Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-02 / 44. szám
44-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. nu ébredt a leikökben. — Nincs mögöttem az otthoni hivatalos egyház tekintélye, az amerikai lelikészegyesület pedig ez évben azok számára tartogatja támogatását, akiknek én saruja szijját sem vagyok méltó megoldani. Ilyen nyelvismereti, anyagi és erkölcsi előfeltételek mellett indultam útnak. Ugye- íogyottságomnál csak a vakmerőségem volt nagyobb, amivel nekivágtam Amerikának. És most, ha visszagondolok arra az öt hónapra, amelyen át ide-oda jártam, ha képzeletben végigfutom azt a 7000 mértföldnyi utat, amelyet Amerika és Kanada földjén megtettem, ha visszaemlékszem arra a két autóösszeütközésre, melyekből ép bőrrel s arra a balesetre, melyből egy harminc napos sebbel, de megszabadultam, ha látom azt a 38 gyülekezetét, melyben megfordultam s az Igét hirdettem, azokat a gyárakat, bányákat, melyekben magyar véreim sorsát megkönnyeztem, ha átélem a boldog találkozások örömeit, az elválások keserveit, ha újra érzem gondterhelt magyar lelkipásztor testvérek meleg ölelését, szives barátságát, ha elgondolom a jó szív és megértő lélek ama százféle kedvességét, melylyel a lelkészcsaládok az . én vándorlásom napjait felejthetetlenné tették, imádság csordul a szivemből: egyedül Istené a dicsőség! Istennek legyen dicsőség. Azoknak pedig, akik oly szívesen vetették alá magokat Isten azon akarata teljesülésének, hogy eszközei legyenek amerikai utam élményeinek, legyen az én hálás köszönetéin. Miket láttam, miket jegyezgettem abba a titkos kis jegyzőkönyvbe, majd rhegirom a további leveleimben. Remélem, hogy mint tárgyilagos szerkesztő nem fogod tőlem rossznéven venni, ha mindenben tárgyilagos igyekszem lenni. Fogadd meleg ölelésemet Bridgeport, 1929 év szeptember havában baráti szeretettel Kiss Ernő. HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk múlt heti számában id. Ka- lassay Sándor szép cikket irt “Megújított templomok” cim alatt. Tévedésből kimaradt a cikkíró megnevezése, aminthogy a “Keresztségről” irt cikksorozat írójának, Csontos Béla lelkésznek megnevezése is elmaradt valamiképen. A tévedést szívesen igazitjuk helyre, hálás köszönettel a szép és tanulságos cikkekért. A modern gyermeknevelés problémái. ív. A mesemondás a jellemképzés szolgálatában. Csaknem minden családban akad egy egy úgynevezett “nehezen kezelhető” gyermek, aki sokszor egymaga több gondot, fáradtságot és figyelmet igényel, mint a többiek együttvéve. Rendszerint a gyönge idegzetű és testalkatú gyermekekre a szülők kettőzött jóakarattal, türelemmel és elnézéssel tekintenek. Ennelk következtében a gyermek sok esetben önfejű, akaratos, indulatos, nehezen kezelhető lehet. Az ilyenek számára páratlanul hasznos nevelőeszköz a mesemondás. Amit sokszor a legnagyobb rábeszéléssel vagy kemény szigorral nem lehet elérni, azt csodálatos könnyedséggel szinte észrevétlenül keresztül lehet vinni, egy ügyesen elmondott mesével. Vannak akik a mese- mondásnak valóságos művészei és csodákat tudnak művelni a fejlődő gyermeki lélekben. Vannak akik úgy tudnak játszani a gyermeki lélek húrjain, hogy a legnemesebb érzések és vágyak bűbájos zenéjét varázsolják onnan elő. De ha nem bírunk is ilyen Istenáldotta tehetséggel, törekednünk kell állandóan arra, hogy