Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-10-27 / 43. szám

43-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA S-ik oldal. ÉLETJELEK. A Keleti Magyar Presbyteriánus Egy­házak Köréhez tartozó lelkészek októ­ber 9-ién Bloomtfielden tartottak gyűlést. Jelen voltak Harsányi Sándor, Harsányá László, Malacsics József, Szilágyi Endre, Papp Károly, Dezső János, Simkó Jó­zsef, Szabó András, Kovách Ferenc, Di- kovics János. A gyűlés Szilágyi Endre elnök buzgó imájával vette kezdetét. A gyűlés örömmel vette tudomásul Mura- közy magyarországi evangélistának meg érkezését. A megjelent lelkészek meg fogják ragadni az alkalmat, hogy Mura- közyt egyházaiknak megnyerhessék. Az egyházi életet érdeklő dolgok megvita­tása után a gyűlés véget ért. A newarki egyház orgonaavatása nagy ünnepélyességgel történt. Részt vettek abban a környékbeli lelkészek és Rév. Reynolds superintended, aki örömmel konstatálta a newarki gyülekezetnek szép haladását minden jóban. Elisme- résreméltó a hivek áldozatkészsége, a mellyel az orgonavételt lehetővé tették. Gratulálunk a gyülekezetnek és a nagy- buzgósággal fáradozó lelkipásztoruk­nak : Malacsics tiszteletes urnák. A philadelphiai egyház Nt. Szilágyi Endre lemondása folytán megüresedik. Kívánjuk, hogy az a régi magyar pres- byterianus egyház olyan lelkipásztort nyerjen, aki a nagy munkát Isten dicső­ségére képes legyen elvégezni. A troopi, Pa. egyház bevégezte nagy templom átalakító és szépitő munkát. Múlt vasárnap tartották meg erre a nagy hálaadó ünnepélyt, amelyről jövő számunkban bővebben fogunk megem­lékezni. Miután a munkaviszonyok keleten ja­vulófélben vannak, tisztelettel kérjük a lelkipásztorokat és az egyházak elöljáró­ságait, hogy lapunk ügyét jóakarattal említsék meg a hivek előtt. Lapunk sok olyan közérdekű ügyet karolt fel, amely egyházaink életére feltétlen jó hatással volt. Sok egyháznak életét mentettük meg és hosszabbítottuk meg a Reformá­tusok Lapja által. Nem érdemli-e meg, hogy némi viszontszolgálatot is tegyünk ennek a lapnak. Ha fogyatkozást és hi­bát találnak a lapban, kérjük a jóakaró és építő kritikát. Minden közérdekű eszmé­nek és hírnek helyet adunk, ha azzal épít­jük az Istennek országát. Arra is kérjük a hátralékos olvasókat, akiknek a lap rendesen jár, hogy teljesítsék keresztyén kötelességeiket a lappal szemben: küld­jék be a hátralékot. Uj előfizetőket pedig örömmel fogadunk. REFORMÁCIÓ. Október 31-én van a Reformáció em­lékünnepe. Egyes egyházakban előtte való vagy utána következő vasárnapon fognak a Reformációról megemlékezni. De ne találtassék egy magyar egyház sem, hol a Reformációról méltóan meg ne emlékeznének. A Reformáció életre keltette Krisztus egyházát. A pogányságtól, a szertartá­sos, babonás Istentisztelettől, sok vissza­éléstől megtisztította és újból visszave­zette az egyházat Krisztushoz, az igaz­sághoz, az élethez, az igazi és egyedüli úthoz. A lélekben és igazságban való imádását az Istennek a Reformáció tette lehetségessé, nélküle még most is a val­lásos babonák és üres, talán szemkápráz­tató szertartások szolgaságában nyög­nének. A Reformáció nagy szellemi kincseket adott az egész emberiségnek. Reformá­ció nélkül a lelkek szabadsága, a mai modern társadalmi előnyök és vívmá­nyok nem léteznének. A Reformáció az ember emberré, Krisztus egyházát újból azzá tette, ami­nek kell lennie. Mivel