Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-20 / 51-52. szám
12-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 51—52-ik szám. neit, az imádkozzék olyan alázatosan, bűnbánóan és igazán szivéből, mint az a vámszedő. Az ilyen imádságot hallgatja meg a mennyei Atya. Szükség volt a Jézusnak erre a tanítására, mert az ő idejében épen a fraizeu- sok szoktatták az embereket arra, hogy csak a vallási szabályokra, a szertartásokra vigyázzanak, de sohasem tanitot- ták azt, hogy Isten előtt csak a töredelmes szív és az alázatos lélek kedves. Épen ö miattuk tanitotta Jézus azt is, hogy senki ne keresse a más hibáit, hanem nézze inkább a magáéit. Ma is sokan vannak olyanok, akik, ha jót tesznek, azzal dicsekszenek, mint az a farizeus a maga adományaival, de talán még többen vannak, akiknek vallásossága, templom járása csupa külsőség s akik nem ismerik el, hogy ők is bünüsek, akiknek szintén úgy kellene imádkozni, mint ahogyan az a vámszedő imádkozott. jézus jól ismerte az emberek imádságait. Ismeri a mi imádságainkat is. Alázzuk meg magunkat Isten előtt, imádkozzunk alázatosan, szívből, hogy bünbocsá- natot nyerhessünk. Mert “aki felmagasztalja magát, azt Isten megalázza, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalja r Boldogok az alázatosak. . . TANÉV-ZÁRÓ ÉNEK. A CXXXV. Zsoltár dallamára. 1. Jertek ifjak s gyermekek! Istenünkhöz gyűljetek. Magasztaljuk szent nevét, Hűséges őrizetét; Ki tőlünk egy éven át Meg nem vonta oltalmát. 2. “Az Ur Isten félelme Bölcsességnek kezdete”, — Ebben voltunk szorgosak, Most már háládatosak: Hogy Istenben élhettünk, Általa növekedtünk. 3. Atyánk, ha ez év alatt Elmúlt bár egy pillanat Hasztalanul s nélküled: Lelkünk azért meg ne fedd! Jézus Vére érdeme Bűneinket mossa le. 4. Áldást osztó jobb kezed Védje e hont s nemzetet. Szent egyház és iskola, Híveidnek tábora: Bizonysági légyenek Atyai szerelmednek. Uray Sándor. Gyüjtsstek kincset a mennyországban. Mikor Jézus Urunk tanitott és gyógyított, bejárta hazája földjét, Zsidóországot. Nem kerülte el még a puszta helyeket sem, ahol a szegény örclöngős és fe- kélyes betegek éltek és várták gyógyulásukat, meglátogatta a legkisebb falvakat is, ahol a legegyszerűbb és legszegényebb emberek éltek. Megfordult a legtöbb nagy városban is, ahol szegény és gazdag emberek házacskái és palotái állottak, ő, aki maga is szegény volt és, mint mondá, nem volt fejét hova lehajtani, jól ismerte azoknak a szegényeknek az életét, akik igazán úgy éldegéltek napról-napra, mint az égi madarak. Tanítványai is egyszerű, szegény emberek voltak, akik épen hogy csak megszerezhették a mindennapi kenyerüket. De ismerte az előkelő gazdagok fényes házait is, meg azt a büszkeséget is, amely miatt ők a szegényeket meg sem látták. Sokszor eljárt az előkelő római hivatalnokok kényelmes házai előtt és tekintete sokszor megakadt a Heródesek tornyos palotáin. Szóval, jól ismerte a szegények és gazdagok életét. Akkor is, ■—• mint ma, — pompa, jólét, kényelem volt a gazdagok házaiban s száraz kenyér, kopott bútorzat a szegények hajlékaiban. A fejedelmek palotáiból Jézus idejében sohasem hiányzott a vendégsereg, mindig terítve volt a dús asztal válogatott eledelekkeel, virágokkal és csengett a pohár, szólott a zene nap-nap után. A rómaiak büszke városától, Rómától tanulták el Zsidóország fejedelmei és előkelő gazdag emberei a pazarló fényűzést, a bíbor és bársony öltözeteket, a patyolat