tápláljuk és erősítsük lelki életüket olyan történetek elmondásával, amelyek jellemfejlődésükre áldásos hatással vannak. Itt ebben a mi rohanó lázas amerikai életünkben milyen jól esik néha gyermekkorunk drága emlékei mellett meg- csendesedni. Fáradt, zaklatott lelkünkre úgy hat a visszaemlékezés, mint az álmatlan éjszakán vergődő beteg homlokára a jóságos puha kéz érintése. Mily sokat jelentettek nekünk a mesék! Mily felejthetetlenek azok a boldog vasárnap délutánok, amikor nagyanyó meséit hallgattuk.... Kint zordon, havas, téli világ. Bent a kandallóban vígan ropog a tűz. Az öreg karosszékben ott ül nagyanyó. A haja ezüst, arca rózsás, jóságos szeme mosolyog. Az örök tavasz lágy fuval- ma érinti meg a lelkünket amint rátekintünk. Körülötte a puha szőnyegen az unokák tarka csoportja. Áhítattal lessük ajkáról a szót. Mert nagyanyó is mestere a mesemondásnak. De sohasem mond tündérmesét. Gazdag lelke úgy tele van a negyvennyolcas idők történetének kincseivel, hogy jut bőven belőle nekünk is egy-egy gyöngyszem minden vasárnapra. Az aranykönyv meséje. A szabadságharc alatt Erdélyben az osztrákok az oláh fölkelőkkel egyesülve egy kis várost vettek ostrom alá. A lakosság alig egy maroknyi honvédséggel hősiesen küzdött ellenük. Ki akartak tartani mind halálig. Az osztrák generálist módfelett felbőszitette ez a makacs, kétségbeesett ellenállás. Parancsot adott ki, hogy akit fegyverrel a kezében fognak el, azt azonnal főbelövik. A város elesett. A házakat átkutatták, kifosztották. A város végén állott Kispál Gábor háza. Ez maradt utolsónak. Az anya apróbb gyermekeivel már előző nap egy közeli barlangba menekült a vad katonák dühe elől. Csak az apa maradt otthon legidősebb fiával a tizenkét éves Gáborkával. Szürkületkor rájuk törték az ajtót. Durva szitkozó- dások között lökdösték őket kifelé. Kispálnak és Gáborkának fegyver volt a kezében. Egy pillanat alatt a fal mellett állottak. Húsz katona töltötte a puskáját, hogy sortüzet adjon le rájuk. Egy osztrák hadnagy éppen erre a jelenetre ért oda. Megesett a szive a szép erőteljes barna fiúcskán. Kérdezősködni kezdett. Kispál látva, hogy a tisztben még van némi emberség, egy kéréssel fordult hozzá. Minden halálraítéltnek teljesitik az utolsó kívánságát. O csak annyit kért, hogy elküldhesse a még nála lévő kis pénzt a feleségének. Ezt megengedték. De ki vigye el? Csak Gáborka ismerte a rejtekhelyét. A katonák összesúgtak. Kispál meg akarja menteni a fiát. Gáborka önérzetes bátor lelke lázadozott a gyanúsítás ellen. Kijelentette, hogy nyugodtak lehetnek, ő nem akar menekülni. Ő visz- sza akar jönni.... Erre a pénzt átvette és futásnak eredt. Kispált a fal mellé lökték. Húsz fegyver dördült el egyszerre. A katonák aztán a közeli korcsmába vonultak, de alig hajtottak fel egy pár poharat, az egyik meglátta, hogy a kis fiú lélekszakadva rohan máris vissza. Arca kigyulladt, melle zihált, áttörte magát a köréje gyűlt katonák gyűrűjén és szi- vettépő zokogással borult rá apja véres tetemére. Apám visszajöttem hozzád! Oh hát nem vártál meg, szakadt fel a velőtrázó sikoltás. Egyszerre húsz fegyver dördült el megint.... És Gáborka tiszta, nemes hősi lelke szabadon szárnyalt a Mindenható trónusa elé, ahol a nevét beírták egy nagy arany könyvbe. Nagyanyó elhallgatott. Mi gyerekek (Folytatás a 4-ik oldalon.)
