Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1931 (32. évfolyam, 33-48. szám)
1931-08-22 / 34. szám
4 AMERIKAI «MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA közel van hozzánk az Isten. Ha magunkba szállunk, ha hozzá térünk, oly nagy a kegyelme, hogy mindent ami az övé, ide ad, nekünk ad. Igen! Nekünk ad, mert a legkisebb, a legárvább nép a magyar. Ne hagyjátok hát egymást! És... Addig, amíg szivetek dobog, ne hagyjátok a ma élő magyarság egyetlen menedékét, oltárát, ne hagyjátok elárvulni egyházaitokat. * * * Odahaza azt beszélik, hogy hitehagyottak lettetek. Odahaza azt beszélik, hogy ha Ti még igen, de gyermekeitek már nem tudnak magyarul. Itt meg azt hallom, hogy sok magyar nem is tagja már az egyháznak; hogy bujkál, mint valami gonosztevő. Édes vérem, drága Testvérem! Hova futsz, merre mégy Isten nélkül?! Ne akard, hogy a történelem lapjain legyen egy fekete, üres hely, ne akard, hogy úgy beszéljenek a magyarról, mint a leg-istentagadóbb, nyershust evő pogá- nyokról, akit ki kell irtani, mert mételyes, mert méltatlan lett. Én tudom, én hiszem, hogy csak a keserűség, a nyomorúság kergetett — én vallom, hogy Isten, aki mindenek Atyja, gondot visel az Ő népére. Lehet, hogy levelem nem kedves, de tudom, hiszem, vallom, hogy Isten nélkül élni annyit jelent, mint magunknak, népünknek, nyelvünknek, egyházunknak gyilkosává lenni. Ezt pedig nem akarjátok ugy-e?! Még egyet: Ne feledkezzetek el az otthoniakról. Úgy várják a vigasztaló szót. Ha nyomorult is sorsotok, de Írjátok meg az otthoniaknak, hogy jól vagytok, hogy jól megy sorsotok. Áldja meg az Isten mindazokat, akik Őt szeretik, de kétszeresen áldja azokat, akik tőle még távol vannak, hogy mindannyian egyek legyünk... Toronto, 1931. Julius 28. Fúró Gyula, zernesti ref. lelkész. Az, aki fél: — A szegénységtől, ne pazarolja az időt. — A vereségtől, a félelem által csak biztosítani fogja azt. — A tüztől, ne játszék azzal. — A kritikától, sohasem fog megedzeni az élet kemény tusában. — A holnaptól, ne álljon szembe azzal elké- születlenül. — A tolvajtól, olyan kincseket gyűjtsön, amiket az nem tud elrabolni tőle. — A saját lelkiismiereté'től, annak sohasem kell félnie egy embertől sem. OPTIKAI CSALÓDÁS. Fúró Gyula zernesti lelkész, a megszállott Erdély s az erdélyi magyar reformátusság egyik küzdő katonája, cikket küldött be lapunk részére. Ezt a cikket, mint a hazai gondolkodás egyik érdekes dokumentumát közöljük, de egyben figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy annak 'hatása alatt ne essék felettébb kétségbe... Fúró Gyula Nt. ur a megszállott, az elnyomott Erdélyben lakik. Napról-napra látja fajunknak, nyelvünknek, egyházainknak nem is olyan nagyon lassú, fájdalmas pusztulását. Lelke telitve van az elmúlás gondolatával s lelkének eme nagy keserűségében kiált hozzánk, természetesen azon a szemüvegen keresztül vizsgálva bennünket, amelylyel otthon ajándékozta meg őt az Élet. A mostani nyomorúságos, fájdalmas, kétségbeejtő Élet. Nem akarjuk a farizeussal együtt mellünket verni, de mégis úgy érezzük, hogy ez a szemüveg kissé ferde képet mutat s nem vagyunk egészen azok, amiknek a cikk föltételez bennünket. Úgy érezzük, hogy ez a hozzánk intézett “üzenet” egy kissé optikai csalódás ... . * ❖ * Sápadt orcák ... fátyolos szemek ... eltorzított élet... kimerült idegek ... Ez volna az amerikai magyarság. Isten rósz néven ne vegye: sápadt orcákat, fátyolos szemeket hiszen mostanában látunk, ha ugyan ma még legalább nem is vehetjük azt olyan nagyon általánosnak. De ha szenvedünk is a mai nehéz időkben: hisszük, hogy csak nem tart örökké a szenvedés, a nélkülözés. A kétségbeesésnél még semmiképen nem tartunk . . . Életünknek, nyilvánvalóan magyar életünknek eltorzítását sem igen akarjuk elfogadni. Igaz, hogy nem hagyott bennünket érintetlenül az Élet, de ma még az amerikai magyarságnak nem kell szégyenkeznie a maga magyarsága, lelkesedése, hite, bizalma miatt. Szinte azt merjük mondani, hogy a magyar hazafias lelkesedés tüze magasabban lobog itt, mint az elhagyott hazában. Honnan kerültek hát elő a “sápadt orcák, fátyolos szemek”, stb.? Attól félünk, hogy ezt a szomorú képet hazulról, az elnyomott Erdélyből hozta magával a Nt. ur. És ha ez igy van: bizony, mélységesen fáj az minekünk. A mi emlékezetünkben még nem élnek sápadt orcák, fátyolos szemek. Erdélyben sem, még kevésbbé Nagy Magyar- országon. Egészséges, piros arcokra, büszke (Folytatása a 8. oldalon)
