Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-12-08 / 48. szám
48-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal. Onesimus rabszolgasága. Ki tudja mennyit szenvedett ez az ember, mert hiszen könnyű most már a szabad világban olvasni a rabszolgák szenvedéseit abba az időben, amikor még értéktelen volt az ember. Hát Onesimus két rossz dolgot követett el gazdája ellen. Meglopta, elvitte értékes tárgyait aztán megszökött Rómába. Útközben találkozott Pál apostollal. Megtérítette a keresztyén vallásra, aztán egy levél kíséretében visszaküldte gazdájához. Gyönyörű, elismerő dolog az az engedelmesség, amit tanúsított Pállal szembe. A rabszolgaságot azonban lehet tovább is viselni más formában mint Onesimus. Hány gyermek a rossz szokásnak, hazugságnak, lopásnak vagy más effélének a rabja. A rabszolga nem rendelkezett magával, igy van a bűn rabszolgáival is. A rabszolga egész életét odavetette urának kezébe. Sokan úgy odavetik életük legjobbját a kisértő kezébe és tehetetlenek jót cselekedni. Jézus azért jött, hogy a bűnösöket megmentse a bűnnek rabságától. Odaadod-e életed Krisztus kezébe? Ha igen, akkor boldog gyermek vagy. KÉRDÉSEK. Kik voltak Pál barátai ? Mi módon tűnik fel barátságuk? Melyik levelet irta barátaihoz? Tudnál-e elmondani történetet jó barátok- g ról ? Kiket nevezünk jó barátoknak ? Van-é neked jó barátod? AZ EGYEDÜLI HELYES ÜT. (Válasz, a “Magyar Egyház” 11. számában megjelent, “Tisztul a helyzet....” cimü cikkre.) Megvallom, félve nyúlok a tollhoz, mikor választ akarok odni Nt. Daróczy Sándor lelkész urnák fenti cikkére, mert felmerül előttem a kérdjés, vájjon nem értenek-e félre? Vájjon nem éppen az ellenkezőjét érem el, mint amit elérni akarok? Mielőtt tehát gondolataimat e tárggyal kapcsolatban papírra vetném, leszögezem, hogy a teljes jóhiszeműség vezet válaszom megírásában. S előre bocsátom, hogy hosszas töprengés után szántam rá magam ennek a megírására, mert mindig vártam, hogy valaki más, erre sokkal competensebb ember fog választ adni erre a cikkre, valamint a “Magyar Egyház”-ban megjelent s hasonló tartalommal biró cikkekre is. De mert ez késik, valami kényszerít arra, hogy — ha illeté'ktelenség vádját zuditom is nyakamba — egy pár gondolattal tlényleg tiszta helyezetet teremteni egyekezzem abban az útvesztőben, amelyben az amerikai magyar reformátusság él. Ez az úgynevezett válasz tehát semmi körülmények között sem akar harc lenni, hiszen hangsúlyozom, hogy erre magam illetéktelennek is tartom, — még kevésbé akar ez személyeskedés lenni, hiszen én a cikkíró lelkész urat közelről tanultam megismerni és értékelni s úgy Önt, mint általában a “Magyar Egyház” cikkíróit önzetlenül becsülöm és értékelem, ha ez az úgynevezett elismerés egyáltalán jelent valamit az Ő szemükben. De kényszerítve érzem magam a válaszadásra azért, mert 4 évi amerikai tartózkodásom alatt megtanultam, hogy minden egyházi téren elkövetett harcolás s mások hibáinak alapos, avagy vélt felismerése s azok kipellengérezése csak árt az egyetemes magyar reformátusság érdekeinek. S ez pedig nem lehet a célja sem a “Magyar Egyház”, — sem pedig a “Reformátusok Lapjának.” Ha tehát én arra szántam el magam, hogy a fenti cikkre választ adjak, tulajdonképen nem kifejezetten a szóban forgó cikk adott erre alkalmat, hanem általában az a huza-vona, amely a két magyar református lap között évek óta folyik. Mert hiszen a mi amerikai magyar református népünk (tartozzék az bármilyen domináczióhoz) nem kiváncsi arra, hogy a tiffini egyezmény mit foglal magában, (hogy egy példát kiragadjak a sol közül) hanem igenis szive s lelke inditj , lakóhelyén a magyar református temp ■ lomba (ha vallásos) s ha abban a temp, lomban ugyanazt kapja, amit kapott abban a kis faluban, honnan idekerült, aki kor