Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-12 / 28. szám
28-ik szám. 2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ROVÁS. A rovás a régi magyaroknak egy mérő, följegyző, ellenőrző eszköze volt. Egy vagy két egymásba illő léczdarab- ból állott már aszerint, amilyen célra szolgált. Ezekre a lécekre “rótták föl” az eseményeket, számadásokat, nyilvántartásokat, stb. A “rovás” tehát nem “megrovást” jelent, noha a mai nyelvhasználatban sokkal inkább ez utóbbit értik alatta. Mi mindenkire reá- bizzuk, hogy hogyan akarja értelmezni ezt a szót, amikor időnként megjelenik lapunk hasábjain, ahol különben sem csinálunk mást, mint hétről-hétre “ro- vogatjuk” az eseményeket, az eszméket, a gondolatokat. Nem rossz dolog a háznál egy ilyen “rovás” ,ha egyébért nem, már csak mlékezetnek okáért sem. * * * A magyar óceán-repülés gondolata foglalkoztatja most az amerikai magyarságot. Ennek a magyarságnak a gerincét az egyházak képezik. Az egyházak mellett ott vannak ugyan az egyletek, a nagyobb arányú Szövetségek is, de a mindennapi élet eseményei mégis sokkal inkább az egyházak keretein belül zajlanak le. Bármihez fogjunk is magyar Amerikában: az egyházak az elsők, amelyeknek ajtaját megzörgetjük és megzörgetik. Az egyházak ajtaján kopogtat első sorban az a nagyszerű mozgalom is, amely a “Justice for Hungary”-t akarja szárnyra bocsátani, hogy tengereken, világrészeken keresztül repülve, a végtelen tenger némaságába, emberektől nyüzsgő földek légkörébe, ellenségek ármány-hálójába, bizakodó lelkek imádságába, mindenütt, mindenütt e széles világon belevigye, belekiáltsa, követelve hirdesse: igazságot Magyarországnak! * * * Vájjon megnyilnak-é az ajtók, amelyeken ez a. mozgalom kopogtat? Az egyházak kapui vájjon szélesre tárul- nak-é, hogy magukba fogadják ezt a gondolatot, amelyet az izzó magyar lélek szült, az táplál és az akar keresztülvinni? ... A magyar református egyházak mindig erős várai voltak a nemzeti gondolatnak s ha mi méltó fiai akarunk lenni azoknak az ősöknek, kikre oly büszke önérzettel szoktunk hivatkozni: szivünknek ajtaját e mozgalom előtt nem szabad csukva tartanunk ! Azt, hogy mi Amerikában is magyar reformátusok vagyunk, első sorban nem a hitvallás, nem a hovatarto- zandóság, nem az egyházpolitika dönti el és állapítja meg, hanem az, hogy mennyiben bizonyulunk méltó fiáknak és leányoknak? Lelkésztársainkat arra kérjük, hogy ha az óceán-repülés bizottságától nem szerezték volna még be: úgy haladéktalanul szerezzenek be mennél több levelezőlapot s hozzák azt forgalomba híveik között. Híveinket pedig: hogy azokat a levelezőlapokat tegyék magukévá. Hány és hány dollárt dobunk el magunktól hiábavalóságokra: jó lélekkel nem mondhatja egyetlen egy amerikai magyar sem, hogy nincs neki egy felesleges dollárja. Az amerikai magyar református embernek lenire kell egy ilyen dollárjának, amit erre a célra áldozatul hoz. És ha nincsen felesleges számban: szakítsa el abból, amire igazán szüksége van, mert ez az igazi áldozat. * * * Sokakat aggaszt, sokakat visszatart a bizonytalanság. Nagyon sok jogosultsággal mondhatják, vagy mondhatták eddig, hogy úgysem lesz belőle semmi. Milyen sok gondolat merült már föl közöttünk, egyik szebb, nemesebb, ma- gasztosabb, mint a másik: és azok is dugába dőltek. Hiszen alig mutathatunk rá valamire, amit mi, az amerikai magyarság, tényleg meg is csináltunk. Vagy ha megcsináltunk: félig-meddig, jól-rosszul cináltuk