Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-27 / 39. szám
6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 39-ik szám. iu $ Alpha! egyházunk csöndben, de annál nagyobb buzgó- sággal munkálkodik az Ur szőlőjében. Lelkésze immár 8- ik éve forgolódik hivei között s e 8 év a szakadatlan munkálkodásnak, és pedig Isten által megáldott munkálkodásnak ideje volt. Áldott volt az egyház mostani éve is, mind a mai napig. A hivek szeretettel látogatják Istennek hajlékát s bőséggel használnak föl minden alkalmat az anyagi szükségek fedezetése. Most pl. a templomfestés költségeihez járul hozzá minden egyes egyháztag. A nyáron át az egyház évi piknikjén egyetlen alkalommal 150 dollárral gyarapították az egyház pénztárát s jó szivök áldozatából jut mások részére is: a Keleten körutazó ligonieri árvákat négy napig látták vendégül s bizony, nem bocsátották el üres kézzel őket. Isten áldásának élvezése mellett bánatban is van részük: gyors egymásutánban négyszer is kellett koporsó mellé államok. Legfájdalmasabb volt a 20 éves Varga Juliska elköltözése, akit valami két ezren kisértek ki a temetőkertbe. Isten vigasztaló lelke legyen gyászoló szeretteivel. Gary-i egyházunk az ősz folyamán a következő sorrend szerint munkálkodik: vasárnap d. e. fél 10-kor vasárnapi iskola, fél 11-kor Istentisztelet, d. u. 4 órakor C. E. Társaság. Szerdán este fél 8-kor vas. isk. tanítók előkészítő órája és a cserkész csapat összejövetele, csötörtök este fél 8-kor az ifjúsági műkedvelők összejövetele, péntek este fél 8-kor bazár rendezők találkozása és gyülekezeti énekóra, szombaton délután fél 2-től 4-ig magyar iskola. — A Nőegylet kedves házi összejövetelt rendezett egy Bunkó Party keretében. — Az Ifjuságna ke hó 21-én volt táncmulatsága a Magyar Házban. — Szeptember 28-án a vasárnapi iskola tart toborozó napot. — Október 5-én az aradi tizenháromról emlékeznek meg délelőtt az Istentisztelet keretében, este pedig emlékünnepélyen. Toledoi egyházunk boldog örömmel szemléli ifjúságának * 1 1 EGYHÁZI HÍREK a $ * i ama törekvését, hogy ne elégedjék meg az alsóbb iskolákkal, hanem tovább menjen s az élet magasabb polcain igyekezzék elhelyezkedni. Ebben az évben négy ifjú ment felsőbb iskolába, és pedig Boros Viola, Tímár Juliska, akik a Bowlin Greeni tanitóképez- débe iratkoztak be. Bacsó Béla, aki a lancasteri college tagja lett azzal a célzattal, hogy a lelkészi pályára lépjen, Molnár János, aki az ohioi Northern Universitybe iratkozott be. Mindnyájan tagjai voltak a Senior Christian Endeavornak, amelynek tagjai Mártha Erzsiké alelnök utján szép szavakkal s kedves ajándékokkal búcsúztak el tőlük. Rajtuk kivül még Molnár János a cincinnati-i zene- konzervatorium tagja s Takács János a New York State Universityn folytatja tanulmányait. — Október havában egyfelől az aradi vétanuk, másfelől pedig a reformáció megünneplésére készül a gyülekezet. Az előbbit Október 5-én tartja, mi gaz utóbbi Október 27-én kezdődik . s tart egész héten át, Uray Sándor demreczeni lelkésznek az igehirdetésével. — Az ősz beálltával megkezdődött az ifjúsági munka is. A Christian Endeavor összejövetelei vasárnap délután lesznek, és pedig a Junior C. E. d. u. 4 órakor, az Intermediate Class 5 órakor, a Senioroké 6 órakor jönnek össze. A Girls Scou- tok csötörtökön d. u. 4 órakor, a Fiuk Clubja pénteken este 7 órától, a Mission Band kedden d. u. 4 órakor, a Girls Missionary Guild havonként tart összejöveteleket valamelyik tag lakásán. A toledoi ifjúsági munkában sokat gyönyörködtünk eddig s bizonyára sokat fogunk még gyönyörködni ezután is. A New Yorki Első egyház kebelében kezdetét vette a konfirmációi oktatás s az egyház vezetősége arra kéri a szülőket, hogy a mennél alaposabb előkészület végett haladéktalanul írassák be gyermekeiket. — A Vasárnapi Iskola minden vasárnap d. e. 10 órakor kezdődik s ez is nagyon fontos eszköze a gyermekek vallásos és magyar nevelésének. Ugyanennek a szolgálatában áll a szombati iskola, amelyben szombaton d. e. 9-től 12-ig folyik a