Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-28 / 39. szám
VOL. XXX. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. SEPTEMBER 28, 1929. No. 39. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusa :^%apja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHUKc... PAPER. A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. Megismerjük-e a mi meglátogatásunk idejét ? A magyar református egyház legnagyobb fia, a megujhodó magyar refor- mátüsság lelki vezére, Dr. Ravasz László püspök ur, köztünk jár. Megnézi épületeinket, megismeri 'embereinket, pásztorainkat, megfigyeli gyülekezeteinket, életünket, meglátja erényeinket, hibáinkat. S amint figyelem útját, mind jobban megelevenedik lelkemben egy másik ut. A Nehémiás útja. A Nehémiásié, aki mielőtt véleményt mondana, munkaprogramot szabna, végigjárja Jeruzsálemet, megszemléli a romokat s amikor csendben megnézett mindent, tanácskozásra hívja Izráel vezetőit, elmondja nekik .tapasztalatait, kiadja a jelszót, megadja a programot: “Jertek! építsük meg Jeruzsálem kőfalait !” Nehémiásként itt járt közöttünk. Megnézett, meglátott mindent. És én úgy érzem, mindnyájan úgy érezzük, hogy befejezetlen volna az ő Isten által megáldott útja, ha úgy nem tenne, mint Nehémiás tett. Ha útja végén össze nem hivná, tapasztalatainak elmondására, meghallgatására, egybe nem gyűjtene amerikai magyar református Sionunk vezetőit, pásztorait, ha tapasztalatainak eredményeképen testvéri őszinteséggel meg nem mondaná: mivel, hogyan építhetjük meg még jobban Jeruzsálem, amerikai református egyházunk falait. Istennek legyen hála, hogy úgy tesz, mint Nehémiás. Ő is, a Lelkészegyesület is ,október első napjaira, tanácskozásra hiv, Lancasterbe. Lelkésztestvéreim ! gyülekezeteink vezérei! hallgassuk meg a hivó szót és engedjünk neki. Legyünk ott a lelkész- értekezleten mindnyájan! Keressék lés találják meg a módot a gyülekezeteink arra, hogy ott lehessen minden őrálló, minden pásztor. Hisz elsősorban gyülekezeteink jövőjéről, haladásáról van szó. Gondoljuk meg, hogy a püspök ur látogatása a mi “meglátogatásunk ideje” volt. Üzenni, menteni, segíteni akar Isten által. Megismerjük-e a mi meglátogatásunk idejét? Erezzük-e annak komoly, sorsdöntő jelentőségét? Jeruzsálem nem ismerte meg az ő meglátogatásának idejét és elbukott. Mi megismerjük-.e ? Ha el nem megyünk Lancasterbe, meg nem hallgatjuk őt, olyan alkalmat mulasztunk el, ami soha többet vissza nem jő. Ha nem megyünk el, nem tesz- szük-e ki magunkat annak, hogy hallanunk kell Főpásztorunk, Jézus, fájó sóhajtását: “Vajha megismerted volna te is . . . de nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” Megismerjük-e a mi meglátogatásunk idejét ? A feleletet a Lancasterbe összegyül- teknek száma és az adja meg, hogy a megjelentek “megerősitik-e kezeiket a jóra.” (Neh. 2:18.) Újlaki Ferenc toledoi lelkész, a Ref. Lelkészegyesület elnöke. Nt. Kiss Ernő esperes útban, hazafelé . . . Midőn e sorok napvilágot látnak — Kiss Ernő sátoraljaújhelyi esperes lelkész az amerikai magyar református- ság szivesen látott, kedves vendége a két kontinens között, a tenger hullámain sebesen rohanó Berengárián álmodik erről a nagy csoda országról, az amerikai magyarokról és az ő szeretteiről, akik egy szenvedő országban epedve várják hazaérkezését. Amint közeledik a magyar föld felé, annál édesebbek lesznek számára azok az emlékek, amelyeket magával vitt és annál drágábbak lesznek nekünk azok, amelyeket. itt hagyott. Bucsusorai itt vannak a reformátusok lapjában, szól az mindnyájunknak egyaránt. Egy őszinte, velünk érző magyar szív megdobbanása az a búcsú óráj ában. Mig itt járt közöttünk derűbe vonta hajlékainkat, tanult és tanított, hozott és vitt, adott és vett, mosolygott és szomorkodott, kacagott és sirt, ahogy a lelke diktálta képmutatás nélkül. Mi sem bocsáthatjuk el szónélkül, mint ahogy ő sem ment el köszönés nélkül. Gondolatban, lélekben kezet szorítunk vele és mondjuk: Isten veled. Ha megkérdezi valaki itt, vagy Magyarországon, hogy milyennek ismertük meg őt, — három szóban felelhetünk meg: Embernek, lelkipásztornak, magyarnak. Úgy jött közénk mint egyszerű ember. Érkezését nem hirdették az újságok. Minket megismerni, látni, tanulni jött hozzánk. Megérezte, hogy a mai kor emberének meg kell ismernie a földnek, az égnek, a tengernek nagyobb darabját, hogy látó-köre szélesebb tisztább legyen. Ember, aki a megszokott, szűk köréből, az ismerős arcok, a fehér házak, az akáclombok közül ki- kivánkozott, hogy a föld másik oldalán a füstös házak, a felhőkarcolók lakóiban is megismerje az emberben a testvért. Velünk evett, ivott, tréfált, dalolt, nem mutatta, hogy külömb nálunknál. Épen azért, mert ilyen egyszerű köntösben járt, megismertük és megszerettük benne az embert, a jó barátot, a testvérünket. Mint Igehirdető járt gyülekezetről gyülekezetre. Egy hivó szó elég volt és ott termett ahová hívták. Csendes, nyugodt szavaiban a Krisztus szeretetét hirdette. Lélekből szólt lelkekhez. Mint egy hétezer mértföldet járt be vonaton, villamoson, autón, New Yorktól Chicágóig, Pittsburghig, Detroitig, Po- cahontasig és tovább. Prédikált, előadott, keresztelt, temetett, esketett, Úrvacsorát osztott és vasárnapi iskolában tanított. Több mint negyven helyen 80 beszédben erősített, örvendeztetett, vigasztalt, intett ha kellett. Betért a kormos, poros gyárakba, alászállt a bányák mélyére, azok-