lelkileg boldog s megnyugszik. Ez a| színtiszta igazság. Azzal a ténnyel, hogy’ ennek a népnek mi ilyen dolgokat tárunk fel, amely a legtöbbet nem érdekli, igazán csak ártunk nemcsak egymásnak, hanem önmagunknak is s méginkább igen sok magyar reformátusnak, akik elfordulnak az egyházaktól, holott a szivük odavezette őket, mikor Amerikába jöttek s elfordulásuk okát ebben adják meg, hogy “hiszen a papok veszekednek, miért legyek én jobb.” Szóról szóra ezt a kijelentlést hallottam egyszer s azért merem leközölni. Higyjék el Nagytiszteletü urak, hogy az sem érdekli a mi magyar kálvinista népünket, hogy kik az általános keresztyén irányzat vezetői s kik állanak a hivtvalláso magyar református egyház alapján- S mert jómagam is arról győződtem meg, hogy akárhová tartozzék is valamelyik amerikai egyház, min- denikne ka törekvése: a templombaj á- rásra, az úrvacsorával való élésre és az áldozatkészségre szoktatni híveit. Kérdem tehát azoktól az egyházaktól elfordult sok-sok magyar reformátussal együtt én is: “miért akkor a harc ?” Nem sokkal szebb lenne-e békén élni itt a messze idegenben s érezni azt, hogy egymásra nagyon is reá vagyunk utalva? Hiszen mindegyikünk kivétel nélkül otthon szívta magába azt a kálvinista szellemet, amihez hizony az első generáció görcsösen ragaszkodik is. És méltóztas- sanak megengedni Nagytiszteletü urak, de én absolute nem tapasztaltam a Reformed Church fenhatósága. alatt, hogy akármiben is akadályozták volna a mi híveinket a szavad vallás gyakorlásukban. Hogy igy van-e ez a Presbyterián Church nél is? nem tudom, hiszen nem is tudhatom. Végtelen elszomorítónak tartom azért, hogy folyton folyvást még is azt közli a “Magyar Egyház”, hogy a Reformed Churchbeliek eladták magukat s híveiket. Én egészen biztosra veszem, hogy ha a mi népünket ebben a szabad vallás gyakorlatában a Board megakadályozni igyekeznék, akkor nem maradna meg abban a közösségben egyetlen gyülekezet sem. Ha pedig ennek az ellenke-1 zője igaz, minek az egyházon kívül állókat gyönyörködtetni villongásunkkal. Hhogy minden félreértést eloszlassak, nehogy azt méltóztassanak gondolni, hogy én most beleestem abba a hibába, a mit pedig éppen kifogásolok s az a célom, hogy a “Magyar Egyház”-'ban megjelent cikkeket elitéljem! Nem, a világért sem ez a célom. Mert én igenis elitélek akár- mely oldalról jövő minden harcot, amely alkalmas arra, hogy az amerikai magyar reformátusság sorait megbontsa, közéjük éket verjen, vagy pláne — az esetleges kellemetlen helyzet folytán — apát, testvért, vagy rokont szembeállítson egymással. Mert erre is van példa bőven Amerikában. S bármennyire nem célom is a cikkel teljes részeletességgel foglalkozni, az a körülmény, hogy otthon is folyik a harc, semmiesetre sem teszi indokolttá, hogy igyá tovább tartson. Az a tény csak végtelen lehangoló és elszomorító. S tekintve, hogy nem akarok hosszadalmas és unalmas lenni, nem is folytatom tovább. Ha csak egy páran akadnak is lap olvasói közül, kik ennek a válasznak intencióját megértik, máris érdemes volt a megírásra. Csak még annyit, hogy igazán majd akkor fog fényleni a magyar Kálvinista Sión itt, Amerikában is, ha legalább az egyházi lapok felhagynak a pártoskodással s minden betűjüket az a Krisztusi szeretet fogja áthatni, amely szeretetnek lakoznia kell minden református egyházban s azok tagjaiban. S ha a cikkíró urak azokat a tehetségeket, a melyeket Istentől nyertek, ennek a feladatnak a szolgálatába fogják állítani, akkor igazán be fogják tölteni azt a magasztos hivatást, amelyre elválasztattak. Monoky István, ref. tanító. ÉRTESÍTÉS. Értesítjük Pittsburgh és környéke magyarságát, hogy lapunkat, a Magyar Reformátusok Lapját SZARVAS PÁL ur képviseli. Fel van hatalmazva előfizetések felvételével és azoknak nyugtázásával.
