Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-27 / 17. szám

17-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal. Mit szóltok ebhez, lelkésztársaink ? No igen, mi is közétek tartozunk s ugy-e bár, tréfásan szólva már csak a betyár-becsület sem engedi, hogy a sú­lyos vádat magunkon hagyjuk szá­radni ! . . . . Mert egyben csakugyan nincsen igaz­sága iPánczélné testvérünknek. Abban ugyanis, hogy mi, lelkészek, nem törő­dünk egy hazai látogatás 'fontosságá­val. Dehogy nem! Törődünk mi azzal! Bizonyítja a Muraközy Gyula látogatá­sa, amikor majdnem hajba kaptunk egy­mással, hogy hová menjen előbb! Mura­közy Gyula nagyon értékes ember volt, de hát igv, meg ugv, mi is emberek va­gyunk s a püspök mégis csak püspök! — hogyne törődnénk hát a püspökök látogatásával ?! Pánczélné testvérünknek abban a ki nem 'fejezett gondolatban van igazsága, hogy* a híveink noszogatására van szük­ségünk ahhoz, hogy cselekedjünk is. Meg van mi bennünk az érdeklődés, de a cselekvést mindig az utolsó percre hagyjuk. Igaz, hogy sok mindennel va­gyunk elfoglalva, de ha számot vetünk magunkkal, el kell ismernünk, hogy rá­szolgáltunk a Pánczél Józsefné testvé­rünk figyelmeztetésére. Ne késleked­jünk hát, hanem mennél hamarabb kér­dezzük meg híveinket s a mi cseleke­detünkkel öltöztessük testbe a mienké­vel azonos érdeklődésünket! Ismételjük azonban, hogy nem érde­mes ezen a kérdésen vitatkozni. Egyházmegyei közgyűlés juttatta eszünkbe. Kovács Béla walling- fordi lelkész imája után az esti áhitat a magyar Himnusszal záródott be. Másnap, 15-én délelőtt 10 órakor vette kezdetét a hivatalos gyűlés. Jövel Szent Lélek Ur Isten kezdetit ének eléneklése után Rácz Győző helybeli lelkész imád­kozott és bibliát olvasott. Takaró Géza e. m. elnök üdvözlő szavában utalt arra a jelenetre, amidőn ennek az ország­nak most beiktatott elnöke, Hoover, -amidőn az esküt letette, a régi szokás­tól eltérően az ő családi bibliájának egy sorát érintette ajkával, amely életé­nek és munkájának irányt jelölt meg. A jelenlevő lelkészek és világi kikül­döttek számbavétele után örömmel álla­pítja meg, hogy a trentoni gyűlés az eddigi közgyűlések között a legnépe­sebb. Jelen voltak: Dr. Schaeffer Ká­roly főtitkár, Dr. McLean Jenő, a lel- készi nyugdíjintézet kiküldötte, Dr. Nánássy Lajos most megválasztott h. árvaatya. Vendég lelkészek közül Simkó József (Jersey City), Kosa András (iNew-Brunswick), Babinszkv András (South River), Balogh E. István refor­mátus és Rev. II. D. Stratton metho- dista lelkész voltak jelen. A bethlehemi egyházból Nagy Emil lelkész, Hegedűs Lajos, Biró József világi képviselők; a bridgeporti egyházból Böszörményi Ist­ván lelkész, e. m. jegyző, Menyhért István gondnok, Horváth 'Elek presbi­ter; a new yorki egyházból Takaró Géza lelkész, e. m. elnök, Péter Antal lelkész, e. m. titkár; Torrington, New Haven, Sheltoni körlelkészségből Ke­resztessv Imre lelkész, Szombathy Sán­dor presbiter; a passaici egyházból. Tegze László lelkész, Varga György gondnok; a phoenixvillei ' egyházból Kovácsy Kálmán lelkész; a South Nor- walki egyházból Komjáthy Ernő besz. lelkész, e. m. pénztárnok, Bártfay Jó­zsef, Lucskav József, Soltész Lajos vi­lági képviselők; a trentoni egyházból Rácz Győző lelkész, Hardman János és Egry József gondnokok; a valling- fordi egyházból Kovács Ferenc lelkész, Szőke András, Kalmár Sándor képvise­lők; Kecskeméthy József és Bogár Ká­roly vizsgájokat kérő lelkész-jelöltek, és az érdeklődők nagy száma, összesen mintegy ötvenen. Ez uj tisztikar megválasztásának eredményeképpen elnök lett ismét Ta­karó Géza lelkész, jegyző Böszörményi István lelkész, pénztáros Komjáthy Ernő lelkész, egyházmegyei titkár Pé­ter Antal lelkész. Az őszi gyűlés jegyzőkönyvének fel­olvasása után az állandó bizottságok je­löltettek ki. Dr. Schaeffer Károly főtitkár tar­tott igen értékes és tanulságos előadást. Dr. McLean a lelkészi nyugdíjintézet fontosságáról tartott előadást, azután Böszörményi István lelkész a magyar gyülekezeteknél tett ez irányú látoga­tásainak eredményéről számol be, öröm­mel állapítván meg, hogy a keleti egy­házmegyében minden lelkész lelkesen fogadta az erre vonatkozó előterjesz­téseit. Dr. Nánássy Lajos és Dr. Tóth Sán­Az Egyesült államokbeli Ref. Egy­ház Keleti Magyar Egyházmegyéje f. hó 14-én és 15-én tartotta évi közgyű­lését a múlt év nyarán alakult trentoni református egyházban. A közgyűlést vasárnap délelőtt Isten- tisztelet előzte meg a Methodist E. Ghurchben, ahol az egész ifjú, virágzó gyülekezet részt vett. Az igét Komjáthy Ernő lelkész hirdette. Délután 6 órakor pedig a gyülekezet lelkészének a laká­sán a végrehajtó bizottság tartotta meg néhány más megérkezett lelkész bevo­násával előértekezletét. Utána Péntek István egyháztanácsosnál volt vacsora. Este fél 9 órakor vallásos estély tar­tatott a Methodist E. Churchben. A gyülekezeti ének után Nagy Emil beth­lehemi lelkész imádkozott, utánna Ta­karó Géza e. m. elnök, new yorki lel­kész tartott bibliamagyarázatot. Há­rom trentoni magyar leány hegedű és orgona játéka után dr. Tóth Sándor lancasteri magyar tanár beszéde követ­kezett, majd Péter Antal lelkész irre­denta szóló éneke, amely Erdély ma­gyar kálvinistáinak szomorú helyzetét To his Excellency the Governor of the State of Ohio, Myers Y. Cooper, Columbus, Ohio. The execution of the Hungarian descendad John Szabó at present in the Columbus, Ohio, prison convicted for murder is set for May 3rd. All those who were in communication and correspondence with the un­fortunate young man since his incarceration are under the impression that he is innocent of the crime, and that a fatal miscarriage of justice is about to happen. At the time of his indictment Szabó could hardly speak English, thus his own defense was deficient. Today he is fully conversant of the English language. The undersigned is unable to escape from the thought that an innocent man is paying with his life for a crime he never committed. Therefore, I am appealing to your kind heart and wisdom to save the unfortunate young man from the electric chair by granting him your pardon. Name: ....................................................................................................................................... Address: ................................................................................................................................... City: .......................................................................................................................................... Szabó János megmentéséért szünet nélkül dolgozzunk. Vágja ki az alábbi szelvényt, Írja alá, tegye borítékba és küldje el Ohio állam kormányzójának.

Next

/
Thumbnails
Contents