erősítéséből. Ők készitik elő a sákramentumokhoz szükséges szent jegyeket is. A mi mostani berendezkedésünk szerint gondnokainknak kellene betölteni ezt a nagy méltóságot. 3. A presbyter, a deacon; szintén a gyülekezet által választott és ima és kézrátétel által megszentelt tagjai a gyülekezetnek, akiknek a hivatása az adományoknak az összegyűjtése a lelkészfizetés és minden gyülekezeti munka fedezésére, a gyülekezet vagyonának megőrzése és növelése, minden anyagi ügy elintézése és a szegények, elhagyottak felvigyázása. Ezektől az emberektől kívánja meg a Szent írás, hogy legyenek ők “tisztességes életű, Lélekkel és bölcsességgel teljes egyének.” (Ap. Csel. 14:23. stb.) Ha tehát ekkora méltóság mind a három elsorolt egyházi hivatal, természetes, hogy külön képesség kell ahhoz. Mik azok a képességek? Aki egyszer kiválasztatott eldernek, vagy deaconnak, az a tag, az egyháznak a legnagyobb ajándékát nyerte el. Az az eskü, amelyet szent hivatala elfogadásakor tesz, nemcsak a hivatali idejére, de egész életére el kötelezi őt és alkalmassá teszi e hivatalnak bármikor és bárhol való viselésére. Minthogy ez igy van, föltétlenül szükséges, hogy csak arra méltó és érdemes keresztyén férfiakat válasszunk meg erre a tisztségre. Egyháztanácsosaink képviselik gyülekezetünket az egész világ előtt, mennyire fontos tehát, hogy csak is jóhirnevü, áhitatos és őszinte keresztyén életű emberek lehessenek azok. Nem elég, hogy valaki csupán a gyülekezet' szimpátiáját bírja, hanem ha egyszer megválasztatott valamelyik hivatalra, akkor szükséges, hogy szive egész érdeklődésével és állandó, hűséges jelenlétével őszinte munkása legyen az egyház lelki és anyagi előrehaladásának. Aki erre nem érez magában képességet, akiről tudjuk, hogy nem ilyen ember, az soha és sehol nem szabad, hogy elöljáró legyen, mert Isten ellen vétkezik. De viszont ne legyen közöttünk egy őszinte keresztyén férfi se, aki, ha egyszer megválasztotta őt a gyülekezete, megtagadja az ő szolgálatát Isten ügyének a munkálásától. Még akkor se utasítsa vissza ezt a nagy' kiváltságot, ha nagyon is méltatlannak érzi magát arra, mert embertársainknak választásán keresztül legtöbbször maga az Isten hiv el minket erre a munkára. BEFEJEZÉSÜL még egy kérést kívánok csatolni az elmondottakhoz. Olvassák híveink megértéssel az elmúlt nyolc cikkben megirt tanításokat. Szolgáljanak azok minden testvérünk előmenetelére, hitének erősítésére és lelkének hasznára. Mindenek előtt azonban szolgáljanak féltőn szeretett Anyaszent- egyházunk lelki virágzására és az Örökkévaló Isten dicsőségére!
