Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-07-21 / 29. szám
29-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. nébe. Ő sem szerette a moabiták.at, mint ahogy egyetlen hű zsidó sem szerethette. Ha egy fajnak, viagy egy embercsoportnak vannak is feltűnő Ihibái, félszeg tulajdonságai, sőt mi több, bűnös szokásai: nem okvetlen szükséges azt 'hinni, hogy mindenkiben megvan, aki az embereknek abba a csoportjába tartozik. Tréfának nagyon jó, azt mondani, hogy “buta, mint egy tót”, vagy “ennek is csak minden tizedik szavát kell elhinni, mert beregi”, de nem igaz, hogy minden tót buta, s még kevésbbé igaz, hogy minden beregi hazudik. Ha csak a tót volna buta, azóta megváltozott volna a világ képe és ha csak a beregi hazudnék, mivel dicsekedhetnének az abaujiak ? Ne általánosítsunk tehát, mert igen könnyen csalatkozhatunk. Az Isten szereteté- vel tele szív még a legidegenebb emberben is észreveszi a jót, szives és szolgálatkész -mindenkihez és jót cselekszik bárkivel ,ha arra alkalma van. (Ruth 2:8., Lukács 10:39—37.) Ne a külsőre nézzünk, hanem arra, ami az emberek szivéből sugárzik ki és a jócselekedetekben nyilvánul meg. Erről ismernek meg bennünket mások igazán és mi is azt ismerjük csak igazán, akinek -a szivét ismerjük. (Ruth 2:11). A kenyérharc ne tegyen senkinek ellenségévé. Ha nálam többre megy valaki és munkájában szerencsésebb, ne irigységet keltsen bennem, hanem serkentsen szorgalmasabb munkára, nagyobb kitartásra és takarékosságra. Az élethez mindenkinek joga van s abban a törekvésben, hogy minden ember boldoguljon, inkább segítségére kell lenni egymásnak és nem ártalmára. (Ruth 14. v.) Tekintsünk úgy embertársainkra, mint akik ugyan annak az Istennek gyermekei és akikben ugyanaz a halhatatlan lélek lakik, mint mi bennünk. Mindjárt máskép fogunk ítélni mindenről és mindenkiről, mihelyt Isten szerint Ítélünk. De mindez nem azt jelenti, hogy akár faji önérzetünket, fajtánknak azon tulajdonságait, melyek mások felé emelik, akár hitbeli meggyőződésünket :a testvéri szeretet és megértés kedvéért elfelejtsük és elássuk. Ostoba magyar az, aki nem tudja, hogy ez a mi magyar fajtánk olyan kiváló tulajdonságokkal bir, amelyekkel a világ bármelyik sarkán, bármilyen nap körében derekasan megállhatja a helyét. Ezeket az erényeket, fajtánk jótulajdonságait tükröztetni és kamatoztatni és ahol csak lehet megmutatni: szent kötelességünk. De még ostobább az a magyar, akit fajunknak ezek ,a kiváló tulajdonságai annyira gőgössé és büszkévé tesznek, ‘hogy minden mást lenéz és megszól. Ugyanez áll azokra a különbségekre, melyek hitbeli dolgokban állanak fenn közöttünk. Igen kívánatos a különböző magyar egyházak közötti együttműködés és összetartás, de cseppet sem kívánatos, hogy hitünk igazságairól megfeledkezzünk. Mindkettőt fennen ragyogtatva és ha kell, a háztetőkről is hirdetve munkálkodjunk az Istent kereső és Őt szerető emberek békés együttéléséért. MEGLÁTÁSOK. A kifordított tükör. Az elmúlt napokban az utcán találkoztam egy gyerekkel, aki tükröt vitt kezében. A tükörnek a hátlapját fordította maga felé, mig a tükröző felülete a járókelők felé fordítva kinek-'kinek pontosan mutatta a tükörképet. így járunk-kelünk Testvéreim mi is az életben. Kezünkben van a hü, az igaz tükör a szent evangélium : a