Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-13 / 28. szám
4-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 28-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in Chief: Rev. G. Takaró, 344 E. 69th St. New York, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, O. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8th Ave. McKeesport, Pa. Subscription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. KÜLFÖLDI KAPCSOLATOK. A református egyházak, mint önálló nemzeti egyházak alakultak meg a lóik században, de emellett az önállóság mellett kezdettől fogva érezték a közös szellemi kapcsolat fennállásának szükségét, s amint a nagy reformátor Kálvin János életében reányomta az egyes egyházakra >a maga szellemi bélyegét, úgy ezt a szellemi ismertető jegyet fenntartani s a kapcsolat révén a közös szellemet fejleszteni és ápolni őseink és pedig nem csak a mi magyar reformátoraink és azok közvetlen tanítványai, de a külföldi református testvéreink is föltétlenül szükségesnek tartották. E közös szellemi jellemvonás fenntartására szolgált a nemzeti egyházak azon eljárása, hogy református hittudatukat kifejező irataikat kölcsönösen megküldötték egymásnak, tudomás vétel, megbirálás, 'esetleg hozzájárulás céljából. így látjuk, hogy csak általánosan ismert történelmi dolgokat idézzek, hogy az 1563-ban készült hei- delbergi Kátét épen úgy, mint az 1566- ban készült második Helvét Hitvallást a mi magyar őseink a debreceni zsinaton 1567-ben tárgyalták, kimondván, hogy a második Helvét Hitvallást a maguk hitbeli meggyőződése hü kifejezésének tekintik, a Heidelbergi Kátét pedig a délutáni istentiszteleteken magyaráztatni rendelték, mert ezt is olyannak tekintették, mely a református hittudatnak gyakorlati irányú nagy- értékű kifejezése. A magyar hitvallások közül a csen- geri hitvallás volt az, amelyet a magyar reformátusság hittudata kifejezésének tekintettek őseink s amely épen ezért úgy mint a többi nemzeti hitvallások, a református egyház hitvallásos iratainak gyűjteményébe fel is van véve. De a közös református szellem ápolása, nemcsak a hitvallásos iratok kölcsönös megküldésében és kicserélésében állott. Őseink gondoskodtak arról is, hogy a szellemi kapcsolatot állandóan ébren tartsák és pedig olyképen, hogy minden lehető módon előmozdították magasabb iskolákat végző ifja- inknak külföldi református egyetemek látogatását, hogy igy azok a külföldi hittestvérek egyházias szellemével megtelten térhessenek vissza hazájukba s szolgálhassák minél sikeresebben a magyarhoni refromátus egyház érdekeit. A 16-ik, 17-ik és 18-ik században több ezerre ment a külföldi egyetemeket látogató magyar ifjak száma, kik előbb Németországban, majd a harminc éves háború első éveitől kezdve Hollandiában, Sweizban és Angolországban végezték tanulmányaikat, s ápolták ezzel együtt a külföldi hittestvérekkel való kapcsolat érzését. A 19-ik század elejétől kezdve a helyzet — a mi magyarhoni református egyházunknak egyáltalán nem előnyére — megváltozott, amennyiben if- jaink csak gyéren jártak külföldi főiskolákra s igy az az üdvös kapcsolat, mely az előző századokban a külföldi iskoláztatás révén a magyar református egyház és a külföldi testvér egyházak között fennállott, a múlt században lazulni kezdett s a magyarországi református egyház fájdalommal volt kénytelen tapasztalni a külföldi hittestvérek megértő szeretetének és támogatásának hiányát. E tekintetben a legújabb kor üdvös változást hozott, mert egyházunk vezetői egyre jobban átlátva a külföldi kapcsolatok szükségességét, a legújabb időben fokozottabb erővel törekedtek és törekednek azon, hogy a régi kapcsolatokat felelevenítve megújítsuk s újakkal erősítsük meg. Amit e tekintetben hazai egyházunk vezetői az európai testvéregyházakkal a legújabb időben a régi jóviszony fenntartására kezdeményeztek, azt a történelmi tényezők összejátszása, a múlt század végén, hazai egyházunktól függetlenül megindította itt Amerika földén, amennyiben egyre fokozódó számban jövő magyar véreink itt kapcsolatba léptek a református egyház 'két nagy képviselőjével, az Egyesült Államokbeli Reformed Churchel és a Presbyterian Churchel. Mikor még hazai egyházunk egyáltalán nem gondolt arra, hogy Amerikába szakadt református véreink lelki gondozását fölvegye a maga munkaprogrammjába, ez a két amerikai testvér egyház már megkezdte az ide vándorolt magyarok •lelki gondozását s ezt a munkát folytatta a múlt század kilencvenes éveitől kezdve meg nem szűnő szeretettel és áldozatkészséggel. Magyar református egyházunkat nagy hálára kötelezte a két testvér egyháznak emez eljárása, amely lehetővé tette, hogy több mint száz gyülekezetben hirdessék lelkészeink az Isten Igéjét a mi édes hazai nyelvünkön és gondoskodjanak ide szakadt véreink vallásos és hazafias lelki szükségleteinek kielégítéséről. Távol áll tőlem, hogy az amerikai magyar református egyházak közt fennforgó vitába kívánjak elegyedni. Úgy érzem, hogy ezt a kérdést nem szabad személyi szubjektív szempontokból elbírálni, hanem egy magasabb néző pontból kell azt tekinteni. Ez a magasabb nézőpont pedig nem lehet más, mint az a történelmi nézőpont, amelyre közleményem elején rámutat1 tam, a közös szellemi bélyeget viselő református egyházak között a szolidaritásnak az ápolása. Minden olyan mozzanat, amely ezt a benső szellemi kapcsolatot lazítani s a testvéregyházakat egymástól elhidegiteni vagy épen eüdegeniteni alkalmas,. ELLENTÉTBEN ÁLL azzal a követelménnyel, amelyet a református egyházak szellemi kapcsolatának történelmi folyamata intéz hozzánk. Lehet valaki kapcsolatban ezekkel az amerikai egyházakkal, vagy lehet valaki ezektől függetlenül önálló egyházfenntartó, azt a magasabb szellemi kapcsolatot, amely valamennyi re: formátüs egyházat összeköti szem elől téveszteni nem szabad, s mindent meg kell tennie ennek a szellemi kapcsolatnak a minél bensőségesebbé tételére. Ez a történelem tanítása a múltból és saját történelmünket tagadnók meg, ha ezt a tanitást nem akarnók megszívlelni annak a viszonynak a kialakításában, amely minket minden református egyházzal összeköt. Még egy szempontra kívánok csak kiterjeszkedni. Magyarországnak abban a gyászos évtizedében, amelyet a pozsonyi és eperjesi vértörvényszék^k működése tesz ránk nézve olyan gyászosan emlékezetessé, s amelyben a protestáns lelkészeknek százait vetették börtönre s adták el közülük a hitükhöz leginkább ragaszkodókat gályákra, Hollandiában tanult magyar református lelkészek hívták fel volt tanáraik figyelmét az ország szomorú sorsára s ezek indították meg a különböző Holland tartományok rendéinél,’ majd a hét tartományból álló köztár-