köntösöket. És, amint Rómában a pogány szivekből hiányzott az a szeretet, amelyre Jézus tanitotta az embereket, úgy a zsidóországi palotákban is olyan gazdagok laktak, akiknek sohasem jutott eszükbe, hogy a szegények nyomorúságát meg kellene látni és rajtuk segíteni kellene. Jézus jól tudta, hogy a szegények nyomorúsága, az elhagyott betegek szenvedése olyan messze van a palotákban dőzsölő gazdagok szivétől, mint az ég a földtől. Ő a betegek és szegények mellé állott, hogy rajtuk segítsen és őket vigasztalja, de azért nem gyűlölte a gazdagokat csak azért, mert gazdagok, hanem amikor csak alkalma volt reá, biztatta őket, hogy a szegényeken, szenvedőkön segítsenek, ő azért akarta, hogy mindenki tanítványa, követője legyen, hogy mindenki eljuthasson a mennyeknek országába. Egyformán sajnálta a szegényeket és gazdagokat, ha látta, hogy nem akarják bűneiket megbánni és nem hisznek őbenne. Ezért tanitotta, hogy szegény és gazdag egyformán nyomorult, ha bün- bánat és hit nélkül, istentelenül él. Hogy mennyire ismerte Jézus az életet, azt szépen mutatja az a példázat, amelyben a gazdagokat a jó Isten iránti háládatosságra és a szegények iránt való könyörületességre tanítja. Dúsgazdag ember márványpalotájában vagyunk. Az aranydiszes oszlopokra virágfüzér van fonva, a szolgák serege sü- rög, forog és hordja az asztalra a legdrágább ételeket. Mosolygó vendégsereg foglal helyet az asztal körül s a vendéglátó gazdag boldog, hogy gazdagságáért becsülik és szeretik. Büszkén tekint végig a felrakott ezüst tálakon, aranypoharakon, mintha mondaná: ime mennyi kincsem van! Sohasem fogy el a gazdagságom! Aztán zene zendül, pohár csendül s a hosszunyaku drága kannákból gyöngyözve ömlik a bor. Csillogók lesznek a szemek, beszédesek az ajkak, a gondtalan mulatozók azt hiszik, hogy övék az egész világ. Ki gondol itt az élet nyomorúságára, a szegények ezer bajára? Úgy megszokták ők már ezt a do- logtalan, vig életet, hogy másképen az idejüket el sem tudnák tölteni. Más ruhát magukra sem vennének, mint bíbort és bársonyt, vagy fényes fehér patyolatot. És milyen a szivük? Érzéketlen, rideg, önző, amelyben minden inkább van, mint szeretet... Ej, törődnek is ők azzal! Csak mindig legyen vig lakomájuk, hangos mulatságuk. Többre becsülik a világ minden szereteténél azt a virágfüzért, amit a homlokukra illesztenek. . . A palota kapujában és udvarán összeverődnek a kiváncsi és bámészkodó emberek. Mohó vággyal tekintgetnek a belső termek felé, ahonnan kihallatszik a hegedűk, fuvolák szava, az edények csengése és a mulatozók duhaj kiáltásai. Boldogok, ha elfoghatnak egy-egy szolgát, hogy mondja el nekik, mi történik odabenn, kik mulatnak? Még ők sem látják meg azt a szegény beteg embert, aki éhesen, szenvedve fekszik a földön. A szolgák, hol kiutasítják, hol meg sem látják. Óh, elég lenne neki bőségesen az a morzsalék is, ami odabenn lehullik az asztalokról, de azt is alig kapja meg. Hiszen ő kiütéses beteg, akit az emberek elkerülnek és koldus, akit meg sem látnak. Csak az ebek gyűlnek melléje, hogy sebeit nyalják. Múlnak, telnek a napok. A szegény, koldus Lázárt megtöri a sok éhezés és szenvedés. Egy napon aztán nem vánszorog a palota kapujához, rongyos fekhelyéről mozdulni sem tud. Érzi, hogy most már nemsokára meghal, éppen olyan elhagyatva, mint ahogyan élt. És imádkozik, mint ahogyan szokott, alázatosan, bűnbánóan a jó Istenhez. . . Türelemmel viselte szenvedéseit, nem bántotta szivét
