Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-11-10 / 45. szám

45-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. Ha ítélkezni kell ma is pogány gondolattal Ítélkeznek embertársaik felett. Mert hiszen ha valaki, mint jó keresztyén embertársát akarja megítélni, akkor keresztyén szellemben, vagyis a Krisztus lelke szerint kellene annak megtör­ténnie. Harag, gyűlölködés pogány elemek, ezeknek helyét a szeretetnek, jóságnak kell elfoglalnia. így aztán létre jön az Isten orszá­gának terjesztése. Pál türelme és hite. A sokat szenvedett Pál magára vállalta mindazt, amit a jeruzsálemi vének ellene felhoztak, vagy tanácsoltak. El­ment a templomba áldozni, megtisztulni. Ä Mó­zes törvénye szerint járt el, csakhogy a népnek a kedvét megnyerje és elhárítsa magáról az el­lene felhozott vádakat. Igenám, de ez nem elé­gítette ki a népet, igy törvényre adták Pál apostolt. Mindezt tűrte egy darabig, aztán elő­vette a hitnek fegyverét. Ellenségeinek csúfoló­dását felhasználta Isten dicsőítésére, római pol­gárjogával pedig elnémította a bírákat. Vájjon mi haszna van annak, hogy keresz­tyén családban növekedtünk, keresztyén szülők­től származtunk, tehát születés és megkeresz- telkedés folytán eljegyeztettünk Krisztus tulaj­donainak? Mersz-e vele dicsekedni, a te ke­resztyén jellemeddel, azzal a tudattal, hogy inkább a Krisztusé leszel, hogynem a világé? Pál apostol 'hivatkozott római születésére, arra büszke volt. Ha rossz társaságba akarnak kerí­teni, mentsd ki magadat keresztyéni voltodnál fogva. Ha hazugság, gyűlölet angyali formába közeledik feléd űzd vissza azzal a gondolattal, hogy te keresztyén vagy! Csak igy lehet Pál apostol utasítása szerint helyesen és üdvössége- sen élni! Istentiszteletek sorrendje az utazó lelkészi körzetben. Morgantown, W. Va. November 4-én, a hó első vasárnapján délelőtt 10 óra 30 perckor. — December 2-ikán, a hónap el­ső vasárnpján d. e. 10 óra 30 perckor. — December 23-án, a karácsonyt megelőző vasárnapon. — December 31-én, este 7 óarkor óévi istentisztelet. Uniontown, Pa. November 11-én, a hó második vasárnapján, délelőtt 11 órakor. — November 21-én, este 7 órakor prédi­kál Nt. Muraközi Gyula, kecskeméti ref. lelkipásztor. — December 9-én délelőtt llórakor. —- December 16-án Templom­szentelés. Délelőtt 10 órakor kezdve. — December 25-én Karácsony első napján d. e. 10 óra 45 perskor. — December 30-án Ó -évi isteni tisztelet. III. Clarksburg, W. Va., és vidéke. Galloway, W. Va. December 26-án szer dán Karácsony második napján d. e. 10 órakor a Public Schoolban úrvacsora osz­tással. Úrvacsora osztások sorrendje: Novem­ber 11. Uniontown, Pa. December 23-án Morgantown, W. Va. December 25-én Uniontown, Pa. December 26-án Gallo­way, W. Va. Szerezzen uj előfizetőket a “Reformátusok Lapjá”-nak. MAGYAR KERESZTYEN IFJAK EGYESÜLETE, (HUNGARIAN CHRISTIAN ENDEAVOR UNION.) Rovat vezető: CSONTOS BÉLA, ref. lelkész. Tárgy november 18-ra: Mit jelentene a sáfár- ság a gyakorlati életben? I. Péter 4:7-11. Mindennapi elmélkedésre: H. növ. 12. Revivalt! Aggeus 1:1-15. K. nov. 13. Bőséget az anyagiakban! II. Kor. 8:9-15. Sz. nov. 14. Bőséget a jótékonyság gyakorlá­sában! Csel. 4:31-37. Cs. nov. 15. Nemes versenyt és nem pártosko­dást! I. Kor. 1:10-13. P. nov. 16. Több missziói munkát! Csel. 13:1-3. Sz. nov. 17. Töb hűséget! I. Kor. 4:113. Sok’an talán azt gondolják, s régebben ne­kem is az volt a hitem, hogy a keresztyén egy­házak körében mind többet hangoztatott sáfár- s.ág a “tized”-fizetésnél egyebet nem jelent. Amilyen mértékben azonban mélyebre jutottam a biblia ismeretében ,mind jobban bővült ennek a szónak értelme és jelentősége is. Mert nem­csak a pénznek vagyunk a “sáfárai”, amit Isten kegyelméből szerzünk a mindennapi kenyérre, hanem az időnek, az életnek, az egészségnek, testi és szellemi javainak összeségének is. Sá­fárnak tekint Isten mindenkit, akinek valamit adott az Ő tetszése szerint. Mindennek csak átmenetileg, ideiglenesen vagyunk tulajdonai, mert az örök tulajdonos maga Isten, aki szá- montartja, miként gazdálkodnak az ő gyerme­kei a reájuk bizott javakkal. (lé Péter 4:10.) “Sáfár” (steward) tehát az, aki mély meg­győződéssel vallja, hogy amije van Istentől kap­ta s nem önmagának, hanem Istennek ad szá­mot mindenről. Felelősséget érez, mint a szolga az ő urával szemben. A “sáfárság” (steward­ship) uj értékelését jelenti az időnek, mert szemünk előtt tartja állandóan a -nagy kérdést: mire, hogyan használjuk fel Istennek ezt az ajándékát ? A