Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-05 / 14. szám
VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. APRIL 5, 1930. No. 14. SZÁM. AMERIKAI M/ 0 Reformátusok lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER. A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. VISSZAÉLÉSEK, A BERENGARIA.,, Ti leintettél az Amerikai Magyar Református Lelkese Egyesület mozgalmára, mely szerint ez cv június 22-cn rendezi az Ó-Hazát látogatók “Magyar Sión Társasutazását” a Canard Line Berengaria nezni hajóján, — teljesen idején és helyén valónak találom, hogy ezek a sorok, akár ajánlás, akár buzdítás céljából minden érdeklődő számára most napvilágot lássanak. Alig néhány hete, hogy ugyanazzal a hajóval utaztam magam is az Ó-Hazába, igy tehát személyes tapasztalat és ismeret alapján ajánlhatom mindenki számára, hogyha haza akar menni az idén, — ezt a hajót válassza. Az utazás módja mindig egyike a legfontosabb kérdéseknek, amikor valahová megyünk. Kényelmetlenség, szorultság, alkalmatlanságok, apróbb és nagyobb hiányok mindig a legrosszabb benyomások mindenki számára s ezek szoktak a legtovább megmaradni bennünk, mint kellemetlen és rossz emlékek. Én legalább azt tartom, hogy egykét óráig tartó útra mindegy, hogy hogy megy valaki, nem nagyon válogatós senki sem az eszközökben, — ha menni kell. De napokig tartó útra mindiig a legjobb eszközöket szoktuk választana, — szára- De napokig tartó útra mindig a legjobb hajót. Az alatt az 5—6 nap alatt az a hajó nem csupán utazási eszköz, hanem a lakásom, a társaságom, állandó környezetem, szórakozásom, örömöm, vagy bosszúságom, egyszóval az egész életem. Milyen borzasztó lehet, félelem, reszketés, unalom, vagy az undorral határos rossz érzések közt átszenvedni, lemorzsolni hat napot, — de milyen élvezet, feledhetetlen emlék, örökké megmaradó jó érzés az olyan hajó ut, amikor minden benyomásom kedves és elfogadható az első perctől. Én nemcsak magamról, hanem minden úti tátrsamról elmondhatom ezt, akik együtt mentünk januárban. Januárban ! Amikor pedig folyton azt olvastuk, hogy ez a hajó késett két-három napot, a másik teljesen megrongálva ért be s amikor a tengeri utazásnak nem igen vau szezonja. Ilyenkor aki csak teheti elkerüli az utazást. Ámbár azt tartom, hogy soha, de ilyenkor kétszeresen nem mindegy, hogy milyen hajóval megyünk s ezt mindenki tudja, aki olyan időtájt utazott már. Sok kedveset, jót, kívánatost tudnék még irni épen a Berengariaról, amelyik hajónak, akár a III., akár a turista osztálya, a legkényesebb ízlésül embereknek ki fogja elégíteni minden igényét. Arra gondolok most, mikor e sorokat íróm, — hiszen valójában elsősorban L azok kezébe kerülnek, — hogy hányán vannak az . én olvasóim között, akik valamikor FEDÉL KÖZÖN jöttek ki 15—20 nap alatt. Jöttek fáradtan, összetörve, betegen, undorral a hajó és a tenger Uránt. Aki ezekkel a félelmes emlékekkel eltelve szállna most a Bérengariára, egy ilyen tökéletes, óriási méretű és kényelmü pompás hajóra, annak a kellemes csalódását leírni nem lehetne. Aki pedig már mostanában utazott oda, vagy ide felé nagy és kényelmes hajókkal, az legyen meggyőződve, hogy a legjobb és legmegfelelőbb mindegyik között épen a Berengaria. Miért hallgattam volna hát el mindezeket, amikor pedig saját tapasztalatom és meggyőződésem szerint Írhatom lel És amikor egyrészt csak dicsérhetem a Lelkész Egyesületünknek a szerencsés választását, ugyanakkor azzal a mellékgondolattal irtani le ezeket, hogy talán egy ilyen egyéni bizonyságtétel bátorításul is szolgálhat a Berengarián június 22-én utazni akaróknak. Mivel pedig niagá-'ól a Cunard Társaságról is szeretnék szólni, ezt majd a következő alkalommal mondom el. Balogh E. István leechburgi lelkész. (M.) Amerika a reklám hazája. Nincs olyan dolog, amibe a reklám bele ne férkőzzék s nincs szentség, amit a reklám föl ne akarna használni. Az üzleti életben, az élet versenyében helye is van annak, hiszen a hirdetés, a reklám nélkül aligha tudna az üzletember boldogulni. Kevesebb jogosultsága van az egyházban, vagy legalább is sokkal helyesebb volna, ha az egyház teljesen mellőzhetné a reklámot. Ámde a mai kornak ez a szülöttje befurakodik az egyházi életbe is, és sokkal szelidebb, ildomosabb formában ugyan, de a reklámot megtaláljuk az egyházi életben is. Mindaddig, amig ennek az egyházi reklámnak a formája, tartalma, nem lépi át a tisztesség és hivatás-szerűség 'korlátjait: nem is szólhatunk ellene. Annál inkább föl kellene emelni azonban a szavunkat nem nekünk, akik nagyon kicsinyek és gyöngék vagyunk, hanem a nálunk sokkal hatalmasabbaknak az ellen, amikor az egyház áll oda a reklám szolgálatába. Mert Amerikában ilyen is van. Az egyéni lé'rdek, a feltűnési viszke- tegség, a túlfűtött ambíció nem riad vissza attól sem, hogy amikor saját nagybecsű Énjének szolgálatáról van szó: oda állítsa annak előmozdítói közé az egyházat is. Szomorú dolog, hogy van olyan egyház, amely kész oda állam. Mindezeket abból a gyakran ismétlődő alkalomból mondjuk el, amikor a feltűnést keresés az egyházon kívül igyekszik kiemelkedni a hétköznapiság szürke ködéből, az ismeretlenség homályából. Amióta a repülőgépek már meglehetős biztonsággal szeldelik a levegő e<ret, akárhányszor olvashatjuk, hogy ifjú párok a levegőbe szállanak s ott kötik meg házassági szövetségüket. Legutóbb pl. egy ilyen ifjú pár, akik nem repüléssel, hanem azzal keresték a kenyerüket, hogy a magasan szálló
