Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-16 / 33. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 33-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in chief: Rev. G. Takaró, 344 E. 69th St. New York, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, O. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8th Ave. McKeesport, Pa. Subscription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office I 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. j CSENDES ORA. Rovatvezető: Újlaki Ferenc toledoi lelkész. ÉDES FIAM! . . . SZERELMES U rvacsoraosztáskor. Ének: 207. dics. 1, 2 “Kegyes Jézus...” Ima: Édes Atyám! Bizalommal, alázattal jövök Hozzád, mert tudom, hogy vársz. Mint a tékozló fiút napról-nap- ra várta édes apja . . . várta, hogy ha szegényen, szennyesen, lerongyolódva, de rá emlékezik s haza jön, — Istenem! Atyám! — úgy vársz Te engem is. Szived szeretetét, bűnbocsátó kegyelmedet érezve, im felkelek és Te Hozzád jövök s lábaidhoz borulok s úgy kérlek: Atyám! bár vétkeztem és ezért nem vagyok méltó, hogy gondolj re- ám, de a Jézusért, fogadj magadhoz, mert haza, mert Hozzád vágyom. Fogadd el szivem háláját, fogadj el en- gemet s áldd meg Te nálad való lakozásomat. Ámen. Bibliaolvasás: II. Sámuel 18:19—33. Dávid, az édes apa, a hálátlan fiúnak, Absolonnak édes apja, vár. Remegő, féltő szívvel várja az Absolonról szóló híradásokat. Fia hálátlan, gonosz lett, apja ellen fordult, elkergette a trónról s az édes apának saját gyermeke elől kellett menekülnie. Rossz, hálátlan volt Absolon s mégis, mégis ... az édes apa nem hogy örülne annak, hogy megszabadul gonosz fiától, hanem félti, aggódik térte, megbocsátó szeretettel visszavárja. Jönnek a hirnökök. Az első, a második. Látják a király arcát s nem merik megmondani a lesújtó hirt. Újabb hírnök jön s már messziről kiáltja: “úgy legyenek az én uramnak, a királynak, minden ellenségei és valakik ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad...” Absolon meghalt. A hálátlan fiú nincs többé. S Dávid ? ... Dávid keserves sírásra fakad és azt mondogatja: “Szerelmes fiam Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam!” A szülei szív csodálatos légkörrel: hittel, bizalommal, szeretettel veszi körül gyermekét. Benne a szépet látja, tőle a jót várja. Bizik benne. Szereti. Bizalommal küldi iskolába, a munkába, az emberek közé, bizalommal ereszti a szórakozásba. “Én bizom a leányomban . . . bizom a fiamban!” Bizik bennük az, aki szeret minket, bizik barátunk, tanítónk, egyházunk. Nincs nagyobb erőforrás, mint az, ha tudjuk, hogy valaki bizik bennünk, a szépet, a jót, a tiszta életet várja tőlünk. Ez hozza ki a hősiességet, ez alakítja ki a sziép jellemet. Mily sok kisértés legyőzésére adott erőt ez: “anyám! szerető társam! reád gondoltam ! Nem akartam neked fájdalmat okozni!” Nincs nagyobb fájdalom, mint csalódni. Amikor a szülőhöz, a szerető szívhez az a hir jön: “gyermeked, akiben biztál, im ezt és ezt tette! akit oly nagyra tartottál, szereteteddel öleltél körül, — im méltatlan bizalmadra, méltatlan szeretetedre!” . . akkor felsóhajt, felzokog a szív, az ajk: “édes fiam, szerelmes fiam! miért tetted ezt!” De a megsebzett, fájdalom tőrétől átütött szívben továbbra is ott van a szeretet. Isten gyermekei vagyunk! De milyen gyermekek? . . . Hálátlanok, mint Absolon? Csalódik-e bennünk? . . . Még ha csalódott is, vár. Eéltő szeretettel vár, mint Dávid, mint a tékozló fiú atyja. Most is, téged is vár. Vár, hogy az uj kenyérért való hálaadás alkalmával haza menjünk, hálát adni, jóságát, kegyelmét megköszönni. Hazamenni! édes Atyánknál lenni! Megérezzük-e, mennyi boldogság van ebben ? . . . Amikor négy évvel ezelőtt, 12 évi távoliét után hazamentem, keblére ölelt anyám s ezt mondotta: “Fiam ! hazajöttél ?!” S boldogan sirtunk. Halljuk meg a hivó szót. Menjünk szent asztalához, menjünk haza, hálát adni, vele lenni. Menjünk akkor is, ha hálátlanok voltunk, ha megpróbáltatásban volt részünk, ha a szivünk fáj, ha bűnbe estünk s neki szomorúságot okoztunk. Menjünk, mert ő vár. A Dávid szive, Isten szivének tüköré. Ha Dávid igy tudta szeretni hálátlan gyermekét, hogy ezt mondotta: “édes . . . szerelmes fiam! inkább én haltam volna meg!” akkor mennyivel inkább Isten. Az Ő Fia meghalt értünk a keresztfán ! Megcsufolnánk-e szeretetét? hálátlansággal tetőznénk-e hálátlanságunkat ? “Felkelvén elmegyek az én Atyámhoz”... odaadom neki életemet, az Úrvacsorában megújítom vele kötött szövetségemet ! Ima: Amint vagyok, sok bűn alatt, de mert hallom hivó szavad, édes Atyám, hozzád jövök. Ha megszomori- ritottam bennem bizó szivedet, ha jóságodért hálátlansággal fizettem, kérlek, felejtsd el, bocsásd meg. Mind testemet, mind lelkemet neked ajánlom. Fogadd el s Lelked által vezess úgy, hogy ne szomorúságot, hanem örömet szerezzek a Te atyai szivednek. Ámen. Mi Atyánk . . . Ének: Itt van szivem . . . PRESBITERI KONFERENCIA. A Buffalo és környéki ref. egyházak presbiterei második konferenciájukat Julius 27-én vasárnap délután tartották meg a lackawannai ref. templomban. A konferencián az egyházak presbiterei sz'ép számmal vettek részt. A 146-ik zsoltár és Bötti János lackawannai lelkész imája után Kovács Gusztáv elnök nyitotta meg a konferenciát. Major János jegyző a legutóbbi konferencia jegyzőkönyvét olvasta fel, mig a Református Nap előkészületeiről szintén az elnök számolt be. A konferenciának az értekezleti tárgya a presbiterek hivatása és feladata volt. Az értekezletet Gédra András előadása vezette be, a presbiteri hivatást a legfontosabbnak tartván mindenek fölött, ezért előadásában azt igyekezett kifejteni, hogy a presbiterek e magasztos hivatás betöltésében kötelességeik teljesítésével példaképei és vezérei legyenek a gyülekezetek tagjainak. Az értekezlet egész délután e kérdéssel foglalkozott és a javaslatok és hozzászólások alapján állapította meg a presbiteri hivatások, kötelességek és feladatok jelentőségét. E javaslatok alapján a lekészek vállalták el összeállítani a konferencia megállapításait a presbiterek hivatásáról és feladatairól. Elhatározta a konferencia, hogy a Refomáció emlékét közös ünnepségben fogja megünnepelni, e közös Reformációi emlékünnepély előkészítésével a közös bizottság bízatott meg. Több kisebb kérdések elintézése után a konferencia Urbán Endre west sidei lelkész imájával és a 35. dicséret eléneklésével ért véget. Kovács Gusztáv.