azt csupán. Népünk áldozatkészsége nem egyszer, nem kétszer, nagyszerű formákban megnyilatkozott már, — s amikor vajúdtak a hegyek: csak egy kicsinyke egér született. Egyszer nevetséges, másszor bosszantó-, de aránylag minden egyes esetben kicsinyke egér született. Ne csudálkozzunk hát rajta, hogy ha sok csalódás után egy kissé nehéz hozzáférkőzni népünk szivéhez, amelyben kétségeket támaszt a múltnak csalódása. Hála legyen a jó Istennek, hogy ezekkel a kétségekkel szemben most a kétszerkettő bizonyosságával lehet szembe szállni. * * * Szalay Emil fiinti magyar üzletember egy igazán nemes gesztussal eloszlatott minden kétséget. Eddigelé jóformán még nevét sem ismertük. Sokra becsülték eddig is abban a körben, amelyben élt és csöndben dolgozott s ahonnan a maga elvonultságában látó szemmel figyelt mindeneket. Látta és figyelte az óceán-repülés mozgalmát. Látta a bizottság erőfeszítését, igaz, őszinte és becsületes erőkifejtését, — és látta ennek az erőkifejtésnek kevés eredményét. Eljutott hozzá az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarának biztató közbelépése, de látnia kellett azt is, hogy a nagy pénzekkel dolgozó emberek kezén is meghal a gyermek, mielőtt megszületett volna. És ez az egyszerű magyar, aki eddigelé még nem beszéltetett imagráról soha, minden hívás, minden kérés nélkül, magyar szivének benső indítására kilép az ő kicsiny köréből, a gépmadár lefoglalására kifizet tíz ezer dollárt, felelősséget vállal másik tízezerért s ha kell, többért is, és ezzel biztosítja a magyar óceán-repülést. Ha volt, ha van s ha lesz amerikai magyar, aki előtt kalapot kell emelnie mindenkinek: Szalay Emil neve mindig az elsők között fog helyet foglalni. Eddigelé ő az első és az egyetlen amerikai magyar, aki nagy célokért méltóképen áldozni tudott. Hányán és hányán vannak nála gazdagabbak, sokkal gazdagabbak, akik hallgatnak ma is, és hallgatni fognak ezután is. Dollárjuk több van, mint Szalay Emilnek, de mamagyar szivben, magyar lélekben, magyar áldozatkészségben végtelenül szegényebbek. Legyen minden hála, minden köszönet és elismerés Szalay Emilnek azért, hogy gyönyörű föllépésével nemcsak az óceán-repülést mentette meg, de valóban megmentette a magyar becsületet s nem engedte, hogy ez a mozgalom a mi ellenségeink gunykacagásába fúljon! * * * A “Justice for Hungary” tehát repülni fog. A kérdés csupán az, hogy kicsoda küldi át a tengeren: Szalay Emil-é, vagy az amerikai magyarság? Ez a nagyszerű magyar már készen van az elhatározásával, annak tettre- váltásával. Nem a dicsőségért cselekedte. Nem azért, hogy tömjén-illattal vegyük körül, hanem csupán azért, hogy végre 100 %-ban valóra váljék egy magyar álom. A dicsőséget szivesen engedi át az amerikai magyarságnak, ha ezt a magyarság át akarja venni. A magyar óceán-repülés nagy érték s ha Isten segedelmével sikerülni fog: nagy diadal így .is, — de százszorta nagyobb érték lesz, ha azt nem egy ember áldo- zatkészége, hanem a kicsiny emberek ezrei teszik lehetővé. Az amerikai magyarságnak önmaga s a nagy cél iránti kötelessége, hogy megadva minden tisztességet az eddigellé legnagyobb amerikai magyarnak, Szalay Emilnek: önmaga fog szárnyakat adni a magyar gépmadárnak. * * * Magyar Sándor és Endresz György pilóták lesznek azok, akik a “Justice for Hungary”-t kormányozni fogják. És ha van valaki, aki áldozatot hoz ezért a vállalkozásért: a legnagyobb áldozatot ők fogják meghozni. Rajtuk kívül min
