Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-02-11 / 6. szám
VOL. XXIX. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA. FEBRUARY 11th, 1928 No. 6. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusok Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. 0. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879 Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. DEMOKRATA ERKÖLCSÖK. Magyarország egyik nagy Írója jött ki Amerikába, hogy itt megfigyelés alá vegye ennek a sok államokból összeguzsolt, színes nemzeti életből összefércelt demokratikus életét. Végig sétálva New York utcáin, elmerül a hömpölygő emberáradat hullámaiba. Az embertípus minden elgondolható formáját lehet itt látni, a divat, gazdagság, szegénység minden osztályából előkerül egy-egy reprezentáns. De ami legkomolyabb megfigyelését képezte, az a szembetűnő amerikai büszkeség, hogy itt a foltot nem állja a ruha, nem tűri a szem, nem bírja a dolláros öntudatosság. Mihelyt kopik, szakad a ruha, uj váltja fel helyét. Miért ne? A gyárak duzzadó erőivel vagyunk körülvéve, percek, pillanatok számítása alatt önti magából az ipari termékek egész gazdagságát. A pillanat felvételek alatt születendő és elhaló ideálok hazájában, ahol a tehetség dollárok súlyával van megmérve, itt szerénykedve valaki, amikor a ruhán keresztül ismerik meg elvégre is az embert? Hiszen az nem is volna nagy baj, hogy egy nemzet avagy ország oly gazdasági berendezkedéssel bir, oly jólétet biztosit, hogy a kopott ruha magától is lekivánkozik az emberről. A baj gyökere ott származik, hogy ugyan ezt a módszert használják az ember életére nézve is. Nap-nap után látjuk, hogy öregbülő magyar munkásokat könyörtelenül az ócska ruha lomtárába csapnak. Meg van az ereje a munkához, szeretne is dolgozni, mert otthon nagy család, vagy adósság sarkalja a munkára. Igen ám, csakhogy a kompánia mérőjén fogyatékosnak mutatkozott az erő, az évek száma emelkedőben van. Pedig a gyárak és bányák telepe volt életének mindene. Itt töltötte nappalát, éjszakáját. Itt cserélte ki erejét, tehetségét csengő ércért. És a magyar munkás sohasem tekintette munkáját kényszernek, hanem, mint a gondos gazda mindenre éber figyelemmel vigyáz, olyan hűséggel, gondossággal dolgozik a magyar munkás, hogy a gyárnak, a bányának a legparányabb része is az övé. Javít, csiszol, tisztogat és minden részecskén jóságos kezenyomát lehet látni. Mégis ha a gondok barázdája mélyen szántott homlokán, ha öreg csontjai lassabb tempóben végzik a munkát, a mögötte álló húsz, harminc esztendő nem menti meg, hogy az ócska ruha közé ne kerüljön. A divat nem tűri a foltot, nem szégyeníti meg a dollár hatalmát, de miért nem tűri meg az élet díszét, koronáját? Hiszen az öregség nem rongy, nem szégyene sem a gazdasági berendezkedésnek, sem az aranyra vált demokráciának? Micsoda ízléstelenséget, hibát követ el a műveltség, a kultúra, az emberiség oly sokszor feldicsért haladása, ha osztályozza, kiszedi az élet duzzadó erőit, azon gazdasági piramist épit, amelyről ledobja a gyengébbeket, a miből életét merítette. Ugyan lehet-é ezen a hibás berendezkedésen segíteni, lehet-é megmenteni a koros embereket, lehet-é követelni tiszteletet, több megbecsülést azok számára, akiknek erején nyugszik a gyá.r, nyílt ki a bányák tárnájának szája? Minden bizonnyal, hogy lehet! De nem a politika ezerarcú bálványaival, hanem a Krisztus életre vonatkozó aranyszabályaival! Be kell vinni az evangéliumot irodákba, a gyárakba, a bányákba, hadd töltse meg fényével eddig elzárt helyeit, hadd foglalkoztassa az elmét, hadd ujjitsa át a szivet, akkor nem lesz teher, foszlott ruha, eldobnivaló rongy az élet dísze!