sáfár szemében minden nap, sőt minden óra nagyszerű alkalmak sorozata, hogy Isten dicsősségére éljünk. (I. Péter 4:7.) Sáfárai vagyunk Isten szeretetének (4:8), aki szerete- tének sugarait árasztja belénk, hogy belőlünk is sugározzák embertás'aink felé. S minél több sze- retetet közöl velünk Isten, annál többet kell nekünk közölni a világgal. Sáfárai vagyunk Is­ten titkainak (I. Kor. 4:1)..Aki adja nekünk az Ő ismeretének kimeríthetetlen gazdagságát, hogy megosszuk e kincsünket másokkal. Ismer­ni Istent, még nem tesz sáfárrá, hanem csak az, ha szólunk. Róla és hirdetjük az Ő nevének dicsőségét. Sáfárok vagyunk a kenyérkeresetre rendelt időben és szabad időnk tevékenységei­ben, a családi otthonban és az iskolában, az egyletekben és az egyházakban, még ha mint egyszerű tagok is. A sáfár “több” mint a mai átlag keresztyén, mert a keresztyének 90 száza­léka idejének, erejének, és pénzének csak a fe­leslegvei szolgálja egyházát és Istenét, de a sáfár minden erejével, minden idejével és áldo­zattal, nemcsak felesleggel. A sáfárság felele­tet ad erre a kérdésre: “miért élek?” Megmond­ja, hogy mi vagyok, vagy mi lehetnék: munka­társa Istennek munkámban. Ha sáfárok volnánk mindannyian, az egyház munkás tagokból álla­na s nem nagyobbrészt tétlen emberekből, akik n'ézik, hogy mások mit csinálnak. Isten azt akar­ja, hogy az egyházban és az egyesületekben mindenki úgy munkálkodjék, mintha tőle függne a munka egész sorsa. A világ “bolond”-nak ne­vezi sokszor azt az embert, aki egész erejével szolgálja Istent és az Ö egyházát, mert a világ megelégszik a kevéssel is, de a sáfár mindig többre igyekszik s minden alkalmat felhasznál, amit Isten nyújt. Amint Bunyan mondja: There was a man, though some did call him mad, The more he cast away, the more he had. Természetesen, a sáfárság nem kisebb mér­tékben jelenti anyagi javaink mikénti felhasz­nálását, mint bármit, amit eddig elmondottunk. Sőt 'bátran állíthatjuk azt, hogy arról ismer­tetik meg a keresztyénségünk, hogy mennyi ál­dozatot hozunk érette anyagiakban. Azok a de- nominációk élik a leggazdagabb hitéletet, ame­lyek a tagok anyagi tehetségéhez képest a leg­nagyobb áldozatot hozn'ak Isten ügyéért. Aki­nek évente 10 dollárjába kerül az egyháza, a mikor épenolyan könnyen ötvene, vagy százat is áldozhatna, annak nem gyökerezik még elég mélyen a hite. Ebben az értelemben “sáfár” az, aki nem mások után adakozik, hanem tehetsége szerint. A régi időkben "tizedet” fizetett min­denki az Ur oltárára. (III. Mózes 27:30). Szo­kásban volt ez Jézus idejében is a zsidóknál, (Máté 23:23, Lukács 11:42), akik “megdézsmál­ták” még a mentát, a kaprot és a köményt is, ha ennél fontosabb dolgokkal nem törődtek is. Jézus nem a tized fizetését tartotta a legfon­tosabbnak, de viszont nem is tartotta felesle­gesnek, sőt parancsolatképen állította eléjük, mondván, hogy a tized fizetést sem kell elhagyni. A keresztyénségből lassan kiveszett ez a szokás. Az utóbbi években azonban mind nagyobb ér­deklődéssel fordul a kereszyénség a “sáfárko­dás” gondolata felé s Itt Amerikában, azt le­hetne mondani, egyes denominációk tagjainak jó része sáfári alapon áll s jövedelmének tizedét adja Isten országa céljaira. Hol áll ettől az az ál­dozat, amit mi hozunk? Kitenné-e mindenféle jótékonycélra szánt adományaink összege jö­vedelmünk huszad, vagy harmincad részét is? Pedig a “stewardship”-nek igen sok köze van a zsebünkhöz, mert a keresztyénségünknek van sok köze hozzá. Ha mindenki gyakorolná a sá­fárkodást ebben az értelemben, egyházaink pénz tara mindig telve volna s Isten országának mun­kája olyan lendülettel mehetne előre, hogy a világot evangélizálni lehetne még ebben n gene­rációban. Legalábbis a föld minden tájára jutna a lánglelkü misszionáriusokból. De 1 egyen bár az Isten országa céljaira fordított összeg ke­vesebb is a jövedelmem tizedéből, a pénzemnek is sáfára vagyok s ha számítást csinálok, mi­lyencélra mennyit forditok, ne álljon utolsó helyen Isten ügye! Figyeld meg: milyen szépen fejezi ki az aláb­bi ének a “sáfárság” gondolatait: Minden lépés, amit tészek, Minden munka, amit végzek, Minden öltés, melyet öltök, Minden fillér, mit elköltők, A teher mind, amit hordok, Minden szó, melyet kimondok, A munkában töltött óra, S az is, mely hiv nyugovóra, Hirdesse az Ur szerelmét, Dicsőítse nagy kegyelmét, Soli Deo Gloria! Soli Deo Gloria! (Halleluja 290.) Legyen életünk örök sáfárság! PÁRTOLJA LAPUNK HIRDETŐIT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents