Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-24 / 12. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 12-ik szám. ÉLETJELEK, A whartoni, N. J. egyházból örvendetes ihirt kapunk. A közgyűlés elhatározta, hogy 'az egyház lelkészével, 'tiszt. Dezső János úrral a nyugdíjintézetbe lép. Szeretetteljesen s nemesen cselekedett mind a két fél. Az egyháznak jól felfogott érdeke megkívánta. Üdvözöljük az egyházat és ajánljuk a követésre méltó példát. Április 1-ig még a kedvezmény a lelkészekre nézve fennáll. Borsos István kollegánk múltkori 'számunkban nemcsak érdekes, hanem nagyon is megszívlelendő dolgot említett jó cikkében. Tudniillik azt írja Borsos tiszteletes ur, hogy vannak egyházak, amelyék még nehéz időkben tudják megjutalmazni érdemes lelkészeiket automobillal, aranyórával, Kossutlh-szobor leleplezésére útiköltséggel Stb., de a boar- dokkal szemben szűk marokkal, hanyagul, vagy .semmiképpen nem teljesítik kötelességüket. Ezek a boardok úgy a Reformed Ohurchben, mint pedig a Presbyterian Churchben harminc éven tartották fenn nagy nehéz áldozattal az egyházi munkát, sőt sok független egyház ennek a segélynek köszönheti megszervezését és életét. (Megjegyzem ezt “sineiira et studio” a történeti hűség érkében.) Még csak egy hét van hátra Küldjük be adományainkat örömest. (Cheerfully). Többnyire a lelkészeken múlik, ha miatt a magyar egyházaknak pirulniok kell. Amely egyház a missziók érdekeit nem karolja fel, legyen az bel- vagy külmisz- szió, az holt egyház és megfeledkezik Krisztus határozott parancsáról: Menjetek az egész világra.... Ezt azért említjük, mert a Boardoknak beküldött adományaink bel- és külmissziói célokra för- ditattnak, jó nagy összeg visszaszárma- zik egyházainkhoz. Olvassuk, hogy a magyarországi református egyház szintén felkarolja a kül- missziót. Szívből örülünk a jó hírnek. Egyházainknak soha sem győztük eléggé ajánlani, hogy minél pontosabban tartsák be az egyházi törvényeket, amelyek a tagok felvételére vagy elbocsátására vonatkoznak. (Elbocsátó levél). E téren a leglazább eljárást találunk gyakorlatban, ami azután oka lehet nagyon sok zavarnak. Nem régiben egy szépen fejlődő egyházban a lelkészvála'sztó gyűlést az a körülmény zavarta meg, hogy nem voltak bizonyosok abban, kik az egyháznak tagjai. Sok egyházban fordulhatna élő ilyen zavar a mostani laza eljárás szerint. A newarki egyházban Fráter Lóránd Kőszegi Teréz Amerikában időző művészek, március 11-én hangversenyt rendezték a Magyarországtól elszakított területeken élő református papok és tanítók özvegyei és árvái alapja javára. Ugyanebből az egyházból egy másik jó hir igy szól: Valláso's esték a fiatalok részére. Az ifjúsági kör minden péntek este vallásos összejöveteleket rendez az iskola teremben. Az eddigi összejövetelek várakozáson felül sikerültek. Reméljük, hogy nemcsak az ifjúsági kör tagjai fogják felkeresni ezeket a Vallásos estéket, hanem mindazok a fiatalok, kik 'szükségét érzik a vallásos nevelésnek. Tekintettel arra, hogy a fiatalságnak nagy része itt született, az előadások részben angolul tartatnak meg. t A Crescent-Martins Ferry egyházról két jó hirt jegyzünk fel: Evangelizáló estéink soha sem vonzottak még annyi testvérünket, mint most. Estéről-es'tére közel 200 lélek töltötte meg templomunkat, hogy hallgassa a szolgái áltál hozzánk szóló Krisztust. Nt. ifj. Dókus Gábor és Nt. Szabó István urak beszédei hosszú ideig fognák élni a lelkekben, s fognak teremni áldásos gyümölcsöket. A befejező böjti Űr- vacsorában 75 lélek részesült, amely szinte a legnagyobb szám böjti alkalommal. A szent jegyeket Albert András és neje adómányoztá'k, akiknek ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Köszönet. A nehéz helyzetben levő sztrájkoló bányásztestvéreink javára a Lörain-i Ref. Egyház Nőegylete utján 50 dollárt küldött. A testvéri segítő szeretet ezen ipéldaadó megnyilatkozását ezúton is hálásan köszönjük. 