Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-02-20 / 8. szám
10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. MIÉRT JÁRJUNK TEMPLOMBA? Aki az előző sorokat méltó figyelemmel elolvasta, az előtt most önkéntelenül vetődik fel ez a kérdés. Feleljen rá az elhunyt elnök Theodore Roosevelt, aki elnöksége idején minden vasárnap eljárt a washingtoni “Grace Reformed” templomba. Kilenc okot sorol fel, amiért az embernek templomba kell járni: 1. Az a község, amelynek tagjai elhagyják, gúnyolják, vagy figyelembe se veszik vallásos szükségeiket, egyszóval a templomtalan közösség a teljes elzüllésnek a helye. 2. Az egyházi munka és templom szorgalmas látogatása fejleszti ki a mások iránt való kötelesség'érzetünket. 3. Nagyon sok ünnepnap van mindenki számára. A vasárnap minden más ünneptől abban különbözik, hogy abból 52 van egy évben — vasárnap tehát a templomba jöjj! 4. Igen, ismerem én az összes mentségeket! Tudom én azt, hogy az Istent épugy lehet erdőben, a patak partján, vagy a saját lakásunkon is imádni, mint a templomban. De még jobban ismerem azt a tényt, hogy az átlag ember igy soha sem imádkozik. 5. Lehet, hogy nem hallasz jó prédikációt, de meghallgatsz egy jó embert — a lelkészedet — aki egész héten át azzal van elfoglalva, hogy köny- nyitsen egy kicsit hívei nehéz életén. 6. A templomos ember hallja és kiveszi részét az Isten igéjének gyönyörű részeiből. Aki nem hallgatja az a vesztes. 7. A templomba járó kiveszi részét az énekek énekléséből. 8. A templomban találkozunk, vagy beszélünk sok jó és csendes felebarátunkkal. És az egész világ iránt megbékélt érzésekkel távozunk onnan ismét, még azokkal szemben is szívesebbek leszünk, akik esztelenül kicsinyük a templomba járásunkat. 9. Elsősorban pedig azért kívánom az egyházi munkában való részvételt az emberektől, hogy ezáltal mutassák ki hitüket és jócselekedeteiket. Dr. E. L. Coblentz a következőket mondja erről a nagy kérdésről: Ez a kérdés, hogy “miért menjünk a templomba”, két merőben különböző csoporttól származhat. Azoktól, aki tényleg mennek és azoktól, akik nem járnak oda. A kérdés értelme tehát ez: miért mennek, akik mennek és miért menjenek azok, akik nem mennek? Mind a két esetben az egyháznak a nagy “miértje” ez? Jöhet azonban ez a kérdés különböző érdekből és okból is. Származhat attól, aki ez által egy kellemetlen kötelességtől akar szabadulni, vagy valakitől, aki nagy lelki küzdelmen ment át s nem volt elegendő segítség számára az egyháza, vagy olyantól, aki azt hirdeti, hogy a vallás egy idejét múlta babonás intézmény, amely mint valami kegyeletes emlék már el is hanyagolható, de származhat olyantól is, aki tényleg komoly okokat akar találni, vagy a maga, vagy közömbös társa számára a templomba járásra, épen ezért a kérdésnek a válaszai is különfélék. Minden cselekedet sok indító oknak a következménye! Miért dolgozunk? Hogy pénzt keressünk, hogy terheinket fizessük, hogy családunkat fenttartsuk, hogy megmeneküljünk a lustaság szégyenétől. Dolgozunk tehát nyereségért, kényelemért megelégedésért és becsületért — mind ezért együttvéve dolgozunk. így van a templomba járás is. Elmegyünk szokásból, a lelkiismeretünk kielégitéséért, kötelesség érzetből, példaadásért és másokra való hatásért, felebaráti szeretetünkért, Isten iránt való engedelmességből, Jézus csodálásáért, vagy sok más különféle okért. Ezek természetesen nem egyformán értékes okok és nincsenek is mindig az öntudatunkban jelen. Hanem ezek alatt van valami mélyebb és nagyobb ok, ami bizonyosan ott él az igazi templomjáró szivében. Ez pedig az életnek a szenvedélye és a lelkűnknek az éhsége! Amikor körülöttünk a gonoszok gazdagodnak s az esztelenek hiábavalóságokat képzelnek önmagukról, akkor kívánja a lelkünk azt a biztos megnyugtatást, hogy az erkölcsi rend még nem halt meg és biztosan áll még az igazságnak fehér trónja. Amikor lelkiismeretünk valami borzasztó kisértés szélén vergődik, akkor kívánja legjobban az ellenállás nagy erejét! Amikor az élet már össze van törve, amikor lemodó szívvel gondolunk a szép múltra és a borzasztó jövőre, akkor kiált a lélek legjobban támaszért. Mi ez mind? Vágyakozás jobb létre? Nem! Hanem a szív éhsége a tisztaság és jóság után, a lélek szomjúsága Istenre! Nem külső kényszer nem kötelesség tehát, hanem a lélek mély parancsa és jóra törekvése az egyetlen ok a templomba járásra. — Jézus soha sem kérte, hogy templomba menjünk, de azt mindig kívánta, hogy igazán éljünk! Aki magaslatokon akar élni, tisztaságban és jóságban, az olyan természtesen megtalálja a saját egyházát, templomát, mint a szomju szarvas a forrás vizet és itt gyengesége dacára is biztosan találkozik Istennel ! Jöjj hát, menjünk a templomba! — AHOL A SZERETET vigasztal, biztat, jót tesz, áld, ott mindenütt egy darab földet hódítottunk meg az ő országa számára. Ravasz László.
