Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-08 / 10. szám

6-ik oliial AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LÁPJA 10-ilk szám. 1 EGYHÁZI HÍREK S K I Toledoi egyházunkban Már­cius 9-én, bojt első vasárnap­ján lesz megtérítve az Urasz- tala. — A toledoi négy ame­rikai és egy magyar reformá­tus egyháznak a közös együtt­működés ápolása végett van egy közös tanácsa, amelynek elnökévé legújabban Molnár István egyesületi titkárt, presbitert választották meg. A szép megtiszteltetéshez őszinte szívvel gratulálunk. Az itteni református egyházak időnként közös Istentisztele­tet is szoktak tartani s Már­cius 23-án a mi templomunk­ban lesz ilyen “union service.” — Metsellér Józsefné testvé­rünket három néger bandita kirabolta s meg is sebesitette. Örömmel olvassuk, hogy sú­lyos sérüléséből már annyira kigyógyult, hogy immár sze­rettei körében lehet. — A Se­nior C. E. anyagilag is szép siker keretében adta elő a “Legény bolondja” c. színda­rabot. Windberi egyházunkban csu­dálatosán szép ujraébredést mutat a gyülekezet. A vasár­napi iskolába 130 gyermek iratkozott be, ami e lelki ta­vasz egyik legszebb virága. Újjá szervezkedett a Nőegy­let 68 tényleges taggal, akik a Március 15-én este tartan­dó közvacsora és hazafias ün­nepély keretében fognak elő­ször bemutatkozni. A felnőtt ifjúság száma nagyon leapadt az elköltözések miatt, de he­lyüket elfoglalja a Konfir­máltak Köre, amelynek tag­jai közül eddigelé 10-en je­lentkeztek vasárnapi isk. ta­nítónak is. Előkészítő órájuk minden pénteken este tarta- tik. — A böjti Úrvacsora Márc. 9-én lesz. Portagei egyházunk mun­kás asszonyai szép sikerű far­sangi közvacsorát rendeztek a Magvar Házban. Leechburgi egyházunk nagy szeretettel fogadta a hazulról visszaérkezett lelkészét és ne­jét, akik elé számos automo­bilon igen sokan mentek ki, hogy valami 10 mértföldnyi- ről “lakadalmi” menetben ki­sérjék vissza a városba, a szé­pen rendbe hozott parókhiá- ra. Március 2-án d. e. zsúfolá­sig telt templom fogadta a lelkészpárt, akinek tiszteletié­re este ünnepi díszvacsorát rendeztek oly nagy érdeklő­dés mellett, hogy a vendégek részére egyszeri terítéssel nem is tudtak helyet biztosí­tani. Perth Amboyi egyházunk uj templomának építése nap- ról-napra halad előre. Ma már a tetőzési munkálatok foly­nak s mind jobban és jobban domborodnak ki azok a ha­talmas méretek, amelyek ezt a templomot egyik legszebb és legimpozánsabb templo­munkká teszik. A díszes abla­kok az egyházi testületek es buzgó egyháztagok neveit örökítik meg s közülök már csak egy pár vár jókedvű megajánlóra. Az építkezés természetesen nagy anyagi kötelezettségekkel jár, ame­lyeknek azonban az egyház pontosan eleget teszem Buzgó egyháztagok is segitik ebben kölcsönökkel, a jövendő iránti bizalmuk e legszebb bizony­ságával. — Március 2-án az Istentiszteletet Babinszky An­drás s. riveri lelkész végezte. A lelkész egyébbel volt el­foglalva: ekkor tartotta eskü­vőjét élete legbensőbb társá- iial. Őszinte gratulációnkat küldjük s Isten minden áldá­sát kérjük reájuk. Crescenti egyházunkban a Márcz. 9-iki Urvacsoraosztást evangelizáló hét előzi meg, amelyen minden este vidéki lelkészek hirdetik az Istennek Igéjét. — Martins Ferry, Til­ton vilié s a közelvidék gyer­mekeinek konfirmációi előké­szítése kezdetét vette s a lel­kész szeretettel kéri a kon­firmandus gyermekek jelent­kezését. — Március 15-ét az Ifjúsági Kör rendezésében ün­nepli a gyülekezet, és pedig Márcz. 