Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-26 / 43. szám
6-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 43-ik szám. EGYHÁZI HÍREK 1 * * New Yorki első egyházunk lelkésze, lapunk főszerkesztője, Takaró Géza lelkész visszaérkezett hazai útjáról. Otthontartózkodása alatt nemcsak magánügyeit intézte, hanem nagyon tevékeny részt vett a tengerentúli magyarok világikongresszusán és sok tárgyalást folytatott az amerikai ref. egyházi kérdések tárgyában is. Szeretettel köszöntjük ismét közöttünk. Beaver Falisi egyházunk körében e hó 27-én lesz megtérítve az Urnák szent asztala. Bűnbánati Istentisztelet 26-án. Az egyház szeretettel kéri a híveiket, hogy mennél nagyobb számban éljenek a kegyelem áldott jeleivel. — Az esztendő végiének elközeledésével sürgeti az egyház a tagsági dijak befizetését is. A beaver falisi áldozatkész és hűséges testvérek mint eddig tették, úgy bizonyára most is megteszik az egyházzal szemben kötelezettségüket. — Az Ifjúsági Kör November 10-én hozza színre a “Tépett Rózsa” című eredeti népszínművet. A próbák kedd és csötörtök este vannak s a siker legelső föltétele az, hogy a szereplők hűségesen legyenek ott a próbaórákon. — A Nőegylet az elmúlt vasárnap tartotta rendes havi gyűlését. Érdekes, hogy a beaver falisi Nőegylet alapszabályaiban benne van, hogy a tagok testületileg jelennek meg az ujbori Urvacsoraosztás alkalmával. Ez az intézkedés bizonyára nem azért van, hogy ilyenformán mintegy kényszert alkalmazzon a tagokkal szemben, hanem pusztán azért, hogy a kiválasztott alkalom mintegy külön alkalmává váljék az egész testületnek arra, hogy mindnyájan, együtt álljanak meg a szent asztal mellett. Vájjon nem lehetne-é másutt is, és az egyház többi testületéivel is hasonló gondolattal foglakozni ? . . . — Október 19-én szép sikerrel folyt le az Ifjúsági Kör szüreti mulatsága a Columbus Hallban. Elyriai egyházunk derék műkedvelői zsúfolásig megtelt teremben adták elő e hó 20-án a “Legény bolondja” című három felvonásos népszínművet. A szereplők méltán megérdemelték azokat a tapsokat, amelyekkel oly gazdagon jutalmazta a hálás közönség kitűnő játékukat. — Október 26-án az Ifjúsági Kör rendez Halloween bált a Fair Grounds első nagy termében, amelyen a jelmezek két értékes jutalomdijban részesülnek. — Október 27-én, azaz vasárnap a reformáció ünnepével kapcsolatban a Kálvin János Férfi Egylet tartja megalakulásának 3-ik évfordulóját. Este disznótoros vacsorát rendez, amely után programm következik. Színre kerül az Elevenholt házaspár,, mig a programm többi pontjait az Ifjúsági Dalárda énekszámai s szavalatok töltik be. — Az évenként tartani szokott bazár November 8—9—10 napjain lesz megtartva. Az elyriai egyház bazárjai mindig a legszebb erkölcsi és anyagi sikerrel szoktak záródni s bizonyos, hogy .az idei bazár sem marad a többiek mögött. Brownsvillei egyházunkban November 3-án délelőtt lesz az őszi Úrvacsora, mig a pricedalei testvéregyházban 10-én lesz megtérítve az Uí- asztala. — Kovács Gyula és Horváth Ilonka esküdtek egymásnak örök hűséget egy olyan lakadalmi vendégség keretében, amely a régi legjobb magyar időkre emlékeztet. Háromszáz magyar család volt hivatalos a vőlegény szüleinek házához, ahol két nap és két éjjel tartott a lakadalmi vendégség. — November 3-án este a Plaza színházban adja elő a műkedvelői gárda az örökszépségü magyar népszínművet: “A vén bakkancsos és fia a huszár” c. színdarabot. amelyen bizonyára nemcsak a helybeli, hanem a vidéki magyarság is ott lesz. — Október 20-án Yuszkó Sándorné síremlékét avatták föl a te- metőkertben. Hasonló ünnepség volt Pricedalen is, ahol néh. Hegedűs Lajos és Ra bóc.zy Istvánná síremlékei mellett gyűjtötte össze a híveket a kegyeletes visszaemlékezés. — Az egyház népes küldöttséggel képviselteti magát a mckeesporti egyház 20 éves jubileumán. Toledoi egyházunkban a reformáció 412-ik évfordulója ünnepén, November 3-án lesz az őszi