Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-15 / 11. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in chief: Rev. G. Takaró, 344 E. 69th St. New Yoik, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, O. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8tn Ave. McKeesport, Pa. Subscription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1923 at the P. O. at Pittsburgh. Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. CSENDES ÓRA. Rovatvezető: Újlaki Ferenc toledoi lelkész. íme a bíró az ajtó előtt áll. Ének: 196. dics. 1, 2, 3. vers: “Uram! bűneink sokasága. . . .” Ima: Édes Atyám! ez áldott böjti időszak csendes órájában, Megváltóm ’érettem való szenvedéseire s bűneimre gondolva, úgy futok Hozzád, mint megijedt gyermek az édes apjához. Melledre hajtom arcomat, görcsösen magamhoz szori’tlak és úgy imádkozom: Uram, jöjj, fogd meg csendesen munkás két kezem, hadd kulcsolódjanak nyugalomra, imádságra békén. Jöjj, zárd le szememet, hadd szűnjék meg nézni, kutatni s lecsukódva két szemem, ne lásson mást, csak Téged s magamat ! A lábadhoz ülök, taníts, Uram, taníts igédet megérteni, szeretetedet szivembe zárni, taníts kezedet megfogni és soha el nem bocsátani. Tanits, Uram, ajkammal s életemmel Téged követni. A Jézusért, Ámen. Bibliaolvasás: Jakab lev. 5. rész, 9. vers és Példabeszédek könyve 8. rész 35—36. vers. A mai nemzedék nem veszi komolyan a Birót és az ítéletet, mintha elfelejtkezett volna róla. Egyik oka ennek az Istenről való helytelen fogalom. Isten szeretet, ezért Ő bizonyára nem tesz minket bántó nekünk fájó dolgot. Mint valami félelmetes, borzasztó álomra, úgy gondolnak sokan arra a tanításra, hogy van kárhozat, van ítélet. Igen, Isten szeretet, de ez a szeretet nem közönyös elnézés a gonosszal, a bűnnél szemben. Ez a szeretet szentséggel, tisztasággal párosult. Isten Atya, de Biró is. íme a Bíró az ajtó előtt áll. A mai nemzedék nem veszi komolyan az ítéletet, mert olyan távol levőnek gondolja. Pedig hogy lesz ítélet, hogy a Biró elé kell állani, annak igazságát semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy az Ítélet már megkezdődött, állandóan tart, a Biró az ajtó előtt áll. Az egész élet ítélet. A Példabeszédek könyvében azt mondja Isten: “aki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén. Aki megnyer engem, nyert életet. Aki engem gyűlöl, szereti a halált.” Mit jelent ez? Azt, hogy a vétkező nem csak Istent bántja meg, hanem saját magát is megrontja. Az élet azt mutatja, hogy a bűnnek következménye azonnal visszáhat a bűnöző életére, jellemére. Az Ítélet azonnal megindul. Itt van egy virág. Azt mondom a napnak : te nap, semmi közöm 'hozzád, ezt a virágot nélküled fogam felnevelni, leviszem a sötét pincébe. Vájjon, ha így teszek, a napot bántom meg vele? Egyáltalán nem! Mi ellen követek el vétket? A virág ellen. A nap igy szól: én világosságot, meleget akarok szórni arra a virágra, sugaraim által ki akarok hozni belőle minden életerőt, szint, szépséget, illatot, olyan széppé, 'kívánatossá akarom tenni, amilyenné csak lehet. Minden virág, amely 'ellenem vétkezik, nem engem vet meg, de önmaga ellen vétkezik. Engem nem ront meg, hanem saját magát. Engem nem kisebbít meg, fényem, ragyogásom, melegségem