Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-07-28 / 30. szám
30-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal. Esküvő. Szombaton esküt tett holtig- tartó szeretetre James Wilkins White es Rose Lucille Rácz boldogságra hivatott ifjú pár. McKeesport, Pa. Julius 22-én a konkoly és tiszta búza példázatában egymás iránti türelemre, saját lelkivetésünk tisztántartására és az Istenben vetett bizo- dalomra intett bennünket az egyházi beszéd. Vasárnapi iskolánkban Biró Ilonának születésnapját ünnepeltük. E hó 29-én, vasárnap délelőtt és este régi jó ismerőseink, a ligonieri árvák 1osznek körünkben, akik délelőtt részt -znek a Istentiszteleten s este fél 8 - előadást tartanak a Magyar Ház- Árváink látogatásának célja, hogy kifejezzék köszönetüket azért az állandó támogatásért, amelyben gyülekezetünk részesíti őket. Nemcsak a mi gyülekezetünk, hanem az egész mckeesporti magyarság, mert hiszen az ő egyes látogatásaik alkalmával felkezeti különbség nélkül támogatják őket honfitársaink, aminthogy közöttük is vannak, nemcsak református gyermekek, árvák is. Ezúttal is szeretettel hívjuk honfitársainkat, jöjjenek el vasárnap este fél 8 órakor a Magyar Házba s mint eddig tették, vegyék munkás szeretetükbe most is a mi árváinkat. E hó 22-én egyházközségi közgyűlést tartottunk, amely egyhangú szivességgel fogadta az egyháztanács javaslatát, hogy t. i. a lelkész részére három havi szabadság engedélyeztessék hazai látogatás céljára. A lelkész Augusztus 8-án utazik haza a Berengárián s elutazása előtt Augusztus 5-én vesz ideiglenes búcsút a gyülekezettől. Távolléte alatt Nt. Komjáthy Ernő s. árvaatya fogja helyettesi- teni. Uniontown, Pa. Templomot vásárolt az egyház. A régi templomot, melynek fenntartása óriási összegbe került, eladta a gyülekezet s helyébe jobb helyen, al- kalmatosabb épületet vásárolt a Metho- dista Episkopális egyháztól. Vételár 65000 dollár. A minden tekintetben megfelelő épületet azonnal átvette a magyar ref. egyház, egy kevés javítást, festést végeztet rajta, akkor lesz a templom rendeltetésének hivatalos átadása s ugyanekkor ünnepli meg az egyház 20 éves fennállását. Buffalo, N. Y. Az első egyház ifjúsági egyesülete nagy örömmel vette a home- steadi országos Ifjúsági Konferenciáról szóló jelentést, melyet a delgátusok tettek meg a népes gyűlés előtt. Az ifjúsági egyesület elhatározta, hogy részt fog venni az Ifjúsági Körök Ligájának évi ünnepélyén a Chesnut Ridge Parkban West sidei egyház. Dr. Viktor János, magyarországi vasárnapi iskolák igazgatója, aki világkonferencián járt itt Amerikában, most körúton van a magyar egyházak közt, Julius 23-án hétfőn este tartotta meg nagyszabású előadását a magyarországi vasárnapi iskolákról. A Nőegyesület az ottani amerikai ref. egyház Nőegyletével kapcsolatosan tanulmányozni fogják a Magyar Protestáns egyházak történetét angol nyelven. Csak minél több egyház utánozná ezt a szép tervét a Nőegyesületnek. Lackawanna, N. Y. A nyári iskola záró ünnepélye juliu-s 27-én lesz megtartva a Friendship Housban. A nyár folyamán 250 gyermek részesült vallásos oktatásban. A tanitókar szép, műsoros programot készített a záró ünnepélyre. És a gyermekek nagy örömmel készülnek erre a fényesnek ígérkező estélyre. Tonnawanda, N. Y. A nyári iskola két helyen tartatik meg, tekintettel arra, hogy nagyon szétszórtan élnek magyarjaink ebbe a városba. Reméljük minden család megragadta az alkalmat és nem maradt el egyetlen magyar gyermek sem az iskolától. Homestead, Pa. Halálozás. Az egyház ifjúsági kertjének egy szép tavaszi lilioma hervadt el. Kun Margitka 17 éves korában, hosszas betegség után elhalálozott. Szülei Kun Károly és Lengyel Erzsébet és négy fiú testvére gyászolja az elhunytat. Temetése nagy részvéttel ment végbe a ref. templomból. A jövő vasárnap reggel lesz a konfirmandusok vizsgája az istentisztelettel kapcsolatosan. Ez évben mindössze 26 gyermek járt a katekizmus osztályba. Julius 29-én tartja a nőegylet évi majálisát, amelyre a helybeli és környéki magyarság megszokott szeretettel hívja meg a testület. Rankin, Pa. A nagy forróság dacára is elég szép számmal voltak a templomba. A gyermekek, ifjak, felnőttek lelki örömmel jönnek az Urnák házába. A jövő vasárnap szintén a megszokott időben délután fél két órakor lesz isten- tisztelet. Az ifjúsági egyesület elmulasztotta gyűlését egy párszor, most pénteken este összejövünk és egy darab időre szünidőt tartunk, addig ameddig a lelkész vakáción lesz. KERESZTLEVÉL, ismét kaphatók a Reformátusok Lapjánál. 12 darab ára 60 cent. — Megrendelhető e cimen: Reformátusok Lapja Box 448, Homestead, Pa. lllinSllllHüllllllSilllllllllíllllillilSHIill II I mi—nini ......... III ... " "»■ 100 DARAB CASCARA GYOMOR ÉS VÉRTISZTITÓ PIRULÁT egy doboz vese erősítő teával együtt 1 DOLLÁRÉRT bárhová küld HOFFER ROBERT a Budapesti Orvos Egyetem kitüntetett gyógyszerésze 8104 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. 1 SÜRGÖNY! PÉNZKÜLDES AZ ÓHAZÁBA CSAK $1__ Európai bankösszeköttetéseink rendszerint az elküldéstől számított 12 óa alatt kiutalják a PÉNZKÜLDEMÉNYEKET. KISS EMIL Bankháza 4tih Avo.—9th St. NEW YORK Legrégibb MAGYAR REAL ESTATE Michigan állambem FERENCZY JÁNOS 7908 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. GYŐRBEN 1570 ÓTA a KISS CSALÁD folytonosan HENTES és MÉSZÁROS üzletet tartott fenn KISS ÉS FIA 8301—8306 W. JEFFERSON AVENUE DETROIT, MICHIGAN Bábás Music Store 8149 WEST. JEFFERSON AVE, DETROIT, MICHIGAN. Magyar lemezek, rollok é» kották nagy raktára. Kérjen ingyen árjegyzéket. Húsz éves hús és füszerüzlete, vágóhíd és kolbászgyár. Nagybani kiárusítás. Füstölt busnemüeket felelősséggel vidékre is szállít.