tanítás. A New York Harlemi egyházban e hó 21-én Dr. Lőrin- czy Géza unitárius lelkész hirdette Istennek igéjét, aki négy évi amerikai tanulmány- utj befejeztével most megy haza, hogy Kolozsváron folytassa tovább tanulmányait. Tartalmas beszédének tárgya volt: az amerikai magyarság képe a bibliai József látszö- géből. — A szülők egyesülete Szeptember 27-én este a templom alatti teremben estélyt rendez, amelynek bevételei a vasárnapi iskola szükségleteit fogják fedezni. Ligonieri árváink e hó 27- én és 28-án a pennsylvaniai Weirtonban tesznek látogatást, ahol a Magyar Házban szombaton este előadást tartanak, mig másnap ugyanott részt vesznek az Istentiszteleten, amelyen Kalassay Sándor árvaatya fogja hirdetni Istennek igéjét. Látogatásuk elé nagy érdeklődéssel tekintenek ottani testvéreink s mi is jó szívvel ajánljuk árváinkat mindnyájuk figyelmébe. Chicago W. S. egyházunk műkedvelői már teljesen elkészültek a “Sir a tündérleány” c. daljáték betnulásával, amelyet e hó 28-án, tehát vasárnap este adnak elő a Rebman Hallban. Az elsőrangúan előkészített előadás méltán érdemli meg, hogy megtekintse minden magyar. McKeesporti egyházunk szép, nagy templomi gyülekezettel fogadta e hó 22-én este Uray Sándor debreczeni lelkészt, aki a következő napok estéin is tartott mélyen járó s maradandó nyomokat hagyó evangéliumi előadást a hivek számára. Tiszteletére az egyháztanács vasárnap este tartott közvacsorát, mig hétfőn este a környékbeli lelkészek s azok családjai gyűltek össze, hogy a délutánt is együtt töltve áldott beszélgetésben, este együtt étkezzenek, majd együtt hirdessék Istennek igéjét. A kiváló vendég látogatása sokáig emlékezetes lesz a hivek lelkében. Duquesnei egyházunkban Szeptember 18-án, csötörtökön este tartott Istentiszteletet Uray Sándor debreczeni lelkész, aki a szent szolgálat után sokáig elbeszélgetett itteni testvéreinkkel is. Donorán Szeptember 22-én délután 2 órakor gyűltek ösz- sze a hivek az Isten házában, hogy átvegyék Istennek, szülőföldünknek és anyaegyházunknak üzenetét attól a férfiútól, aki éppen ezeknek a céloknak szolgálatában tartózkodik közöttünk. Uray Sándor debreczeni lelkészt feltűnően sokan hallgatták meg Donorán, dacára annak, hogy a testvérek közül többeknek dolgozniok kellett. — A legközelebbi Istentisztelet ebben az egyházunkban e hó 28-án, vasárna pdélután 4 órakor lesz. Monongahelai egyházunkban a Pittsburgh-vidékén gyakorlatban volt nyári időszámítás megszűnése következtében változik a rendes Istentiszteletek ideje. Már e hó 28-án, amikor a legközelebbi Istentisztelet lesz, fél kettő helyett fél 3 órakor fog kezdődni az. Az egyház lelkésze szeretettel kéri a híveket a változás tudomásulvételére. Youngstowni egyházunk ifjúsági csoportjai elhatározták, hogy ezután minden vasárnap este 7 órakor közös áhítatra fognak összejönni. A különböző korú ifjúság testvériességének ápolására kitűnő eszköz e közös áhitat. — A Lo- rántffy Zsuzsánna Nőegylet tagjai hetenkénti körzeti ösz- szejövetelt tartanak egyik vagy másik tag házánál, ahol kézimunkákat fognak készíteni a tervbe vett bazár javára. Derék asszonyaink ezen az utón is igyekeznek arra, hogy a nehéz munkaviszonyok idején igy is támogassák az egyházat. Philadelphiai egyházunk Nőegylete e hó 28-án, vasárnap délután 3 órakor tartja rendes havi gyűlését, amelyre a tagok figyelmét ezen az utón is fölhívjuk. —- A Philadelphia Presbyteri legutóbbi gyűlésén, amelyhez az egyház is tartozik, a lelkész képviselte a gyülekezetei. Alliancei egyházunk Nőegyletének legutóbbi gyűlésén özv. Bandi Miklósné pénztárnok örömmel jelentette, hogy az újonnan vásárolt templomi szőnyegeket teljesen kifizette. — A C. E. Társaság minden vasárnap este 6 órakor tartja összejöveteleit. Yonkersi egyházunk s különösen annak elöljárói és a Nőegylet tagjai nagy örömmel készülnek a Westchester Presbyteri őszi közgyűlésének fogadására, amelyet ez évben körében fog megtartani az egyházmegye. Mintegy 50- 60 egyházi és világi képviselő lesz együtt ezen a gyűlésen s