Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-11-29 / 48. szám
2-ik oldal. ÍMERFKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 48-ik szám REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Trja: Balogh E. István, lelkész. gf ÜDVÖSSÉGET JELENT-É A KERESZTSÉG ? Aki a keresztségről szóló legutolsói fejtegetést elovasta, könnyen föltehet! i a kérdést, Hogy tehát a keresztség egyben üdvösséget jelent? Vagy más szóval: akit mi megkeresztelünk, annak; már biztosítva van az üdvössége is? Távol legyen. Az öntudatos református ember tisztában van azzal, hogy az általunk kiszolgáltatott keresztséggel még nem biztosítottuk senkinek sem az. üdvösségét. Nem is biztosíthattuk,, mert azt egyedül Istennek kegyelme adhatja meg. “Aki hiend és megkeresz- telkedik: üdvözül; aki nem hiend, el- kárhozik.” Jézusnak eme tanításában benne van, hogy az üdvösséghez föltétlenül szükséges a hit. Ez a hit a kis gyermekben, öntudatlan állapotban, megvan. Az ember csak később szokta azt önmagában megöldökölni. Keresztelő János igy prédikált: “Én keresztellek titeket vízzel a megtérésre, de amaz, aki én utánam jő ... az titeket kerestzel Szent Lélekkel és tűzzel.” Nem a János keresztsége, nem az általunk kiszolgáltatott keresztség, nem: a vízzel való keresztség adja tehát az üdvösséget, hanem egyedül az, amit Jézus szolgáltat ki: a tűzzel és Lélekkel! való keresztség. A keresztséggel mi csak egy ajtót nyitunk az üdvösséghez, amint Keresztelő János is csak ajtót nyitott ahhoz; az általa kiszolgáltatott keresztséggel.. Hiába van azonban a kitárt ajtó, ha az, akit megkeresztelünk, később bezárja, maga előtt és sohasem lép be rajta. Ezt az ajtót azonban nekünk kötelességünk megnyitni a kis gyermek számára. Kötelességünk megmutatni az utat, amely Jézus tanítása és a mi hitünk szerint üdvösséghez vezet. Ezt tesszük mi a keresztség által s ezt teszik a baptisták is, noha keresztség nélkül, ők is kitárják az ajtót, megmutatják azt az ösvényt, tanitgatják a gyermeket arra az útra, amelyen keresztül üdvösségre juthat. A keresztséget úgy is tekinthetjük, mint egy szent eljegyzést Istennel. Ez az eljegyzés azonban az életben, a valóságban csak akkor lesz teljessé, csak akkor válik üdvösséggé ha az Atya szerető akaratán kívül az eljegyzett ember hűsége és szeretete is hozzájárul az eljegyzéshez. Az eljegyzés még nem házasság, az még könnyen felbomolhat. Hogy házassággá váljék: ahhoz az eljegyzett társak hűségére, kitartására, odaadására van szükség. Ha közülök bármelyik is hűtlenné válik: az ■eljegyzésből sohasem lesz házasság. A keresztség az Isten és ember közötti szent szövetség külső jelképe, de igazi szövetség, Istennel való egyesülés, vagyis üdvösség csak akkor lesz belőle, ha hűség, kitartás és odaádás kiséri. Isten részéről mindig megvan ez, csak az ember válik gyakran hütelenné. Kötelességünk azonban, hogy ennek a szövetségnek külső jelét, a keresztséget kiszolgáltassuk a gyermek részére is, annyival inkább, mert a kis gyermek sokkal bizonyosabb tagja ennek a szövetségnek, mint a felnőttek, akik bizony már igen könnyen elhajolhattak az Istennel való szövetségtől. A keresztség csak egy palást, az Isten szeretetének palástja, amelyet egyformán kiterjeszt mindenkire, kiterjeszt a kis gyermekre is, de ezt a palástot csak a viselője teheti igazán értékessé. A keresztség még nem egy értelmű az üdvösséggel. Mit ér a drága királyi palást a