Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-22 / 8. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 8-ik szám. Presbiter a választáson. (M.) Tehát még mindig nem presbi- te, hanem csak presbiter-jelölt. Tulaj- donképen nem is róla szól ez a cikk, hanem csak megválasztásának módjáról, amely módok közül már ismertettünk egy párat. Nézzük meg most a legáltalánosabb s tegyük hozzá mindjárt: a leghelytelenebb módot. Együtt van a közgyűlés, túl vannak már a gondnok, pénztárnok, stb. választáson, amelyre rendesen sokkal több gondot fordítanak, mint a többiekre. Pedig a presbiter éppen olyan fontos, mint a többi tisztviselő. Sőt alapjában véve még fontosabb, mert a többi tisztviselők tulajdonképen csak végrehajtják azt, amit a presbiterek, az egyháztanácsosok, elhatároznak. Es mégis,, rendesen mi történik? A lelkész kijelenti: következik a presbiterek megválasztása. Választandó ennyi meg ennyi presbiter, már amint a gyülekezetben gyakorlatban van. Ki- ván valaki javaslatot tenni a választás módjára nézve? . . . A választás módja rendesen az, hogy a presbiterek közfelkiáltással választassanak. Föláll az egyik vagy másik egyháztag: én ajánlom presbiternek ezt, vagy azt. A lelkész tudomásul veszi s fölteszi a kérdést, hogy pártolja-é valaki az ajánlást? Természetesen mindig akad pártoló s a lelkész kötelességsze- rint tovább megy: szíveskedjenek igen nel szavazni azok, akik a jelölt mellett vannak. Elhangzik az “igen” s jön az. ellenpróba: ellene ? . . . Nem hangzik egy hang sem. Ugyan kinek volna kedve fölállani s megmondani, hogy én a jelöltet nem tartom alkalmasnak a presbiteri tisztségre, mert nem jár rendesen a templomba, nem él az Úrvacsorájával, mert talán a saját házát sem tartja jó rendben, mert esetleg részegeskedő, vagy nem tudom én, milyen hibában szenved. Lehet az az illető akármilyen alkalmatlan az egyház legfontosabb tisztségére: a presbyteri tisztségre, — a lelkész kénytelen megválasztottnak kijelenteni, mert nem szavazott ellene senki sem. A választást nem a megfontolás, nem a mérlegelés, hanem az döntötte el, hogy kinek a neve hangzott el legelőször. Nem mondom én, hogy minden esetben igy van, de nagyon, nagyon sok esetben igy van. Megtörténik az is, hogy az először hangoztatott jelölt minden tekintetben kiváló, Istenfélő, jámbor életű, derék ember, — de megtörténhetik s meg is történik akárhányszor ennek az ellenkezője is. ami azt igazolja, hogy a választásnak ez a módja, amely pedig a leggyakoribb, teljességgel helytelen. Szokták azt is csinálni, hogy a jelöltek nevét fölirják egy nagy táblára s a gyűlésen jelenlevők annyi nevet írnak föl a jelöltek közül a szavazó cédulára, ahány presbitert választani kell. Ez már közelebb jár az igazsághoz, de azért ennek is van sok szépség hibája. Legelőször is az a nagyon általános felfogás, hogy: aki nincs jelen, nem választható. Másodszor pedig, hogy nem a gyülekezet választ, hanem azok, akik. a gyűlésen jelen vannak. Már reámutattam arra, hogy ez a kettő a legtöbb esetben nem azonos egymással, száz és egy ok miatt. Előttem leghelyesebbnek látszik az a módszer, amikor a gyűlést jóval megelőző időben minden jogosult választó kap egy alkalmasan megvonalozott szavazólapot, amelyen üresen hagyott hely van a gondnok, pénztárnok, stb. és presbiterek neveinek, A jogosult választó otthon, nyugodtan, meggondolva, kiállítja a saját szavazólapját és beírja azoknak a neveit, akiket ő legalkalmasabbaknak tart a gondnoki, pénztárnoki. presbiteri, stb. tisztségek betöltésére, ezt a szavazólapot legalább három nappal a közgyűlés előtt beküldi a lel- készi hivatalba, ahol aztán a régi egy- táztanács összeszámolja és a szavazás eredményét a közgyűlésen bejelenti. Ilyenformán minden egyháztag részt vehet a szavazásban s nem kell attól félni, hogy a választás helytelen lesz, mert mindenki meggondolva, legjobb lelkiismerete szerint, szabadon szavaz. Én hiszem, hogy az ilyen módon megválasztott presbiterek nem is utasítják el a választást, mert tudják, hogy ez a választás csakugyan megtiszteltetést jelent részükre. Különben nagyon üdvös volna mindnyájunkra nézve, ha azok a lelkészek, ahol ilyen vagy ennél jobb választási gyakorlat van használatban, tájékoztatnának bennünket annak eredményeiről. BLOOMFIELD, N. J. Telephone; Bloomfield 1155. Magyar Tanárok: Dikovics János és Kovács Ferenc. A Bloomíieldi Collegium Magyar Irodalmi Köre. Elnök Ür- mössv Sándor. Alelnök Horváth Béla.. Jegyző Szathmárv Gyula. Pénztárnok Flirjész Ferenc. Könyvtárnok Rásky József. Közös cim: College and Seminary, Bloomfield, N. T. GONDOLATOK A LELKÉSZ ÉS ELÖLJÁRÓK MUNKÁJÁRÓL. A lelkész. Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel, a hitet megtagadta és rosszabb a hitetlennél. Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta. Az Ur szolgájának pedig nem kell torzsaik odni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Te pedig követed az én tanításaimat, türelmemet, életmódomat, szándékomat, “hitemet”, hosszutürésemet, szeretete- fnet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek reám estek. De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözhetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítok nevekednek a rosszaságban, el- tévelyitvén és eltévelyednek. Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel: Mert ha valaki az ő tuladon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára ? Az elöljárók. Hosszú kilenc évi tapasztalatom szerint csak két dolgot kell vizsgálnom. Azt t. i. hogy erős-é az én hitem; másik, hogy gyenge vagyok-é a hitben? Idáig ott álltam legszilárdabban, hol a veszedelem volt, ezért az én hitem erős, hogy minden kisértésen győzelmet arasson. Én az én Megváltómat nem a virágvasárnapi Hozsánnák között, de akkor szerettem meg, mikor méltatlanul gúnyolták, arcul verték, káromolták, keresztfára feszítették, mert isteni erejét s nagyságát itt mutatta igazán. Hitünk első mártírjai akkor zengették legnagyobb bizalommal győzelmi énekeiket az oroszlánok között, mikor azok szétmarcangolásokra törtek. Térj magadhoz drága Sión, van még neked Istened. Kisebbek lennénk-e mi atyáinknál, kik ily elődök emlékein járhatunk? Ha őket nem rettentette meg a láncok csörgése s a meztelen hátaikon csattogó korbács: mi futnánk-é meg gyáva nyulak- ként egy kis vihar elől? Hát ma már: nem csak sast nemzenek a sasok? Félre a kishitűséggel! Gyáváknak való az! Mi álljuk a tüzet egyházunkért és Krisztusunkért! Istennek szent nevében mondom: az ég és a föld össze
