Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-08 / 10. szám
VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. MARCH 8, 1930. No. 10. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformat k Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND I^ORMED CHURCH PAPER. A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 2274?. McKeesport. Minek a vallás ?! Igaza volt a bölcs filozófusnak, mikor azt mondta, Fogy az ember természeténél fogva vallásos. Más szóval: a vallásosság nem elsajátított, szorgalommal szerzett tulajdonság, hanem életünknek egyik legjelentékenyebb, örökölt kvalitása. En-ünknek, egyéniségünknek legszentebb része, minden jóságnak, istenes munkának forrása, az Isten atyai és az ember gyermeki -szivének egymást megragadó kapocsa: a vallásosság. A vallás romolhatatlan, örökéletü kősziklája: a szeretet. Egy boldogító viszony az az Isten és én közöttem, én és az embertársam között. “Szeresd az Istent.” Ez az alap, a fundamentum. “Szeresd embertársadat.” Ez a felső építmény. Tehát a vallást csak akkor és addig lehet azonosítani egyik vagy másik vallásfelekezettel, amikor és amig az a bizonyos felekezet főleg és alapjába- véve a vallásnak csakis eme két főeszméjét vallja és hirdeti. Különösen óvatosnak kell lennünk akkor, amikor egyházakat, azoknak munkáit bíráljuk, mérlegeljük, hogy olyankor ne tulajdonítsuk, ne rójjuk fel azoknak SAJÁT fogyatkozásait, hibáit épen a vallásnak. A vallás hasonlítható egy gyönyörű tájképhez, a különböző felekezetek pedig arról több -művész által készített festményeikhez. Mint ahogyan egyik festő szebben, realisztikusabban, meg- kapóbban rajzolja le vásznára azt a képet, mint a másik, épenugy egyik felekezet alapítója is tisztábban fejezte ki. adta . vis-sza a vallási igazságokat, mint a kortársa vagy elődje. Hasonló továbbá a vallás az emberhez, a felekezeti ágazatok pedig annak öltözetéhez. Amiképen változott az emberek viseleté az évszázadokban, épenugy változott az a forma, az a köntös, amelybe időről-időre öltöztették nagy embereink a vallást. Egyik ruha elegáns, divatos s cifra volt, mig ellenben a másik -egyszerű, de Ízléses. A szavaik, — -és -még azoknak értelme is — amelyek meghatározzák, leöntik az egye-s felekezetek dogmáit, tanait, változnak, fejlődnek, de maga a vallás, annak lényege, esz- szenciája ugyanaz. Az nem változik. 'Csupán az emberek felfogása, magyarázata a vallásról, változik, széles-bűi s mélyül, mert világosabban s tisztábban kezdik -már -látni és megérteni a vallás főelveit és jogosultságának akát. Én -meg vágyóik győződve, hogy semmi sem egyesíti, tartja össze az emberiséget annyira, -mint a vallás és nincs is semmi más arra hivatva, hogy az -emberekkel megértesse azt az örök isteni igazságot, hogy az Isten a mi Atyánk és mi meg testvérek vagyunk, mint épen a vallás. Először azért, mert a vallás Istentől ered s másodszor pedig, mert az minden ember lelkében születik. Azonban mindennék az értékét csak akkor tudjuk meg igazán, amikor az a valami hiányzik, vagy elveszitettük azt. Tev van ez a vallást illetőleg is. Ha kitépnők az emberiség szivéből a vallásosságot. vájjon mi lenne velünk? Ha Ikivennők a vallásos embereket a világból, milyenek és kicsodák lennének azok, akik megmaradnának? Vájjon ki kívánkoznék -olyan világban lakni, ahol vallási élet nincs s ahol Istent nem ismernek az emberek? Sem én, sem te. Vagy a kérdés inkább -ez: vájjon LE- HETNE-E lakni egy olyan világban ? Hiszen -még elképzelni is olyan iszonyatos és szörnyű. Hát még lakni benne! Vegyük Oroszországot. Egy élő, konkrét példa arra, ahol egy ilven Isten és vallás nélküli életet s viszonyt akarnak a nép csakugyan söpredékéből véres kézzel s brutális módon uralomra felkerekedettek megteremteni s kialakítani. A vallás követőit üldözik, annak gondozóit lemészárolják és az Istennek házát klubhelyiségekké, hadi- szállásokká formálják át. Ilyen uto-nmódon akarnak békességet, nyugodt életet teremteni. Lchetséges-e ez ilyen körülmények között? Nem igen. Béke s nyugalom helyett félelem, bizalmatlanság stb. terjed -minél jobban. Ez nem tarthat sokáig igy. Majd támad egy Napoleon köztük, aki rendet fog teremteni. Azok -a kommunisták felgyújthatják a templomokat, legyilkolhatják az Ur önálló katonáit és kifoszthatják mindenükből a vallásos embereket. Mondom: ezt mind megtehetik. Erejük van hozzá. De egyet nem tehetnek meg: nem ölhetik ki örökre az emberek szivéből az Istenfélelme-t és nem fojthatják el azoknak a lelkében lángoló émbersze- retetnek sugárzó fényét. Ezt lehetetlen -megtenniük. És ami több: miniéi jobban akarják kiirtani a vallást, — itt nem felekezetet értek, hanem magát a vallást — annál jobban terjesztik és erő- sitik azt. Erről meg lehetünk győződve. Tehát még mindig kérdezed, kedves atyámfia, hogy minek a vallás? Nem látod, hogy ez az emberiségnek a legértékesebb kincse, reménye, boldogulásának -és boldogságának kiapadhatatlan forrása? Nem veszed észre, hogy anélkül nincs élet, nincs biztonság, nincs -nyugalom ? Oh! élesztgesd annak alvó tü;j-t szivedben. Nagy Ferenc. A presbiter, mint pénztárnok. (M.) Amig ebben az anyagi, földi világban élünk: nem nélkülözhetjük ennek eszközeit, az anyagiakat sem. Az eszményi egyházi élet persze az volna, hogy ha az egyháznak nem kellene gondolnia anyagiakkal. De hát templomot, parókhiát kell építeni, lelkészt fenntartani, adókat fizetni s ezeken kívül még -mindig akad évenként egy néhány -szám- in, aminek fedezéséről az egyháznak kell gondoskodnia. Az anyagi gondoskodás eszközeit rendelkezésre bocsátja az egyháztagok áldozatkészsége, buz- gósága s a-ki -ezeket az anyagi eszközöket: adománydkat, tagsági dijakat, stb.