nyert a Reformáció eszméje dia­dalt az erőszak és hatalom felett? Mivel győzte meg Luther Márton Rómát és Róma háta niegett álló nagy császári ha­talmát? Mi volt a nagy harcban Luther fegyvere ? Nem egyébb, mint az Isten igéje, a Szent Biblia. Hirdessük azért ezen a na­pon a Szent Bibliának, az Isten igéjének győzelmét, létjogát és szükségességét. A Szent Biblia ne csak templomaink­ban találjon méltó helyet, hanem csalá- dainkban is. Olvassuk buzgósággal és éljünk annak megfelelően. Dr. BALTAZÁR DEZSŐ PÜSPÖK KEDVESEN FOGADTA AZ AMERIKAI LELKÉSZEKET. D. Baltazár Dezső, a tiszántúli egyház- kerület méltóságteljes püspöke, barátsá­gosan fogadta az Amerikából hazauta­zott magyar ref. lelkészeket. Először Hódmezővásárhelyen, az Országos Lel­készegyesület Konferenciáján tartott a püspök tanácskozást a zarándok lelké­szekkel. Amerikai útjáról hálásan emlé­kezett meg most is, s utjának minden apróbb eseményeiről tisztán emlékezik, kedélyesen említett fel egy-két amerikai vonatkozású eseményt. Azután meghívta a lelkészeket püspöki rezidenciájára Debrecenbe ebédre. Sajnos, hogy külö­nös elfoglaltság miatt nem jelenhettek meg mind a lelkészek Debrecenbe s így a püspöki ebéden Melegh Gyula mc- keesporti lelkész s Horváth Sámuel home steadi lelkész vettek részt. Távolmaradá­sukat táviratilag tudatták Vasváry Ödön és neje, valamint Bakay Árpád. MELEGH GYULA MEGÉRKEZÉSE. Nt. Melegh Gyula mckeesporti ref. lelkész a nyár folyamán haza utazott s otthon töltött idejét egyház szolgálatok­kal foglalta el. Most e hét folyamán ér­kezik vissza szeretett családja és gyüle­kezete közé. Nt. Melegh Gyula azon ko­moly, őszinte emberek közé tartozik, akik munkájukkal nagy szolgálatot tel­jesítenek itt és odahaza. Látogatása nagy értékkel fog bírni az amerikai ma­gyar ref. egyházakra nézve. De Magyar- országon is kiváló szolgálatot teljesített, nemcsak egyházi beszédeivel, hanem gyű léseken és konferenciákon folytatott tár­gyalásaival. Meggyőző erővel hirdette, alapos kimutatásokkal igazolta az ame­rikai magyar református egyházak hely­zetét, legfőbbképen annak a csoportnak helyes állásfoglalását, amelyhez a józan okossággal biró egyházak tartoznak. Me­legh Gyula nem vakációzott, amióta oda­haza tartózkodott, folyton dolgozott a szent és igaz ügyek érdekében. Gyüleke­zete epedve várja vezérét, fogadtatására nagyban készül az egyház apraja-nagyja. Mi már elébe kiáltjuk a kikötőbe: Isten hozott! HÁNY BIBLIA FOGYOTT EL MAGYARORSZÁGON ? A Brit és Külföldi Biblia Társulat 1925 évben 26,885, 1926 évben 49,248, 1927. évben 65,067, 1928-ban, tehát mostanig 60,000 darab Bibliát, illetve Biblia részt adott el Csonkahazánkban. Ez év máso­dik negyedében, (tehát három hó alatt) pedig majdnem annyit, 25,620 darab, mint 1925-ben egész év alatt. Az idei forgalom a már elért 60,000 darabot tekintve, elő­reláthatólag legkevesebb 85—90 ezer da­rab lesz az év végéig, ami a múlt évi 65067 darabot tekintve, örvendetes je­lenség és öntudatra ébredésünknek bizo­nyos tekintetben fokmérője. A Társulat középeurópai központjából Írták egy pár hónappal ezelőtt, hogy Magyarországon a ref. terjesztők adták el a legtöbb Bib­liát, tehát ebből is láthatjuk, hogy a Bib­lia fogyasztás egyenes arányban áll re­formátus egyházunk újjászületésével. Soli Deo Glória ! FIZESEEN ELŐ A REFORMÁTUSOK LAPJÁRA.

Next

/
Thumbnails
Contents