Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-11 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 2-ik szám. 2-ik oldal. két. Hitünk és vallásunk “lelki testből’’ áradó hatalom. Arra egyelőre nem gondolhatunk, hogy tudományos kísérletezés céljaira “csiramentes” környezetben kitermelhetnénk a legelőször Pál apostol által leírt “lelki testet”. Valami ilyesfajta dolog volt azonban, amikor “divat” volt a remete élet, szerzetes rendek alakultak. Ide vezet az Ó-e.mber megöldöklése önmagunkban. A “lelki testnek” sajátos dialectiája van. így p. o. azt súgja füledbe, hogy “nincs Halál”, holott a földi test meghal, mert mindössze néhány marék sóból és vízből áll. Amilyen lehetetlen a sziklának táncra perdülni, ép oly lehetetlen a “természet dolgaiból” kimagyarázni és levezetni a “lelki test” dolgait. Az bizonyos, hogy minél határozottabb formákat kezd ölteni ez a lelki test, amelynek kifejlését szolgálja vagy hátráltatja minden gondolatunk, tettünk, mondom : mennél tisztultabb és fejlettebb lelki testünk, annál több vigasztaló és alkotó erőt jelent, sőt kifejezetten “gyógyító” hatalom is, habár egyelőre azt vélem, hogy a feladata semmiképen sem lehet az, hogy tisztán a földi test földi sebeit és bajait gyógyítsa. A gyógyítás az Ur Jézus előtt sem volt főcél, de módjában állott, s ahol szükségesnek tartotta, így is cselekedett. Az amerikei magyar református igehirdetőknek nincsen nehezebb feladatuk, mint Pál apostolnak. A világon minden papi munka egyetlen és legbiztosabb módszere, a Pál methodusa: hiven szolgálni, féltve ápolni “lelki testünk” nevekedését (emelni Krisztust önmagunkban, s mi magunkat egyre alábbszállitani), ez a papi munka me- thodusának a centripetális iránya. A másik irány centrifugális és ebben áll: minden lelkipásztori hatásnak lelki testünkből kell kiindulni: igyen lehet úgy prédikálni, hogy “hatalommal” szóljuk az igét, csakis igy válik az igehirdetés tettekké. Minden gyülekezeti “baj” ennek a páli methodusnak elhanyagolásából adódik, s minden “baj” csakis ezzel a módszerrel orvosolható. Ennek a módszernek részletes kifejtése a modern cura pastoralis egyik legékesebb kötetét jelenthetné. Ezúttal azonban csak egyetlen részletkérdést említek fel, amely azonban megmagyarázza, hogy miért áll ennek a cikknek az élén ez a két szó: “A villám provokálása.” Minden lelkiismeretes igehirdetőre nézve nagy ‘kérdést kell képezzen,, hogy a leghívebb szolgálat mellett is, látszólag sértetlenül marad s talán egyrC nő, a hitetlenek, közömbösök, képmutatók tábora. A hitetlenek faj - zata “jeleket” kíván, az Illés jelét talán s ha nem adatik meg nekik, nem is sokat törődnek Isten dolgaival. A “lelki test” hatalma kétségbevonhatatlan gyümölcsöket és jeleket jelent, de emellett is a közömbösség és istentelenség azért maradhat fenn, mert Istenünk látszólag nem sújt le villámaival a hitetlenekre. Bemard Shaw reámutat ennek a kérdésnek a gyökerére egyik könyvében. “Londonban, 1878-ban történt — meséli Bemard Shaw — hogy mint fiatal ember vacsorára voltam hivatalos egy orvosdoktor házához. A beszélgetés a vallási újjáéledés kérdésére terelődött, s egy anekdotát beszéltek el egy emberről, aki kigunyolta Moody és Sankey evangélista cégnek a missióját s akit holtan vittek haza, mert, mint istenká- romlót, agyonsujtóttá a mennyei harag. Ekkor megemlékeztek arról is, hogy Charles Bradlaugh, egy hírhedt atheista nyilvánosan kihúzta zsebóráját és felszólította a Mindenhatót, hogy öt percen belül sújtsa agyon villámával, ha csakugyan van és helyteleníti az