ép olyan lesz, mint azelőtt volt. De a virág, amely elzárkózik előlem, megsárgul, elhervad, meghal. “Aki gyűlöl engem, szereti a halált. Aki megnyert engem, nyer életet.” Az emberi lélek olyan, mint a virág. Életet, fényt adó napja nélkül akar élni? elzárkózik Istentől? megveti Őt? akkor elhervad, elközönyösödik, meghal. Az Isten adott érzelmi világot. Tudunk szeretni, szívből jóizüen nevetni, sirni, haragudni, megindulni, lelkesedni, elkedvetlenedni. Mit teszünk érzelmi világunkkal, mit teszünk lelkűnkkel, 'hogy érzékeny, élettel teljes legyen? mivel őrizhetjük meg üdeségét? “Aki megnyer engem, nyert életet”, aki Istennel, Istenben él, az az életet, szint, fényt adó napsugárban él, az megnyeri, megőrzi lelki életét. Ha elfordulunk Istentől, lelkünk elsorvad s lassan odajutunk, hogy azt kell mondanunk: elmúlt, elment . . . Elfásulun'k . . . kihal a lelkünk. Nem tudunk többet hinni, lelkesedni, szeretni, szívből örülni, nem tudunk lélekben felmelegedni. Az ítélet folyik. Pár héttel ezelőtt az öregek házában voltam. Egy öreg református embernek Úrvacsorát vittem. Ott feküdt az ágyon betegen. Beszélgetni kezdtem vele. “Bátyám, van-e valakije itt, vagy odahaza?” Az öreg szeme könnyel telt meg. “Tiszteletes uram, áldja meg az Isten, hogy eljött . . . olyan jó, hogy itt van.... nincs nekem senkim, aki közeli rokonom volna. A szüléimét nem ismertem. Elhaltak, mielőtt én ismertem volna. Árvaságban nőttem fel. Aztán megházasodtam. Feleségem meghalt s gyermekeim nem maradtak. Egyedül maradtam. S most itt vagyok árván ...” Mily szomorú dolog, öreg korra egyedül maradni, szerető társak nélkül! Mily szomorú: egyedül lenni! De tudjátok-e, hogy mi az, ami még szomorúbb? Az, ha valaki körül ott vannak szerettei, hozzátartozói s mégis egyedül van. Egyedül, mert nem tud velők együtt érezni, velők együtt imádkozni, velők örülni, velö'k lelkesedni. A szive, a lelke elfásult, elközönyösödött, kihalt. A virág elfordult a naptól s elhervadt. A lélek összezsugorodott. Az Isten ítél. Elvész a lélek himpora, érzékenysége, fogékonysága. Sok embernek mindegy, hogy hétköznap, vagy vasárnap van, karácsony, böjt, husvét, ünnepnap, vagy munkásnap. Nem vágyik templomba, Istenhez, sőt azt. mondja: nincs Isten. Ránézve nincs, mert az ítélet végrehajtatott, lelke elfásult, nem tud érezni. íme az ítélet folyik. Az ítélet folyik nemcsak az elközö- nyösödé's, elfásulás, hanem a bűn romboló hatása által. A bűn, mint a pók, hálójával, át és át szövi a gondolkozást, az idegeket, tönkre teszi az akaraterőt, összeroppantja az életet. Egy diák nem tudott bűnétől megszabadulni, őrölte, emésztette testi, lelki erőit. Egyszer a látása gyengülni kezdett. Orvoshoz ment. S amikor az orvos megvizsgálta s rájött szembajának okára, azt mondotta az ifjúnak: ifjú barátom! válasszon. Vagy lemond bűnéről, vagy a szeme világát veszti el. Az ifjú tenyerébe hajtva fejét pár percig gondolkozott s aztán azt mondta: Doktor ur, le kell mondanom a szemem világáról! Engedett, addig engedett, mig összeőrölte erejét, életét. Hány összetört életű, testi, leki roncs jár ebben a földi életben. Sok ember olyan, mint a tojáshéj, amelyből a bűn kilopta a tartalmat s egyszeresük összeroppan. Nincs, nem lesz ítélet? Van ítélet,
