Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-21 / 25. szám
25-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal hat fenn a magyarság; amíg szerves életet lelhet nagy amerikai szervezetekkel, amig magyar vendégeit ezrek előtt szólaltathatja meg, amig fontos gyűlésein határozott szigorú formában szö- vegezheti meg tiltakozását a magyar igazságtalanság ellen, amig kérésére angol bizottságok látogatnak el hazánkba s magyar diákok jöhetnek ki Amerikába, addig nem lehet azt mondani, hogy ez a Reformed Church semmit sem tesz és semmit sem tehet a magyar igazságért. Különösen áll ez a tétel akkor, amikor a másik oldalon ennek a tevékenységnek még a körvonalai sem bontakozhattak ki. Mert bárhogyis igaz is az, hogy az önfenntartás amerikai elv, mégis a független munka eleddig egyetlen amerikai barátot nem tudott magának szerezni. Elszigetelve, levegőtlenül él. Hiába van meg a tehetség lés akarat s főképpen a buzgóság a lelkészekben arra a bizonyos nagy kirohanásra a köríil- sáncolt várból. Hiába hívogatnak ünnepélyeikre mindig angol papokat és világiakat, a szigorú tény az, hogy egyetlen amerikai baráttal nem rendelkeznek. Bár a lelkészek elmeit is angolok számára kreálták: ez sem használt. A főesperes angol nyelvű ujságcikkjei és a ma még nyomda alatt levő angol nyelvű könyve is ezt a célt szolgálja. S a független munka éppen itt árulja el nagy vérszegénységtét. Mert egy felől hirdeti, hogy nincsen más ut: ez az egyetlen, másfelől nagy lendülettel munkálkodik az amerikai területeken, hogy elszigeteltségéből kivághassa magát. S ez a tevékenység nem egyébb, mint contradietio in adjecto. Jogosan panaszkodhatik a szerző akkor, amikor megállapítja, hogy Amerikában egyetlen mindennapos magyar református iskola sincsen. Nem adhatunk igazat azonban néki abban, hogy ennek oka ismét csak a Reformed Churdh. S mi ezt az állítását ugyanazzal a katholikus egyházzal fogjuk bizonyítani, amellyel ő a saját igazát akarja kimutatni. Magyarországon a reformátusok arányszáma 14 % körül mozgott. A római katholikusok arányszáma pedig meghaladta az 50 %-ot is. Egészen bizonyos tehát az, hogy az ide kivándorolt magyarság is igy oszlik meg. Ezek szerint nyilvánvaló, hogy Amerikában legalább háromszor annyi a magyar katholikus, mint a magyar református. Ennél a megállapításnál azonban nem szabad megállnunk. Mert igy nem tudhatunk igazságosan kritikát sem gyakorolni ! A római katholikusok akció képessége nagyobb, mint a mienk. Ez pedig nem valami érthetetlen dolog, hanem megmagyarázható tény. A háromszor annyi római katholikusnak majdnem feleannyi papja van, mint a háromszor kevesebb reformátusoknak. Ők nem kezdtek munkát 30 családos helyeken. Sőt olyan plébániát sem ismerünk, ahol csupán 100 családból állana a gyülekezet. De legalább 15 olyan magyar katholikus gyülekezet van Amerikában, ahol a családok száma megközelíti, vagy túlhaladja az egyezret. Ellenben alig 2—3 református gyülekezet van olyan, amelynek családszáma elérné a 300-at. A legtöbb református egyház családszáma 100—150 között ingadozik. Most már bocsánatot kérünk: de sem 300 családdal, sem 150 családdal mindennapos iskolát fenntartani nem lehet. Szép álom a szerző kívánsága, de komoly elgondolás nem lehet. Ilyen elvek megvalósításához még a független fantázia is kevés. Tagadjuk azt, hogy Amerikában egyházi fegyelmet hazai módra gyakorolni lehetne. Itt lehet ugyan Ítéleteket hozni, de a végrehajtásukra semmi mód sem áll rendelkezésre. Hogy fegyelemre a Reformed Churchnek is, a