Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-11-15 / 46. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 46-ik . szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in chief: Rev. G. Takaró, 344 E. 69th St. New Yoik, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, 0. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8tn Ave. McKeesport, Pa Subscription terms: $2.06 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. CSENDES ÓRA. Rovatvezető: Újlaki Ferenc toledoi lelkész. ELMÚLT AZ ARATÁS Ének: 200. dics. 1, 2 “Gondviselő jó Atyám vagy . . .” IMA: Gondviselő Atyáin, édes Istenem! As idő, as évszak, változásai között, Te változatlanul maradsz. lm, elmúlt a nyár, elvégződött az aratás, vége felé jár az ősz is. A fekete fürtökből lassan hófehérek lesznek. A bimbóból rózsa lesz s aztán elhervad, lehullik. Atyám! az elmúlás, az idő változása között ez az egy vigasztal, bátorít: elmúlhat a nyár, elvégződhet az aratás, a virág lehullhat, de a Te szereteted, jóságod, gondviselésed, soha el nem múlhat. Hozzád száll lelkem, ki örökkévaló szeretettel szeretsz! “Hozzád vágyom, benned élek, üdvöt mástól nem remélek." Fogadj azért magadhoz. Istenem. Közöld velem kegyelmedet, áldd meg veled idözésemet, áldd meg életemet, Ámen. Bibliaolvasás: Jerémiás 8. rész 20. vers: “Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár!” “Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár . . Nem lehet változtatni rajta. Tatán szeretnénk, visszahozni, újra átélni . . ! Nem lehet. Elmúlt. Hátunk megett van. Az életben vannak kimért idők. Van kezdet és vég. Van reggel... dél. . este. Egy nap, egy hét, egy időszak. S mindenik jön a maga örömüzeneteivel, alkalmaival, drágagyöngyeivel, könnyeivel, szomorúságaival, vagy bajaival. Jön, velünk időzik s aztán elmegy. Meg nem állíthatjuk az idő múlását. “Elmúlt az aratás, a nyár, az ősz ! Az .ajtó bezáródott A .magtár megtelt, vagy üres, de az aratás elvégződött.” Az idő, az alkalom, jön, velünk időzik aztán elmegy, elmúlik. Áron is megvegyétek azért az alkalmat. Van magvetés és van aratás. Van magvetési idő a természetben, az életben, a lelki világban. Aki nem vetett, nem is fog aratni s aki nem arat, az koldulni fog. “Ne tévelyegjetek! Isten nem csufoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is.” Pia nem vetettünk, nem használtuk fel az alkalmat, szeretteinkkel szemben, a családi körben, — ha engedetlenek, szeretetlenek, keménysziviiek, hálátlanok voltunk, — ha elmúlt az alkalom és nem használtuk ki, akkor milyen lesz az aratás ? . . . Elmúlt az alkalom s mi ott állunk egy sirnál, apánk, vagy anyánk sirjánál s szemünkből csendesen folydo- gál a könny a késő bánat miatt. Mert, mint a költő mondja: “Sohsem értem rá, mindig csak loholtam, foglalva voltam zajban, bajban, csókban . . . Sohsem értem rá melléd ülni békén, a kertben ősszel, vagy a tornác végén. Öledbe hajtott fejjel hosszan s a szemed látni végtelen magosban. Múltakat bánni, jobb jövőt fogadni, kezeddel magam végig cirógatni . . . Sohsem értem rá!.. És most már késő. A sírod is messze, s én itt maradtam, későn ébredezve . . . Beszélgessünk anyám! Nekem is fiam van, sürgős kezd lenni ő is nagy iramban. Nem ér rá; hozzám ő is már kegyetlen, nem jár a fiam megcsókolni engem . . . Mondd, mikor késő lesz, ő is megéri, hogy egyszer ő is igy fog hozzám térni?” Sohsem értem rá! és most már késő! Az alkalom elmúlt, többet soha vissza nem jő. “Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár . . Az alkalom jő, velünk van s elmúlik. Mennyi alkalmat adott Isten?! Ott voltak az istentiszteletek. Felhasználtuk-e ? Észrevettük-e, hogy az emberi beszéden át Isten szólt hozzánk? Ő nyitotta meg a mennyet, hogy lássuk őt, hogy kóstoljuk meg az Ő jóságát. Talán soha vissza nem jönnek az alkalmak. “Elmúlt az aratás . . .” Hála legyen Istennek, hogy nemcsaak bánattal, de örömmel is lehet visszatekinteni. Vannak, akik elmondhatják: Isten jó volt hozzám, adott szép napokat, boldog, felejthetetlen órákat, alkalmakat. Áldott legyen Ő, hogy szeretetet érezhettem, szeretetet éreztethettem. “Elmúlt az aratás ...” S ha vetettünk, arattunk is. Hogy használjuk fel az aratás, a gyümölcsszedés áldásait? Két ut van. Az egyik a bolond gazdag útja. “Lerontom csűreimet, nagyobbakat épitek ... én lelkem: egyél, igyál, gyönyörködjél . . .” Eszébe sem jutott az Isten, sem pedig embertársa. Mindig csak “én”, az “enyém”. De az Ur szól: “bolond! még ma elkérik lelkedet . . . mi lesz a csűrrel ? . . . . a vagyonnal? ...” S eljött a veszedelem ideje. így akarjuk-e felhasználni mi is? Nincsen-e helyesebb mód? Van más ut is. Ezt mondhatjuk: hála legyen Istennek, sikor koronázta munkámat. Mezőimet, életemet gazdagnak, szépnek akartam látni, belevetettem magamat a munkába, nem mint béres, fogadott napszámos, 'hanem úgy dolgoztam, mint aki magáéban, magának dolgozik. És itt van a gyümölcs, az eredmény. Számba veszem az áldásokat, füzérre szedem a lélek, az emlékezet drágagyöngyeit és azt mondom az én lelkemnek: “Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről . . .!” Uram! Te segitetttél, im itt van a Te részed. Dicsőitlek ajkammal, lelkemmel, javaimmal. Uram! itt a Te részed s odaadom a szegényeknek, árváknak, odaadom az éretted, országodért dolgozó egyházamnak. “Elmúlt az aratás . . . elmúlt a nyár!” Itt állunk egy uj évszak kezdetén. Tekintsünk vissza! Tartsunk bünbánatot. Adjunk hálát s úgy induljunk neki az uj évszaknak, hogy az alkalom jön, velünk időzik s aztán elmegy. Hogy használjuk fel? IMA: Édes Atyám! elmúlt az aratás, elvégződött a nyár! s én színed elé állva, bocsánatodat kérem minden mulasztásomra, Bocsásd meg, ha hanyag voltam, ha nem tettem meg azt, amit megtehettem volna. Bocsásd meg, ha nem használtam fel az általad adott alkalmakat... Áldásaidért, a szép napokért, lelkem drága- gyöngyeiért, fogadd el szivem háláját. Atyám! segíts meg, hogy a Tőled jövő alkalmakat úgy használjam fel, hogy az a Te dicsőségedet növelje, embertársaim javát munkálja. Jézusért, Ámen. Miatyánk . . . Ének: 256. dics. 3. vers: “Aki mint vet, csak úgy arat . . A boldog bélpoklos. Valaki meglátogatott egy bélpoklos asszonyt, de visszaborzadt, amikor látta, hogy az asszony egyes testrészei a betegség következtében már lerothadtak. A beteg, aki észrevette vendége rémületét, igy szólt: “Nem örül-e a fogoly, ha látja, hogy börtönének fala töredezik ?”
