Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-15 / 7. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in chief: R«v. G. Takaró, 344 E. 69th St. New Yoik, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, O. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8tA Ave. McKeesport, Pa. Subscription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. CSENDES ÓRA. Rovatvezető: Újlaki Ferenc toledoi lelkész. MI ATYÁNK. Ének: 160 dics. (Hazai uj énekes) 1, 2 verse. “Menybéli felséges Isten....” Ima: Édes Atyám! mielőtt rólad olvasnék, a rólad szóló beszédet hallgatnám, hozzád Óhajtok szólam, Veled szemtől szembe akarok állani, mert Téged kíván lelkem, Uram, csakis Téged. Fogadj azért kegyelmesen. Tudom, beismerem, hogy nem vagyok méltó, hogy gondolj reám, de nem is magam, Megváltóm kezét fogva, jövök Hozzád. Jövök az élet harcteréről a Veled való csendes békességre. Jövök az emberek közül, a világ lármájából, hogy Veled egyedül legyek, színről szinre lássalak. Jövök, hogy sebzett szivemre gyógyirt nyerjek. Hogy bocsánatot, erőt nyerve, tisztán, felemelt fővel, felüdülve, Veled járhassak tovább. Vedd szívesen közeledésemet, áldd meg Veled való együtt- létemet. A Jézusért, Ámen. Bibliaolvasás: Máté 6. rész 9-13 vers. Az úri ima azért nincs reánk olyan hatással, mint kellene, mert az elmondás, ismétlés által, megszokottá lett. Olyan ismerősök a szavak, hogy nem igen gondolunk az értelemre. Pedig csodálatos imádság ez. Valóságos mestermüve a lelki építésnek. A földről az égbe s az 'égen át az örökkévalóságba tör. Úgy tetszik, mintha egy kis gyermek ágyánál kezdődne, “Mi Atyánk...”, Atya! Azután fokozatosan emelkedik, míg a tetőt téri el ebben: “tied az ország, és a hatalom és a dicsőség! S végül, mint mikor a folyam az óceánba ömlik, úgy folyik át ez az imádság az örökkévalóságba: “mindörökké!” Minden ember imádsága ez. Ezen át mindenkinek vágya utat talál az ég felé. Az édes anya ölében ülő ártatlan gyermek s a börtönbe zárt rab egyformán ajkaira veheti. Gyermek szól az édes apához, “Mi Atyánk”, a hivő lélek kívánja, hogy szenteltessék meg az ő neve, a szebb jövőért dolgozó szól, “jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod...”, a szükségben levő: “a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma . . .”, a bűnös: “bocsásd meg vétkeinket . . .”, a kétségek, kísértések között forgó: ”ne vigy minket kisértésbe . . . szabadíts meg a gonosztól . . .” Mindenkinek imádsága ez ! Valaminek az értékét sokszor csak akkor tudjuk igazán megismerni, amikor már nincs, amikor elveszítjük. Csak akkor iérezzük át őszintén az egészség értékét, amikor betegek vagyunk. Csak akkor tudnánk meg igazán, hogy milyen kincs az úri ima, ha egyszer nem volna többé. Ki tudná elképzelni ezt a világot, benne az embert, a “Mi Atyánk” nélkül? Ha nem volna atyai gondviselő szeretet? ha nem volna bűnbocsátó kegyelem ? Milyen volna ez a világ,- ha nem volna vezető kéz, isteni tökéletes akarat, megbocsátó lélek, megszentelt élet és név, szabadulás a gonosztól, ha nem volna ország, hatalom, dicsőség! Mily rettenetes volna ez az élet még akkor is, ha volna Atya, de az az Atya nem az én Atyám volna s én nem lehetnék az ő gyermeke! Dicsőség legyen Istennek, hogy ajkamra v.ehetem, átérezhetem: “Mi Atyánk . . .!” Van Atya s ö az én Atyám! Van Atya s én az ő gyermeke vagyok, igy szólíthatom meg: “Mi Atyánk!” Észak Amerika erdőségeiben 300 indián főnök és hős gyülekezett egybe, egy ünnepélyes gyűlésre. Félkörben állottak. Egyetlen fehér ember volt közöttük, Egerton Young misszionárius. A festői öltözetű gyülekezet előtt Isten szeretedéről beszélt a misszionárius. Mikor elvégezte beszédét, néhány törzsfőnök kérdést intézett hozzá. Az utolsó kérdező, egy őszhaju, félvad kinézésű indián, igy szólt: “uram, a hajam egykor fekete volt, mint a holló szárnya, ma már fehér, mint a hó. Az ősz haj a fejemen, unokáim a sátramban, azt bizonyítják, hogy öregszem, nem sok időm van már hátra. De a ,mai napig még sohasem hallottam olyan dolgot, mint amilyet te mondottál. Te amikor a Nagy Leiekről beszéltél, ha jól hallottam, igy nevezted: “Mi Atyánk!” Jól hallottam? “Igen, felelte a misszionárius, Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben . . .” “Ez egészen uj, de nagyon boldogító, folytatta az öreg indián. Mi sohasem tudtuk azt, hogy a Nagy Szellem Atyánk nekünk. Hallottuk Őt a mennydörgésben és féltünk tőle. Láttuk a villámban és hóviharban és remegtünk. Te pedig azt mondod, hogy atyánk ő. Óh! mily boldogság. Azt mondtad, hogy a te atyád ? Igen, felelte a misszionárius. És az indiánok atyja is? Igen, az indiánoké is. Hisz akkor mi testvérek vagyunk, kiáltotta kitörő örömmel az öreg indián, s a hallgatóság szivét, lelkét boldog örvendezés töltötte be. Isten! Mi Atyánk! Atya és gyermek! kell-e ennél nagyobb boldogság? Ima: Uram! mi vagyok én, hogy nekem megjelensz? hogy Jézusban arcot öltöttél értem és hogy kezet nyújtottál felém, simogatót, édesanya kezet? mi vagyok én, hogy szólsz hozzám, szelíden mint egy édes jó barát, s akarod, hogy ne féljek tőled, hanem leüljek lábaidhoz, mint gyermek az édes apa lábaihoz ? mi vagyok én, hogy engeded, hogy megcsókoljam a kezed? hála, dicséret legyen neked azért, hogy gyermeked vagyok s Te Atyám vagy! Hála legyen neked azért, hogy a nagy világmindenségben van Atya s az az én Atyám, van Atya s annak én gyermeke vagyok. Édes Atyám, emelj engem magadhoz s lelked ereje által vezess úgy, hogy szófogadó jó gyermeked legyek, hogy soha se hozzak szégyent a Te nevedre! Segíts arra is, hogy embertársaimnak jó testvére tudjak lenni, a Jézusért, Ámen. Mi Atyánk . . . Ének: 85 dics. (Hazai uj énekes) 6. vers. “Boldog nép az, amely imád ily felséget .... NYILVÁNOS NYUGTÁZÁS. Székely Pál rossfordi, O. testvérünk, aki a múlt év Szeptemberében a szibériai hadifoglyok hazahozatalára is $10.00 juttatott el hozzánk, most ismét 5 dollár adományt küldött ama sorsüldözött hazai lelkész és családja javára, akinek kérését lapunk múlt heti számában juttattuk el olvasóinkhoz. Hálás köszönettel nyugtázzuk az adományt s e helyen jelentjük, hogy az adományt elküldtük rendeltetési helyére. Vájjon küldhetünk- e még többet is a jókedvű adakozók áldozatkészségéből? . . .
