Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-10 / 32. szám
VOL. XXX. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. AUGUST 10, 1929. No. 32. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusok Lapja AMERICAN HUNGARY-^«lAN AND REFORMED CHURCH PAPER. 5/1P zJP 'u.tsJo~* OSJ 'w .g* A lapra vonatkozó minden közlemény és elő» — •ylD^dÓ'8 szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeespoA,^ Pa. Telefon: 22742 McKeesport. NEM AZ A BAJ... “Nem az a baj, hogy Amerikában független egyházak vannak, hanem az, hogy a független és csatlakozott egyházak nem élnek egymással békességben.” Ft. Dr. Ravasz László püspök mondotta ezeket a szavakat. Sokkal szívesebben látná, — hiszen kicsoda ne látná szívesebben? — ha közöttünk nem volna ez a megoszlás, de az igazi bajt mégis a békesség hiányában látja. Ebben látjuk mi is. A Ft. püspök ur csak magát a tényt látja, — a mi kötelességünk az, hogy az okokra reámutassunk s ezen az utón törekedjünk a kérdés tisztázására. “Egyedül idvezitő.” Szerintünk a békesség hiányának egyik legnagyobb alapvető oka az, hogy a Független egyház egyedül idvezitő- nek tartja önmagát. Szerinte ő az egyedüli letéteményese a tiszta református vallásnak, a hamisítatlan magyarságnak, akik mellett magyar szempontból még csak számítani sem lehet senkire sem magyar Amerikában. A magyar nyelvet, a magyar jövőt felfogásuk szerint csak az ő útjaikon lehet szolgálni, a magyar nyelvű Istentiszteletet csak őnálulc lehet megmenteni s az egyházi vagyon csak az ő szervezetükben maradhat meg a gyülekezetek birtokában és a magyar gondolat szolgálatában. Hiányzik belőlük saját testvéreiknek megbecsülése és annak elismerése, hogy ugyanazokat a célokat a mi uta- inkon is lehet szolgálni. Pliszik és vallják azt a katholikus felfogást, hogy mindenki, aki nincsen velük, legalább is magyar szempontból föltétlenül kárhozatra jut. Természetes dolog, hogy ahol az egyik oldalon ilyen merev felfogás áll szemben a másikkal: igazi békességről aligha lehet beszélni. Az igazi békességnek alapvető föltétele az, hogy becsüljük meg egymást és ne tagadjuk meg a másiktól azt, aminek nyilvánvalóan birtokában van. Közülünk senki sem vonja kétségbe azt, hogy a Független egyház a református és magyar célok szolgálatában áll, de tagadjuk azt, mintha mi nem állanánk ugyanazoknak a szolgálatában. A békesség óhajtása. Másik nagy akadálya a békességnek az, hogy a független mozgalomban nincsen meg az erre irányuló törekvés, óhajtás és akarat. Szeretnék ők is a békességet, de éppen amiatt, mert saját magukat egyedül idvezitőknék tartják, ezt nem tudják másképen elképzelni, mint úgy, hogy mi szőröstől-bőröstől tegyük magunkévá az ő gondolataikat. Egy törpe kisebbség akarja azt, hogy előtte hajoljon meg a túlnyomó többség. A mi részünkről a békességre való törekvésnek, a különböző ajánlatoknak egész sorozatára mutathatunk már reá. Történtek ilyen kísérletek az egyes gyülekezetek körében, mint pl. New Yorkban, MaKeesporton. Egyetemesebb jelleggel a Lelkészegyesületben. Ott van ez a propositió a Lelkészegyesület által kiadott s a különböző egyházi testületek által megtárgyalt és elfogadott Tájékoztatóban. Ott van ama válaszok némelyikében, amelyeket a Független egyház által évekkel ezelőtt kibocsátott “Fölhívására” adott nehány egyházunk. Tőlünk indult ki az a javaslat, hogy a hazai kiküldöttekkel együtt tartsunk békességet célzó közös konferenciát. Ennek közös összehívását a Független egyház hivatalos vezetője egyenesen elutasította s amidőn a Konvent határozata alapján ez a konferencia mégis létre jött s a békességet célzó javaslatok a mi részünkről ismét elhangzottak : a Független egyház képviselőinek akkor sem volt egy árva szavuk sem azokra. Mereven utasítottak el mindig, minden törekvésünket, sőt nem egyszer egyenesen ellenünk irányuló propagandára használták föl azokat. Egészen bizonyos, hogy mi ma is készen vagyunk a becsületes, egymást megértő, egymást megbecsülő békességre és lehetőnek is tartjuk azt, — de ehhez föltétlenül szükséges a másik félnek hasonló indulata is. A küzdelem szabályozása. Harmadik nagy akadálya a békességnek az, hogy a küzdelem nincsen szabályozva. Saját eszményeinkért, ha már annyire nélkülözhetetlen élet-halál kérdésnek tartjuk azokat, lehet küzdeni, de ebből a küzdelemből csak akkor és csak addig fakadhat esetleg áldás, amig annak megvannak a maga parlamenti határai. Közös megállapodásokra volna szükség az egyes egyháztagok, egyes gyülekezetek elbocsátására, átvételére, uj gyülekezetek alakítására, az azonos helyen levő egyházak viszonyára, stb., mert amig ilyen közös megállapodásaink nincsenek: addig a küzdelem csak keserűségeket von maga után s lehetetlenné teszi az igazi békességet. Amig ez a reánk kényszeritett küzdelem szabályozva nincs, addig mindig lesznek keserűségek. A Független egyház hivatalos vezetője pl. a Reformed Church belmissziói bizottsága (Board of Home Missions) előtt terjedelmes beadványban tiltakozott az ellen, hogy mi az ő gyülekezeteik területére tegyük a lábunkat. De vájjon lehet-é komolyan venni az ilyen tiltakozást addig, amig ők lépten-nyomon “betörnek” a mi egyházaink területére? Hasonló körülmények közt az általuk követelt, de saját magukra nem alkalmazott türelem nem jámborság, hanem bárgyuság volna. A magyar közmondás szerint: amilyen a mosdó, olyan a törülköző s igaz lélekkel senki sem tehet szemrehányást nekünk azért, ha azokkal a fegyverekkel élünk, amelyeket ők használnak. Legke- vésbbé tehetik ezt meg a Független egyházban élő testvéreink. * * * “Nem az a baj, hogy Amerikában független egyházak, vannak, hanem az, hogy a független és csatlakozott egyházak nem élnek egymással békességben.” Mi ugyan szükségtelennek tartjuk ezeket az egyházakat, mert hiszen nyitott ajtót döngetnek és szükségtelenül