'Szivük nemességéről tettek 'tanúbizonyságot. Bár akadnának követőik a jónak cselekvésében. ÉRTESÍTÉS. A sztrájkoló bányászok helyzetéről és segélyezéséről felvilágosítással szolgálnak: Nt. Borsos István, Nt. Várady Arthur, Nt. Szabó István, Nt. Kerekes Béla, Nt. Csontos Béla cimöket bárki is megtalálhatja a Református Árvaházi Naptárban. TEMETÉSI ÉNEKES KÖNYV UJ — MOST JELENT MEG mely 120 alkalmi éneket foglal össze. A könyv szerzője Fülöp István, aki gazdag tapasztalattal bír ezen a téren. A könyv ára 75 cent. Megrendelhető a szerzőnél: Fülöp István, 1633 E. 30th St., Lorain, Ohio, vagy a Reformátusok Lapja szerkesztőségénél. KÉPZELT BESZÉLGETÉSEK. Szólott velem a krisztusi ember. A krisztusi ember ezeket mondta nekem: Ne hidd, fiam, hogy nehéz lenne keresztyének lenni. Gondold meg, hogy Krisztus embernek akar téged, azért váltott meg és Krisztust követni annyi, mint emberré lenni. És csak annyira vagy ember, amennyire megtudod magadban fékezni az állatot és tudd meg, hogy a maga vadászterületéről a kon- kurrenst kimarni a tigris is tudja és a gorilla is szereti kölykeit és az ürge is tud felesleget gyűjteni és odvába vonulni az éhezők elől. De kötelességet érezni csak ember tud. Azért mondom neked, légy ember. Nem nehéz sor ez, csak nézz magadba és eszmélkedj. Ha suszter lennél, gondold meg, hogy nem feltétlenül kell naponkint ötvenezer koronát keresned és ha csak tizet keresnél, nem fagyna el a lábuk a szegény emberek fiainak. És ha nehéz üzletek embere lennél, néha gondold meg, hogy amit te nyersz, az másoknak hiányzik, hiszen egy országban csak bizonyos mennyiségű pénz lehet és ha kevesedmagaddal ezt mind elharácsolod, ki fizet majd adót, miután te részvénytársaságot alapozol és a profitot eldugod a mérlegben? Másfelől vigyázz, ha pénzügyminiszter lennél. Az állam nem öncél, sőt inkább függvénye amaz összeség közös céljának, amelyet haza néven ismerünk közönségesen. Az állam nem a haza, csupán a hazának adminisztrális kifejlődése és ha gazdaggá teszed az államot, még nem tetted azzá a hazát. A kisajtolt, nyomorult szegények egy gazdag államban sem boldogok és mit érnél egy stabil koronával, ha az árak mégis úgy zuhannak fölfelé, hogy a primár megélhetés is mindennapi hőstetté szörnyüsödik 'az egyes polgár életében. Az idealizmus nemcsak a fogyasztót 'kötelezi, hanem a termelőt is, mert e két nemből tevődik össze a haza, 'ezt gondold meg, ha pénzügyi miniszter lennél, viszont, ha termelő vagy, emlékezz a Clemenceau szavára, a ki még ellenzéki korában mondta a nagyon harcias frontmögöttieknek', hogy a frontra nem illik küldeni másokat, oda csak hívni illik ugyanezeket. Úgy értsd ezt, ha termelő lennél, hogy idealizmust gyakorolni ne küldd a fogyasztót, hanem hivd őt tanulni a magad idealizmusán és akkor jobban fogsz örülni annak a kis tízezernek, amit magyar testvéredtől nyersz egy termetes ökrön, mintsem annak a kétszázezernek, amit egy cseh