Független szervezetnek is szüksége van, azt alá kell írnunk. De az a komikum világába tartozik, hogy ebből a Reformed Ghurc'hnél semmi sincsen, a függetleneknél pedig minden megvan. Ha a szerző nem tud fegyelmi eseteket a mi életünkben, mi sem tudunk az övékben. Amiről tudunk, az nem fegyelem, de erőszak volt, amelynek legkevésbbé az egyházi lélet látta a hasznát. Ez a világgá kürtőit “fegyelem” szép is, jó is, hasznos is. Csak egyetlen baja van: nem létezik. A Reformed Church állapotáról megirt sorok többé-kevésbé fedik ugyan az igazságot, de a belőle levont következtetések figyelembe nem vehetők. A Reformed Churdh nem egy kapitálista vállalkozás, ahol a minél több bevételen és a minél kevesebb kiadáson fordul meg minden. Ez egy egyházi szervezet, amely teljesen önmaga segíti kicsinyeit. Nincsen nagy vagyona, amelyből milliókra telne. De van szive és hite, amely mindenre képes. Missiói tevékenysége olyan arányú, amilyet otthon mi nem is álmodtunk. Ez az alig fél milliónyi református egyháztest amellett, hogy eltartja magát lés segiti a kereteihez csatlakozott magyar, német gyülekezeteket, még a pogányok között is missiót folytat. Ez a külmissió minden évben legalább olyan terhet jelent a Reformed Churchnek, mint a hazai egyház egész évi költségvetése. S amig ilyen arányú adakozást látunk s ilyen áldozatokról olvashatunk, addig csak megmosolyogni való az a jóslás, ami fekete betűkkel van szedve a könyv 51-ik oldalára. Különösen nehéz lenyelni az ilyen próféciát annak a független egyháznak a részéről, amelyben a nagyobb gyülekezetek még évi jövedelmük fél százalékát sem áldozzák fel a kicsinyek támogatására. Amelynek történelmében egy segítésről tudunk. Kölcsönöket adtak a new yorki egyháznak. És pedig 8 %-os kamat mellett. Ebben az áldozatban tehát inkább az üzleti elv lappang, mint “az egymás terhét hordozzátok” magasztos szelleme. A nagyon feldicsért cliffsidei templom építésére is a nagyközönség adta össze gyűjtés utján a pénzt, nem pedig a független egyház. Csak példának említjük meg, hogy a nagy trentoni független egyházban a gyűjtés (amit 16 gyűjtő és a lelkész maga végzett) még 80 dollárig sem emelkedett. Mikor pedig arról volt szó, hogy templomablakokat csináltassanak ott amerikai szokás szerint a többi testvéregyházak: a kérés az egész vonalon majdnem teljesen süket fülekre talált. A Reformed Church szellemének színvonaláig tehát még igen nagy ut áll a függetlenek előtt. S még nagyobb az ut addig, hogy a független szervezet kritikát gyakorolhasson felette. Érdekesek ebben a fejezetben azok a számoszlopok, amelyekkel a szerző a mi visszafejlődési folyamatunkat akarja bizonyítani. A Reformed Church jelentéseiből kiemelt számok tényleg bizonyítják azt, hogy a mostani magyar munkára fordított összeg nagyobb, mint volt ezelőtt. De semmiesetre sem lehet ez a tény annak a bizonysága, hogy itt nem előrehaladás, hanem visszafejlődés van. Ha a szerző áttanulmányozta volna azt, hogy hány lelkészi állással bővült a Reformed Church kerete, hány uj épülő templomot kell segélyeznie, hány tanítónőt, nyári iskolai oktatót kell fizetnie ma, akkor bizonyára nem dekadenciáról, de fejlődésről szólott volna. Mert a magyar munkába befektetett összeg csak részeiben személyi járulék. A többi hasznos beruházás. Ha például ilyen segítség állhatna a new yorki, detroiti, mckeesporti, young- stowni stb. független egyházak mögött, akkor nem kellene nekiek is olyan sokszor rettegniök a végeladások és árverezések veszedelmétől. (Folytatása következik.)
