Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-10-20 / 42. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 42-ik szám. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKÉSZ EGYESÜLET CLEVELANDI KÖRZETE GYŰLÉST TARTOTT. Muraközy Gyula kecskeméti lelkipásztor, akit az Amerikai Magyar Református Lelkész Egyesület hivott meg az Egyesült Államokba, hogy evangelizáló istentiszteleteken prédikáljon, e sorok írásakor Cleveland környékén levő egyházakat látogatja. Hogy közöttünk tartózkodását minél maradandóbb emlékűvé tegyük, a Cleveland környéki lelkészek konferenciára gyűltek össze az East Sidei Református Egyház parókiáján október 11-én. E konferencián a következő lelkészek jelentek meg: Dr. Herczegh József a clevelandi egyház lelkésze, Kri- vulka Károly Ashtabuláról, ifj. Dókus Gábor Cantonból, Ujlaky Ferenc Lorain- ból, Krisik Alajos Fairport Harborból, Bakay Árpád A’kron'ból, Kruchió Antal Allianceból, Laky Zsigmond Young- stownból és természetesen Muraközy Gyula kecskeméti ref. lelkész. Délután két órakor kezdődött a konferencia. A megjelent lelkészek beszélgettek az evangelzáló mozgalomról, az eddig elért sikerekről és tervekről. Ez eddigi jelentések szerint Muraközy Gyula munkálkodása mint evangélista minden várakozást felül múlt. Azokban az egyházakban, amelyekben prédikált, hintette az evangéliumi magvakat ,ugy a lelkészek, mint az elöljárók és a gyülekezeti tagok lelki megújhodásnak voltak tanúi- Szinte kivétel nélkül minden helyről halljuk as óhajt: vajha tovább maradhatna, vajha vissza jöhetne. A konferencián nyilvánvaló lett, hogy Muraközy Gyula közöttünk való tartózkodása és munkálkodása milyen sokat jelentő. Nem csak a gyülekezeti élet megújhodása szempontjából, hanem az óhazai kapcsolatok megteremtésében is. Most már egészen bizonyos az, hogy az esztendőnkinti evangelizálást olyan formában megismételhetjük, amilyen formában ez évben megszerveztük. Ez az első kísérlet már az eddigi jelek szerint is sikeres. Jövőre még sikeresebb lesz, mert a kezdet nehézségein keresztül estünk. Érdekes és nagyjelentőségű volt Muraközy Gyula lelkésztársunk ama kijelentése, mely szerint az otthoni lelkészek között is van olyan csoport, amelyik viszont az Egyesült Államokból szeretne ugyancsak igehirdetés, evangelizáló istentiszteletek tartására minden évben legalább egy lelkészt meghívni. Ez a lelkész csere egészséges vérkeringést idézne elő úgy az otthoni, mint az itteni egyházainkban. De nemcsak a szószék csere adna alkalmat az egymással való találkozásra, hanem az egyházi irodalomban való közös érdekű munkálkodás is. Óhazai lelkészek írnának az amerikai egyházi lapba, s itteni lelkészek pedig munkatársai lennének óhazai lapoknak. Muraközy Gyula készséggel felajánlotta e célra azt az egyházi heti lapot, amelyiknek ő egyik a szerkesztője. Egy másik érdekes gondolatot vetett fel Muraközy Gyula e gyűlésen. Úgy Magyarországon, mint Amerikában egy bizonyos vasárnapot választanánk ki, s e vasárnap esetleg Magyar- Amerikai vasárnapnak neveznők. E kiválasztás célja az volna, hogy úgy Amerikában mint Magyarországon templomokban vagy összejöveteleken az amerikai lés magyarországi magyar reformátusok viszonyáról, problémáiról, dolgairól beszélnének a lelkészek, emlékeznének meg a gyülekezetek. Muraközy Gyula előterjesztéseit nagy lelkesedéssel és megértéssel fogadták a konferencia tagjai s úgy gondolták, hogy ajánlani fogják a más körzetekben lakó lelkészeknek, hogy hallgassák meg Muraközy lelkésztársunk javaslatait, vitassák meg és fogadják el. