Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-13 / 15. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 15-ik szám. Egyházmegyében az 1-ső szárny Presbyíeri kerület. A Keleti Magyar Ref. Egyházmegye felkérésére, Tiszt. Bös'zöményi M. István, a State Streeti magyar ref. egyház lelkész«, presbytéri urnával egyetértőleg konferenciára hívta össze a közellevő egyházak preshytereit. Vasárnap (márc. 24-én) ment végbe ez a Konferencia, a teljes siker jegyében. íMár a kora reggeli órákban megérkeztek a vendég prés byterek s részt vettek úgy a vasárnapi iskolai tanítási órán, mint az azt követő ünnepi istentiszteleten. Délben a vendéglátó egyház presbytériuma adott közebédet a megjelent presbytereknek s utána kezdődött a komoly tanácskozás. Jelen voltak ezen a Konferencián: a so. norwalki egyház 16 presbytere, — a 'wallingfordi egyház 9 presbytere, — a sheltoni egyház 3 presbytere, — a new haveni egyház 2 presbytere és a vendéglátó State Streeti egyház 31 presbytere. A vezető egyházi férfiak közül pedig Nt. Böszörményi István, — Nt. Komjáthy Ernő és Keresztessy Imre lelkészek, továbbá iifj. Kecskeméthy József theologus és Monoky István tanító vettek részt. így a jelenvoltak száma 66-ot tett ki. Részletes tudósításunk a következő: A Konferencia délután 2 órakor, éneklés és rövid áldást kérő ima után vette kezdetét. Nt. Böszörményi M. István lelkész ismertette az össabivás célját, mely szerint az egyházmegye intenciójához híven, ajánlatos évenkint legalább egyszer összejönni a közellfekvő egyházak presbytereinek, hogy aktuális kérdésekkel foglalkozva, előterjesztéskekel éljenek az egyházmegye közgyűlésén. Különös szükség van erre ma, amikor any- nyi problémája van a magyar ref. egyháznak. Ajánlatosnak látná, ha ez a Konferencia is belátná ennek a szükségességét, nemcsak, hanem állandósítaná az évenkénti tanácskozásokat s kimondaná megalakulását. A Konferencia nagyon komolyan foglalkozott ezzel a kérdéssel s megállapította az előadó lelkész által felvetett kérdés igazságát. S mert a magyar református anyaszentegyházak szervezete is megkívánja, hogy az egyházaik ügyeinek intézésébe az úgynevezett vi-. lági egyéneknek is beleszólásuk legyen, — a “több szem többet lát” elvénél /fogva időszerűnek látja, hogy ilyen kérdések megbeszélése végett több egyház presbytériuma találkozzék, évenkint legalább egyszer. Midezek után kimondta a Konferencia, hogy a magukat képviseltető egyházak presbyteriumaival egyetértve megalakítja a Keleti Magyar Ref. Egyházmegye 1. presbyter! kerületét. Ennek a megalakulásnak a jóváhagyását kéri a tavaszi egyházmegyei közgyűléstől; továbbá javasolja, hogy az egyházmegye területén még két ilyen kerület alakitta ssék meg. Az igy megalakult 1. sz. presbyterí kerület megválasztotta tisztviselőit, melynek eredménye a következő: Elnök lett: Horváth Elek, a Bridgeport, Conn., State St.-i egyház pénztárnoka. Alelnök: Urbán Béla, Sol Norwalkról. Jegyző: Kőcs Sándor, Sheltonból. Titkár: Tóth János, New Havenből. Más tisztségek alakítását nem látta szükségesnek a Konferencia, miután sm tagdijakat nem tartott célszerűnek megállapítani, sem pedig más dolgokkal, mint tisztán egyházi kérdésekkel, nem akar foglalkozni. A ímegalaikulás után, egész Amerika területére kiterjedő ilyen mozgalom megvalósításáról tárgyalt a Konferencia., S megállapítván .ennek célszerű és üdvös voltát, azon javalattal fordul a Keleti magyar refomátus egyházmegye tavaszi közgyűléséhez, hogy e kérdéssel behatóan foglalkozni s egy, az egész egyházmegye területére kiterjedő Presby- teri Szövetség magalakitása iránt intézkedni szíveskedjék. Kimondta továbbá a Konferencia, hogy ennek sikerülte esetén a másik két magyar ref. Egyházmegyét is hasonló mozgalomra ihivja, a minek megvolósitása maga után vonná az összes amerikai magyar református egyházak Presbytériumainak Szövetsétrp f bcu Harmadik tárgya volt a Konferenciának, az összes magyar ref. egyházakat érdeklő egyháztagsági kérdés. Erről s az egyház fientartásáról, Horváth Elek, a State St.