Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1931 (32. évfolyam, 33-48. szám)
1931-08-15 / 33. szám
1 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 14 A becsületes szivü nép nem akarta ezt az emberkinzást végig nézni, elfordult a gyalázatos helytől, ment a maga utján. De az ispán rájok rivalt: — Megálljatok. Vissza! ezt látnotok kell! Vágták a hajdúk irgalmatlanul, de a mokány kurucz meg nem mukkant, (hang nélkül szenvedte el a rá mért 24 botot, a mit még meg is kellett köszönni, úgy hozván magával az akkori embertelen szokás: — Köszönöm alássan a kegyelmes büntetést! — Tanuljon rólad kutya, más is —■ dühöngött az ispán. Ez a jutalma annak, a ki az uraság parancsolatjának nem engedelmeskedik s tisztjére meri kezét emelni. A megkinzott ember, ha eleresztik sem tudott volna a maga lábán járni. De nem eresztették. Még megvasalták, aztán kocsira emelték, hogy elvigyék a tatai vár tömlőczébe. Oda hor- datják a gazdatisztek az összes uradalom gonosztevőit. A két hajdúnak nehéz volt a nagy teher, a bénává vert Márton testét kocsira emelni: a- körülállók segítettek, az öreg kurátor is emelte. — Ne félj, Márton — sug^a fülébe — látjuk mi még egymást nemsokára, hiszem Istenem! Az öreg kurátor e jövendölése csakugyan beteljesedett, nem ugyan nagyon hamarosan, hanem úgy félév múlva. Akkor újra látták egymást, csakhogy tnem Márton jött ki a tömlöczből, hanem a kurátort csukták hozzá. Mártonnak a tolvajok és gyilkosok között tán még jobb dolga volt, mint az otthon maradiaknak. Ott legalább nem háborgatták lakótársai. Mig az otthonmaradtak folytonos zaklatásokat, ostromokat szenvedtek. Mert a gróf azt főzte ki a tatai apát-plébánossal s jószágkormányzójával, hogy elsőben is agyon kell zaklatni az eretnek népet, hogy kifáradva, elgyötörve, prédikátorát elhagyva, a plébánosok szárnyai alá meneküljön. Ha a zaklatás czélra nem vezetne, akkor következnék az erősebb orvosság: a prédikátorok s tanítók elűzése, templomok elvétele. Végül, ha ez sem használ: az eretnek népség elkergetése s helyükbe hannoverai pápista svábok, felsővidéki tótok betelepitése. E terv szerint járt el Eszterházy József gróf összes uradalmaiban, egyebek között a mostani tatai egyházmegye 38 — akkor református — községeiben. jó szolgálatot tesznek lapunknak, ha támogatják azokat az üzleteket, amelyek lapunkban hirdetnek s ha a vásárlásnál hivatkoznak lapunkra. Megkezdődtek hát a zaklatások. A szegény Szentgyörgyi nem győzte a tömérdek sok sérelmet, rettentő injuriákat beirni a nagy protokol- lumiba. “Ao. 1744. sept. 25. A plébános elvitte tőlem a matrikulákat (mivel magamtól nem adtam) két hajdúnak és az ispánnak általa, erőnek erejével.” “A betegek és haldoklók ágyainál is megjelent az utolsó kenettel; de Kovács Istvánná öreg özvegyasszony, a kinél legelsőben járt, jó leczkét adott neki, ezt szólván: Becsületes keresztyén voltam életemben, úgy is akarok meghalni. De elviszem magammal a panaszt, az én Megváltóm elé, hogy még halálos ágyamban is erőszakot akartak lelkemen tenni.” Erre aztán a plébános nem háborgatta többé a mi népünket a betegágynál. Hanem a koporsónál megjelent, elmondta a circumdederum-ot. Aztán otthagyta és én imádkoztam, a rektor pedig búcsúztatót mondott. így ment a temetés”. “A keresztelést nem kívánta, mert — u. m. — keresztelni a római religió szerint, mindenkinek szabad. A házassági esketést sem kivánta, mert a pápistáknak itt nincs templomuk; eretnek templomban pedig — úgymond — nem szabad szentséget kiszolgáltatni.” “Minket e szerint csak a temetéseknél háborgatnak. De másutt, a hol templomuk is van a pápistáknak, azt mondják a kereszteléseknél és esketéseknél is; mert erőnek erejével elviszik mind a kisdedeket, mind a házasulókat az ő templomukba. Mindazáltal számos eset adódott, hogy az oltár elé kényszeritett ifjú vagy hajadon felkiáltott: “Mindenszentekre Máriára nem esküszöm, pápista házasság nem kell.” Az ilyen makacskodókat tömlőezre vetették. A többiek pedig kétszer esküdtek: először a plébános, azután a prédikátor előtt.” Bele is törődött már a szegény nép ezekbe az állapotokba. Hiszen — gondolák — egyéb baj nincs, minthogy két papot kell fizetni. De hát szolgál mind a kettő. Soha olyan nagy urak nem lesznek a kálvinisták, mint ekkor voltak. Milyen jó, hogy a papi fizetés nem mind pénzben van. Szive indulatját igy ki sem mutathatná az ember. De lám, hogy az egyházkelőért egy tyuk és egy kenyér jár, nem pedig pénz, mint az esketés és temetés után: a plébánosnak barna kis kenyeret és vén tyúkot hordhatnak az asz- szonyok, a tiszteletesnek pedig fehér nagy kenyeret és gyönge jérezikét. Igazat mondott Mészáros Gergely kurátor, hogy azért, ha kettős keresztet hordanak is, csak megélnek ám. — Hála Istennek nincs semmi baj — mondogatta a kurátor — csak az a harangozás ne volna. (Folytatása következik) OLVASÓINK
