Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-08 / 6. szám
VOL. XX XI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. FEBRUARY 8, 1930. NO. 6 SZÁM. AMERIKAI iMAGYAR EFORMÁTü AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND ReM^Oj^D CHURCH PAPER Lapja A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. Magyar énekek. (M.) Megemlékeztünk már arról, hogy a múlt évben New Brunswickon tartott -magyar Presbyterian Konferencia a többek között egy igen nagy jelentőségű határozatot hozott. Rév. Wm. P. Shriver javaslatára kimondta, hogy egyházi énekeink legszebb darabjait angolra fordítja le, hogy azok tovább éljenek Amerikában nemcsak az utánunk következő nemzedékek aiakán, hanem az angol nyelvű gyülekezetekben is. A terv keresztülvitelére meg is választottak egy bizottságot, amelynek tagjai Harsányi László new yoiki lelkész elnöklete alatt Harsányi Sándor és Pazár Miklós lelkészek lettek. Mindjárt kezdetben a legőszintébb szívvel gratuláltunk a gondolathoz s különösen jól esett nekünk az, hogy annak előterjesztője, leglelkesebb ajánlója egyik amerikai barátunk, Rév. Wm. P. Shriver volt. Egy amerikai férfiú, akinek feltűnt a mi énekeink szépsége, mélységes gazdagsága, noha aligha ismerte azt a még nagyobb értéket, amely a mi énekeinknek a szöveglében jelentkezik. Ha volt valaha bizottság, mely nagy felelősséget vállalt magára: ez a bizottság azok közé tartozik. És ha volt valaha cél, amely egyetemesen érdekel mindnyájunkat: azok között a mostani a legelső helyet foglalja el. Énekeinknek nem mindegyike üti meg azt a mértéket, amely joggal követelhet magának helyet az amerikai egyházi énekek közt is. Mindnyájan tudjuk, hogy zsoltárainknak egy jó részét mi magunk sem énekelgetjük. Ott vannak az Énekeskönyvünkben, de a gyakorlati életben hiába keressük azok használatát. Pedig annak idején mindnyájan tanultuk azokat. Különösen akik falusi iskolákba jártunk, ahol az ének-kultusz mindig nagyobb volt, mint a városi iskolákban, bizonyára nem volt egyetlen egy ének sem, amelyiket ne tanultunk, ne ismertünk volna. Nem csak én, hanem a másik, a harmadik, a -századik is, — tanulta és ismerte az egész gyülekezet. És mégsem énekelte. Miért? <Ha a bizottság jól akarja megoldani a maga feladatát: úgy legelőször erre a “miért”-re kell megtalálnia a feleletet. Mert azok az énekek, amelyekre ilyenformán saját népünk mondott ítéletet, egész bizonyosan nem fogják megálla- ni helyüket az amerikai egyházi életben sem. Az egyes emberek, akikből a gyülekezet áll, egyenként lehetnek talán tanulatlan emberek, akik tudományosan nem értenek a költészethez, a zenéhez, a tartalom rejtett szépségeihez: de együttvéve mégis a legilletékesebbek arra, hogy e kérdéseket eldöntsék. És ha -saját használatukban elejtettek egyes énekeket: annak egész bizonyosan meg van a maga nagyon alapos, nagyon helyes oka. Az ilyen “elejtés” sohasem ötletszerűen történik, nem is valami tudományos deductio utján, de az a megérzés, amely az ilyen ítéleteket, a közvélemény ítéletét létre hozza: mégis igaz és elfogulatlan. Itt valóban fedi a valóságot a közmondás: a nép szava Isten szava. Költészet, zene, tartalom: ezeket kell -megvizsgálnia a bizottságnak nagyon gondosan, nagyon figyelmesen és végtelenül nagy hozzáértéssel, a léleknek vallásos, művészi és költői ihletével. Talán még az sem ártana, ha munkájuk eddigi eredményeit nyilvánosságra hoznák, hogy ennek ereje is mennél jobbá, -mennél tökéletesebbé tegye azt. Lelkészeink, világi testvéreink között bizonyára vannak Istentől megáldott, ihletet lelkű férfiak, akik a maguk hozzászólásával értékesen gazdagíthatnák azt a munkát, amelynél az angolul beszélő kálvinizmussal való kapcsolatunkban értékesebb még nem fordult elő. Szeretettel, bizalommal kérjük erre a bizottság tagjait, akik bizonyára nem veszik rossz néven ezt a felszólalásunkat, amelyet egyedül az ügy iránt érzett lelkesedés és -buzgóság sugalt. "A Magyar Presbiter.” (M.) Otthon Szabó Imre budapesti lelkész felelős szerkesztésében egy uj egyházi jap indult -meg, amelynek cime: “A Magyar Presbiter.” A lap cime már elárulja annak célját: mennél öntuda- tosabbá tenni az egyház ama munkásait, akik mint presbiterek állanak az egyház kormányrudja mellett. Ha fontos az egyházi életben a lelkész munkaköre, ha fontos dolog az, hogy az egyház gondnoka hivatásának magaslatán álljon: -éppen olyan fontos az is, hogy az egyház presbiterei tisztában legyenek munkakörükkel és mennél tisztábban lássák azt az utat, amelyet -követ- niök kell. Ott lehet a lelkész a maga lángoló leikével, — ott lehet a gondnok a -maga mindenre kiterjedő figyelmével: ha nem állna mellettük igazi presbiterek, sohasem fognak egész munkát végezni. Hogy mennyire fontos munkakör ez, mutatja az is, hogy ennek szolgálatában külön lapot inditattak -meg s annak felelős szerkesztőségét hazai egyházunk egyik leglángolóbb lelkű apostola, Szabó Imre budapesti-fasori lelkész vállalta el, főszerkesztői tisztségét pedig nem kisebb ember, mint Ft .Dr. Baltazár Dezső püspök tölti be, mig munkatársai között ott találjuk hazai egyházi életünk legkiválóbbjait. De -mutatja a lap megindítása azt is, hogy otthoni őrtállóink szükségét érezték annak, hogy egy ilyen irányú lapot indítsanak. Szükségét érezték annak, hogy az egyház presbitereit ébresztges- sék, előttük utat -mutassanak és szent munkájukban segitségökül legyenek. Szükségét érezték ennek -még otthon is, ahol pedig az egyház -hajója sokkal csöndesebb vizeken evez, mint itt Amerikában. És ezzel már el is jutottunk önmagunkhoz, vagyis annak megállapításához, hogy hasonló ébresztgetésre, útmutatásra, jó tanácsra nekünk is szükségünk van.