-i 'egyház érdemes pénztárnoka tartott egy nagyon értékes előadást, amelyet az alábbiakban szószerint közlünk. “Kedves Presbyter Testvéreim! Konifereinciázni jöttünk össze, melynek tulajdonképeni célja az, hogy szolgáljuk anyaszentegyházunk ügyét. A mi református felfogásunk mindig teret adott arra, hogy az egyházak ügyeibe az úgynevezett világi embereknek is beleszólásuk legyen. így volt ez kezdettől fogva, igy volt ez az ó-hazában, de igy kell lenni különösen itt, Amerikában is, ahol igazán mi éppen annyira részesei vagyunk az egyházi életnek, mint annak szellemi vezére, az lelkész, sőt a mi jóindulatú támogatásunk nélkül a legnagyobb és legértékesebb lelkikincsekkel az arravalósággal megáldott lelkész sem tudja megvalósítani azokat, amelyeket pedig az egyháznak megvalósítania kell. Én felhasználom ezt a kedvező alkalmat arra, hogy egy olyan dologról beszéljek, amely szinte égető szükség egyházaink életében. S ez nem kisebb probléma, mint egyházaink fentartásának kérdése. A helyzet ugyanis az, hogy ma még élünk. Egyik helyen jobban, másik helyen kevébbé virágzanak egyházaink. De élünk, mert mi, úgynevezett első generáció .nem engedjük egyházainkat elsorvadni s sokszor a legnagyobb áldozatok árán is, de fentartjuk azt, mert lelkiszükség ez minékünk. De kérdem, mi lesz egyáhzainkkal, ha az első generáció kivész ? A mi gyermekeinket nem hevíti az a szellem, amely minket ösztönöz. Az ő felfogásuk egészen más, mint a miénk. A gyermeket igen sokszor egész világ választja el az apától. S ha mi ölhetett kezekkel haladunk tovább, bizony nem kell jövendőmondónak lenni, hogy megállapítsuk, hogy előbb-utóbb, még évek múlva bár, de eljön az az idő, amikor magyar templomokra nem lesz szükség. A jövőre kell tehát néznünk, azt kell megalapoznunk s eme nagy munkának az ideje elérkezett. Mikor egyházaink jövő anyagi fen- tartásáról beszélek tehát, le kell szögeznem, hogy ahhoz mindenekelőtt dollárokra van szükség. S éppen ez az, amit legkevésbbé szivesen hall a magyar ember. A következőkben igyekszem beigazolni, hogy milyen könnyű dolog ennek a keresztülvitele s szinte észrevétlen megtudjuk ehhez nyerni gyermekeinket is. Hogy most már a dologra térjek, kijelentem, azért, hogy egyházaink fennmaradását anyagi téren csakis a boríték rendszeren való rendszeres adakozás megvalósításában, az ugynezveett “duplex envelope system” megteremtésében látom. Bizonyára sokan vannak Presbyter testvéreim között, akik előtt nem uj dolgot említek. Mégis, hogy ez a kérdés mindenki előtt világosan álljon, számszerű adatokkal igyekszem bebizonyítani állításom értékét. Eddig az volt a helyzet, hogy mi, úgynevezett öregek, — egyház alapítók, — vagyis első generáció, szivesen hoztunk anyagi áldozatot az Ur oltárára s adakoztunk mindig, valahányszor arra szükség volt s azt az anyagi helyzetünk megengedte. Szárn- szerint beszélve a dologról, egy-egy egyháztag (azt hiszem ez mindenütt igy volt) adott az egyházának fenntartására évenkint 5 dollártól talán egészen 20 dollárig is. Egyik többet, másik kevesebbet. Be kell vallanunk, hogy ez az adakozás nem volt rendszeres, sokszor ötlet és hangulat vezette cselekedetein