Úrvacsora, amelyhez a szentjegyeket özv. Darmó Istvánné ajánlotta fel. Este 8 órai kezdettel reformációi emlékünnepély, vetített képes előadás, ének és zeneszámok bemutatásával. — Az egyház 10 ezer dollárnyi tartozásából 1000 dollárt fizet Iki az egyháztanács a Home Missions Boardnál s igy a 100 ezer dollár értékű egyházi vagyont már csak ki- lencz ezer dollár fogja terhelni. Legyen elismerés érte a toledoi buzgó gyülekezetnek és dicsőség az Istennek! — Lapunkkal is behatóan foglalkozott az egyháztanács s kimondta, hogy mindent megtesz annak érdekében. Boldog Bálint tanító vállalta a lap képviseletét, akit tehát mi is szeretettel ajánlunk ottani testvéreink figyelmébe. Önmagunkat erősítjük, amikor az egyházi sajtót igyekszünk mennél erősebbé tenni. Köszönet és hála a toledoi egyháztanácsnak és a lapképviseletre vállalkozó Boldog Bálint tanitó urnák. — A virágvasárnapján megejtendő konfirmációi vizsgához már megkezdődtek az előkészületek. Az egyház szeretettel kéri a szülőket, hogy a 13. életévüket betöltött gyermekeiket pontosan küldjék föl a tanórákra. Kimondta az egyháztanács azt is, hogy a megkonfirmált ifjakat örök emlék gyanánt a Szentirás egy-egy példányával ajándékozza meg, hogy legyen az kísérőjük egész életükben. — A Loránt- ffy Zsuzsánna Nőegylet buzgó tagjai már megkezdték az Árvaházi gyűjtést, hogy Há- laadás napjára beküldhessék a toledoiak buzgó adományát, amely számszerint is mindig a legelsők között szokott ál- lani. Legyen Isten áldása a gyűjtőkön és adakozókon egyaránt. Youngstowni egyházunk presbyteriuma sürgeti az egyháztagsági dijak befizetését, amelyet úgy látszik, young- stownban is az év utoljára szoktak hagyni a hívek, holott az egyház kiadásai minden hónapban megvannak. Nem maradnak el ezek a tagsági dijak Youngstownban sem, másutt sem, de füveinknek mégis kellene gondolniok arra, hogy ne hagyják azt az utolsó hetekre. Magunknak is könnyebb volna, adakozásunk is rendszeresebb volna, ha hétről-hétre megadnók Istennek azt, ami az Istené. Az egyház már másfél évtizede teljesen önfenntartó s a hívek buzgósága bizonyára ezután is megőrzi ezt a dicséretre méltó helyzetet. — A Napsugár Egyesület újból megkezdte téli munkálkodását. Minden vasárnap este 6 órakor tart összejövetelt. Legutóbb a lelkészneje tartott részükre tanulságos előadást azokról a gazdag tapasztalatokról, amelyeket otthon szerzett magának. — A Vasárnapi Iskola 27-én Halloween partyt rendez, amelyre nagy örömmel készülődött a gyermeksereg. Létszámuk örvendetesen emelkedik s immár felül van a 100-on. Ha a szülők még nagyobb gondot fordítanak gyermekeikre: ez a szám még sokat fog emelkedni. McKeesporti egyházunk 29 éves jubileuma alkalmából nagyon tartalmas Emlékkönyvet ad ki, amelybe az egyház lelkészén és gondnokán kívül Dr. Ravasz László, Dr Schaeffer, Borsos István, Harsányi Sándor, Kalassay Sándor irtak nagyon értékes cikkeket. Számos fénykép díszíti az Emlékkönyvet, amcij - nek azonban legnagyobb ékessége az, hogy az egyház tagjai majdnem kivétel nélkül hozzájárultak emléksorokkal A jubileum e hó 27-én lesz, s az ünnepi szónok Dr. Tóth Sándor magyar tanár. Az Istentiszteletet közebéd követi, melyet a Nőegylet buzgó tagjai készítenek elő. Az ünne- nélyre közelből és távolból sokan bejelentették már megjelenésüket s a gyülekezet ezen a helyen is szives szeretettel hiv mindenkit. Duquesnei egyházunkban e hó 27-én a mckeesporti egyház jubileumára tekintettel nem lesz Istentisztelet. Az egyház tagjai mindnyájan készülnek arra, hogy McKees- portra menjenek át, aminthogy a testvéri közösség is azt hozza magával, hogy egymás örömeinek is részesei legyünk. Monongahelán az őszi Urvacsoraosztás 27-én reggel 8 órakor lesz s a szent szolgálatot Dr. Tóth Sándor magyar tanár végzi. A kiváló alkalomra itt is fölhívjuk mo- ncngahelai testvéreink figyelmét. Donorán ugyancsak 27-en reggel 8 órakor lesz Urvacsoraosztás, az egyház rendes beszolgáló lelkészének