16-án d. u. 2 órakor, a kör Halijában. — A tudósí­tás nyomatékkai hivja föl a figyelmet a keresztyén egy­ház 1900 éves jubileumának megünneplésére, amelylyel összes gyülekezeteinkben mél­tán kellene foglalkozni. Pittsburgh! egyházunk If­júsági Köre Horkay Ferenc elnöklete alatt alakította meg az uj tisztikart, amelynek munkálkodása sok jó remény­ségre jogosit. — Ismét meg­alakult az Énekkar, amely minden pénteken este tartja összejöveteleit lés énekpróbáit. — Március 16-án este a Car­negie Libraryban tartja meg az egyház a magyar nemzeti ünnepet. — A Nőegylet népes thea-estély keretében adta elő a “Piros alma” c. szín­darabot. -— Március 30-án a ligonieri árvák tesznek láto­gatást a gyülekezetben, akik­re mint máskor is, most is nagy szeretettel várnak. — Pittsburghi egyházunk lel­késze és segédlelkésze szol­gálja ki a zelienoplei, a fle- ming parki és canonsburgi gyülekezeteket, az ottan lakó testvéreink dicséretére méltó érdeklődése és lelki épülése mellett. A Bridgeport! Első egyház körében Márc. 9-én lesz a böjti Úrvacsora. Ugyancsak ekkor, d. u. tartja a Nőegy­let a rendes havi gyűlését. Március 16-án d. e. alkalmi Istentisztelet keretében emlé­keznek meg a magyar szabad­ság-ünnepről. A Bridgeport State St. egy­ház lelkésze hatalmas prédi­kációban szólott “Református sajtónk fontosságáról”, a Re­formátusok Lapja, a Szebb Jövő s az egyházi kiadvá­nyok fölkarolásáról, amelyre nézve az egyháztanács is nyo­matékosan hívta föl a hívek figyelmét. Bizony, ha az egy­házi sajtó ügyét nem tesszük magunkévá: saját magunkat fosztjuk meg leghathatósabb eszközünktől. Hisszük, hogy a komoly fölhívásnak meg is lesz a komoly eredménye. — Az egyház tartozásából már az év elején törlesztettek 500 dollárt. April elsején kívánják letörleszteni a másik 500 dol­lárt s a hívek áldozatkészsége bizonyára lehetővé is teszi azt. — A tűzkárt szenvedett vintondalei egyház részére külön adakozás indul meg a gyülekezetben, méltó kifeje­zése gyanánt a testvéri segí­tő szeretetnek. — Urvacsora- osztás Március 9-én, amelyet minden este bűnbánati Isten- tisztelet előz meg. A Buffaloi Első egyház depew-i leányegyháza most választotta meg tisztviselőit, akiknek élén, mint gondnok, Baráth István áll. A kicsiny számú gyülekezetben az elöl­járóság buzgóságának kell pótolnia azt, ami a számban hiányzik. Az uj elöljárók buz- gósága bizonyára pótolni is fogja azt. Conneauti egyházunk gond­noka, amerikai magyar refor­mátus egyházi életünk egyik kiváló munkása, Eszterhay Károly testvérünk hunyt el váratlanul Lackawannán, ahol látogatóban volt vejénél, Bőt­ty János lelkésznél. Szelíd lelkületű, bölcs szavú, nagyon rokonszenves és még mindig ifjú ember volt, hiszen mind­össze 41 éves korában ragad­ta el a halál. Koporsója felett Urbán Endre buffaloi w. s. lelkész hirdette a vigasztalás igéit s emlékezetét áldó ke­gyelettel őrzik nemcsak 'hoz­zátartozói, hanem tisztelőinek nagy serege is. Legyen béke hamvai felett. Lackawannai egyházunkban egyik kiváló testvérünk huny­ta örök álamra szemeit. Pil­lion Péter, aki 100 %-ban vé­gezte el azt a munkát, amire minden amerikai magyarnak törekednie kellene. Törekvése az volt, hogy gyermekeit to­vább tanittassa. Egyik fia ügyvéd, másik bankhivatalnok s egy leánya orvosnő. Néhai Pillion Péter testvérünk igy szerzett előmenetelt nemcsak saját gyermekeinek, hanem magyarságunknak is. Emlé­kezete előtt mindnyájan rész­véttel állunk meg. Lorain, O. A február 23-án tartott közvacsora minden re­ményen felül sikerült. A progammban szerepeltek a lelkész, Albert Antal főgond­nok, Pandy Lajos presbiter, Kovács Ilonka és Kovács Ma­riska, Lőrincz Irénke és Oláh Eleimér, a Yegyeskar, Sáradi József és Pataky György, Dobróczky Gyöngyike és Las- kai Matilda, Papp Mariska, Pandy Lajosnié, Megyesi Mik- lósné, Nagy Sándor, Szántó József. — Az angol vendégek közül beszélt a polgármester, elismerését fejezve ki azért, hogy az egyház cserkészmun­kát kezdett. A tiszta bevétel a 75 és 35 centes beléptidijak­ból $199.56 volt. — A már­cius havi ifjúsági Istentiszte­leten bibliát olvasott Tóbiás Ilonka, orgonaszólót mutatott be Papp Mariska, a leckét magyarázta Büti Etelka, a Reformed Church Messenger­ben megjelent cikket ismer­tette Czető Ilonka, imádko­zott Tiser Ágnes és énekelt az Intermediate csoport. — A Betegsegélyző Egylet 25 dol­lárt szavazott meg annalk a 100 széknek az árához, amit a presbitérium vásárol az is­kolába. Hcmesteadi egyházunkban a f élbő j ti Urvacsoraosztás most vasárnap lesz úgy Ran- Ikinban 8:30-kor, mint az anya- egyházban 10:30-kor. A Már­ciusi nemzeti ünnepély a Női

Next

/
Thumbnails
Contents