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Muraközy Gyula amerikai körútja nagy jelentőségű. Sokkal nagyobb mint azt előre gondolni mertük volna. Az egyházak látogatása által közelebb hozza az amerikai gyülekezeteket egymáshoz. Itt szerzett tapasztalatait, ismereteit reánk nézve előnyösen felhasználhatja otthon. Nagy szükség volt arra, hogy az Amerikai és magyarországi reformátusok között meginduljon egy olyan kapcsolat, a .melyik az egymás megértését elősegíti. Természetesen minket első sorban az érdekel, hogy a jelen és a jövő evangelizáló körutak gyülekezeteinek lelki életét felfrissítsék. Muraközy lelkésztársunk körútja már eddig is meghozta a kívánt eredményeket. Hisszük, hogy azidő alatt, amit még közöttünk fog tölteni, munkálkodása továbbra is áldásos lesz, megvetése meg fogja hozni a kivánt lelki eredményeket. Laky Zsigmond, az evangelizáló bizottság elnöke. MURAKÖZY GYULA ÚTITERVE. Muraközy Gyula evagelizáló útjában némi változások állottak elő. Eltérőleg az eredeti tervtől, az elmúlt vasárnapot Clevelandban az east sidei egyházban töltötte. Hétfőn és kedden Krisik Alajos lelkésztársunk egyházában (prédikált, Fairport Harboron. .Szerdán Ashtabulát látogatta meg s Kriulka Károly lelkésztestvérünk templomában prédikált. Lo- rainban lesz, Ujlaky Ferenc lelkésztársunk által szolgált gyülekezetben 18, 19, 20 és 21-én, tehát négy napon keresztül. Vasárnap, 21-én csak délelőtt lesz Lo- rainban, mert estére már ElyriáVa megy, hogy ott ifj. Kalassay Sándor lelkésztársunk gyülekezetében hirdesse az evangéliumot. Elyriában lesz még 22-én és 23-án. Innen Toledóba megy, megboldogult Bogár Lajos lelkésztársunk egyházába. Ott 24-től 28-ig. Vvasárnap, 28-án az Uj bori hálaáldozatra tartott Úrvacsora alkalmával ő fogja a szent jegyeket kiosztani- Aznap délután már Det- roitba megy, Tóth Mihály lelkésztestvérünk egyházába, ahol október 31-ig marad. Detroit után a valószínű útiterve ez lesz: Flint, Kalamazzo, South Bend, Gary, Chicago, Aurora, Milwaukee, Day- ton, Akron, McKeesport, Homestead, Brownsville, Uniontown, Vintondale, Conneaut, Lackawanna, Buffalo, Tona- wanda s a keleti egyházak. Az evangelizáló istentiszteletekkel kapcsolatban körzeti konferenciákat tartanak a lelkészek. Ezek a konferenciák minden valószínűség szerint a következő központokon lesznek: Chicago, McKeesport, New York, Bridgeport. Muraközy Gyula December 5-én indul az óhazába. Az idő kezd nagyon rövid lenni, s csak úgy tehet eleget a már eddig beigérkezett meghívásoknak, ha minden napját felhasználják. Nálunk Youngstownban 4 nap alatt 5-ször prédikált és 6 külömböző csoport előtt- be szélt, mint a Prezsbiterek, a Vasárnapi iskola, a Női Egylet, a fiatal emberek, a fiatal leányok és a férfiak csoportja előtt. Ajánlatos volna máshol is alkalmat adni neki, hogy külömböző csoportokhoz is beszélhessen. Amig a dátumokkal meg nem jegyzett helyek dátumait közölhetjük a lelkészekkel, addig csak arra kérjük őket, hogy készítsék elő gyülekezeteiket. Laky Zsigmond, az evangelizáló bizottság elnöke. Felhivjuk az olvasóközönség figyelmét az óhazai BETHLEN KÖNYVKERESKEDÉS Budapest, IX. Kálvin-tér 8. címére, ahol Bibliák, Zsoltárok, imakönyvek és bárhol megjelent könyvek a legnagyobb választékban eredeti óhazai árakon megrendelhetők. Kívánatra részletes árjegyzéket küld, megrendelés esetén a pénz előzetes beküldése mellett pontosan és gyorsan szállít.