megszaggatott, szennyes és rongyos kolduson? Mit ér a keresztség minden szent jelképe, ha viselője bűntől éktelenitett, vétkektől szennyes, megszaggatott koldusa a hitnek? Igen, a keresztség még nem üdvösség. Isten keze csupán, amelylyel nyújtja, kínálja nekünk az üdvösséget: de nekünk is ki kell nyújtanunk kezünket, hogy elvegyük tőle azt. MICSODA HÁT A KERESZTSÉG? Fölvétel a keresztyének közösségébe. Nem az idvezültek sorába, hanem a keresztyének külső közösségébe. Hálaadás Istennek ama gazdag ajándékáért, amit a kicsiny gyermekben nyújtott részünkre. Könyörgés Istenhez, hogy vegye oltalmába, kegyelmébe a kicsiny gyermeket. Elkötelezés arra nézve, hogy a kis gyermeket Isten nevének félelmében és tiszteletében neveljük föl. Eljegyzés Istennel amaz áldott szövetségre, amely maga az üdvösség. Bizonyságtétele ama hitünknek, hogy mi Istenben vetjük reménységünket gyermekeink testi és lelki jövendőjére nézve egyaránt. Engedelmesség Jézus parancsával szemben: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” Kegyelmi Ígéret Isten részéről: “Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” Jelképe és pecsétje, záloga és bizonytágtétele mind amaz ígéreteknek és fogadásoknak, amelyekben az ember Istennel találkozik s e megszentelt közösségben munkálkodik Isten nevének dicsőségére, országának terjesztésére, földi életének boldogságára, örök életének üdvösségére. A keresztség az élő hitü keresztyén emberre nézve életszükséglet, amely nélkül nem lehetne nyugodt, nem lehetne boldog egy pillanatra sem. Életszükséglet, amelynek érzetében boldog örömmel viszi gyermekeit is Isten színe elé s a keresztséget nem valami üres és könnyen nélkülözhető templomi ceremóniának, hanem az Isten elé vitt mélységes hódolatnak tekinti. Gyermekeit megkeresztelteti, nem azért, hogy a keresztelő alkalmát vidám lakomákra és cimboraságra használja, hanem azért, hogy újszülött gyermekének földi életét Istennek házából indítsa el, hogy később ott folytassa s egykor majd ott is végezze el. Szentség az, amelyre mély tisztelettel tekint. Istennek hozzánk alányuló kezét látja benne s áldva imádja Azt, aki csudálatos utakat nyit s alkalmakat nyújt az üdvösségre. ( Negyedik beszámoló. E sorok kezdetén tisztázni óhajtom azt a kérdést, hogy ez a beszámoló mi akar lenni: napló, vagy vélemény nyilvánítás? Igen illetékes helyről hangzott el eziránt kérdés hozzám s erre most azt felelem, hogy beszámolóimban csak naplót közöltem eddig is és azt óhajtok közölni ezután is: a vélemény nyilvánítást korainak tartanám mindaddig, mig utam be nincs fejezve. Ha Isten végére segít a nagy útnak, akkor sietni fogok megtalálni a kellő és illő formáját a vélemény nyilvánításnak is. Legközelebbi beszámolóm Alliance- nál végződött. Folytatom Lorain-nál, hová okt. 15-én érkeztem. Szives baráti kör várt már reám a papiakon. Négy napos ottidőzésem alatt nagyon sok magánlátogatást tettem (talán itt a legtöbbet.) Három ízben szolgáltam a templomban, mely mindenkor zsúfolásig megtelt; utoljára okt. 19. vasárnap délelőtt; előbb a népes és nagyon szépen virágzó vasárnapi iskolát is megkerestem s ott röviden beszéltem. Istentisztelet végén kereszteltem. Ugyanaznap, okt. 19. este már Fairporton voltam s odaérkezésem után csakhamar harangoztak: várt a lelkes szép gyülekezet, a nagyon kedves és tágas uj templomban, melyet nemrég szenteltek fel. Másnap, hétfőn este ugyanott újra szolgáltam s kedden reg