atheiz- must. A jelenlevők közül sokan mentegetni kezdették Bradlaught, s hamarosan kiderült, hogy a “jámbor” atheista sohasem provokálta igy a Mindenhatót, hanem csak “rákenték” ezt a mesét. Bemard Shaw vállalkozott arra, hogy pótolja majd azt, amit Bradlaugh elmulasztott s felajánlotta saját személyét a “villám provokálására.” Amikor a társaság ez ellen hevesen tiltakozott, látszólag elállóit szándékától és csak gondolatban ejtette meg a “provoká- lást”. Az öt perc letelt s még mindig nem borult be az égbolt....” Hogy a “villámot” ilyen esztelenség- gel provokálni nem lehet, az legfeljebb csak azt bizonyítja, hogy sem az isten- káromlás, sem az önzés, sem az eszte- lenség utján nem lehet Istenhez közeledni. A hitetlen és hivő egyformán emberek és gyformán gyermekei Istennek. Az élő Isten pedig minden gyermekét egyformán megajándékozta sok sok fénylő, arany krajcárral. Minden ilyen aranykrajcár életünk egy-egy óráját jelenti. Az egyiknek hamarabb elfogy, a másiknek tovább tart ez a tőkéje. Egy aztán egészen bizonyos: hívőtől és hitetlentől minden órában visz- szavesz az Élet örök LTra egy-egy arany krajcárt. Ez visszavonhatatlan, megmásíthatatlan törvény. Ha a hívők és hitetlenek sok mindenben egyformák is, abban mégis különböznék, hogy míg a hívők életéből “romolhatatlan” lelki test nő ki, addig a hitetlen élete elkeseredett “semmivel” záródik le. A legtöbb hitetlenséget az a philó- sophia táplálja, amely úgy okoskodik, mintha az ember egyszerű állat volna, azt ugyan elfelejtik megmagyarázni kellőképen, hogy miért nincs az állatoknak p. o. könyvtáruk, vagy úgy okoskodnak, mintha soha sem kellene meghalni, ami pedig — nem igaz. Talán akkor lehetne az Tsten tagadóknak igazuk, hacsak annyit mondanának, hogy ők az emberi élet nihilistái, mert a “semmit” többre becsülik a “mindennél”. Minden igehirdetőnek megvan a maga pontosan megállapított hatás köre. Persze nem hivatalos hatáskört értek ez alatt, hanem lelki hatáskört. Egyik legfontosabb feladata az igehirdetőnek, hogy választás elé vezethesse azokat, akik tamáskodva állanak a két ut előtt, amelyek közül az egyik a “Nagy Semmibe”, míg a másik: “Hazafelé” vezet, mert a mi vallásunk igazán: csak UT HAZAFELÉ. Dr. Molnár Jenő. Levél a pittsburghi parókiára. Kedves Barátom! Hát vége van a nagy inváziónak! A hivatalos utak és az “egyéni akciók” is bezárultak. Kiürítettük Amerikát. És talán a Lelkészegyesület pénztárát is? Én ebben ártatlannak érzem magam, sőt vesztesnek érzem magam s ha téged, mint pénztárost a gondok terhe nyom, együtt érzek veled és adok neked a pénztár kezelésére egy praktikus tanácsot: Beállít az örvöshöz egy atyafi és szakgató fejfájásról panaszkodik. Az orvos megvizsgálja, azután egy orvossággal telt üveget tart az orra alá és biztatja: — Szagolja csak meg és meggyógyul. A beteg szippant egyet-kettőt, majd azt kérdezi: — Mivel tartozom? — Tíz pengő, feleli az orvos. . Erre az atyafi előkotorász egy tiz pengős bankjegyet, odatartja az orvos orra elé és igy biztatja: — No szagolja meg a tekintetes ur, oszt ki van fizetve! Nékem is csak épen hogy megütötte az orromat a dollárszag. Azonban én, aki — a te megfigyelésed szerint is — elég alaposan beletekintettem ügyeitekbe, nagyon megértem, hogy ott sincsenek az utak dollárral kirakva. Akik adják, verejtékes munkával keresik s avégre, hogy meginduljon bennök az adakozás lelke, sok pikniket, tombolát, bazárt kell nektek rendeznetek, sok adakozásra való felhívásnak kell elhangzani templomban és házanként egyaránt. Lelkipásztor és tanitó fizetése,