tükröt másokra alkalmazzuk, tehát kifelé fordítjuk a fénylő tükröző lapját, de a magunk hibáit, bűneit, rútságait gondosan takargatván, nem vagyunk hajlandók a tükörben megpillantani. Forditsuk tehát magunkfelé is a tükröt lés megismervén hibáinkat, térjünk az egyedüli helyes, igaz útra. A föllebbent fátyol és az eldobott álarc. Az emberek általában lelki álarcot hordanak és valódi lelkűket, gondolkozásukat gondosan titkolják embertársaik elől. így volt ez régen is: igy volt ez a mi Urunk Jézus Krisztus idejében, aki fehérre meszelt koporsónak mondta a fa rizeusokat, akik belül telve undoksággal. Ezen álarc és ezen fátyol gondosan födi az emberek lelkét, de eljön sokszor a vihar, amelyik letépi ezen álarcot és fölfedi a bűnt teljes meztelenségében. Együtt utaznak az óriási tengeri hajón a sima modorú világfiak és az ezüstös kacaju élvezni vágyó hölgyek. Víg tánczene tölti be a levegőt, a párok keringenek, a pincérek üdítő italokat hordanak, kacagás, illatár, rózsák, virágok, tükrök, csillárok. Ki gondol itt hoolnapra és ki a sírra, ki az Urra ? De egyszerre csak megrezdül a hajóóriás; lent a hajófenéken lék támad, özönlik a viz. A zene elhal: rövid, harsány parancsok, futkosás, ijedt, folyton növekvő lárma s végül kitör a pánik. Min denki rohan a mentőcsónakok felé, ahol a hajóslegénység fegyverrel kezében próbálja a megvadult embertömeget fékezni. Ugyanazon illatos, kivasalt, mosolygós világfiak, kik pár percre csak a lágy zene hangjainál ölelkeztek az érzékcsik- landó, átlátszó ruhákban levő nőkkel, most mint megvadult fenevadak ököllel ütik le ugyanazon nőket, akik élethalál harcukat vívják a kevés mentőcsónakért. Csupán csak egy kis sereg nem küzd az életéért, de együtt, mintha nem is e világból valók volnának, éneklik “Te Benned bíztunk eleitől fogva”. Boldogok azok, akik nem viselnek álarcot, de az Ur és emberek előtt tisztán járhatnak. Egyébként a fenti történet a valóságban is megtörtént a nagy háború kitörése előtt a “White Star Line” egyik óriási gőzösével az Atlanti óceánon. A SZÍV EMBEREIHEZ. Azt mondják, ha valamely ügyet folyton emlegetnek, azt előbb-utóbb magukévá teszik az emberek, mert vagy megunják szüntelenül hallgatni s igyekeznek lerázni azzal, hogy segítséget nyujtannak, vagy meggyőződnek az ügy igazságáról és támogatására sietnek. Ilyen ügy Debrecenben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KJE) munkája, a melyről már sokszor emlékeztünk meg, de még nem tapasztaltuk meg a komoly támogatást sem azért, mert megunták az emlegetését, sem azért, mert már jól ismerik célját. Ez az egyesület folyton vergődik, egyszer a helyiség kérdése aggasztja, máskor az anyagi források elapadása. Őszintén megvallom, most úgy vagyunk, hogy van helyiségünk (a város lakóval együtt ajándékozta) s még sincs, van pénzünk (kölcsön) s még sincs. Ez talánynak tűnik itt fel, az igazság az, hogy körülbelül semmink sincs. A szív embereihez fordulok azért az én ifjú barátaim nevében; segitsenek rajtunk még pedig egész komolyan. Néhány ezer fiatalembernek nincs hol eltölteni szabad idejét s ezért kénytelen a bizonytalan erkölcsű helyekre behúzódni, ahol tárt karok várják őket s viszik a züllés útjára. Az erre amúgy is hajlamos vérü fiatalembereket könnyű megnyerni. Annál nehezebb a mi munkánk. Sok felnőtt rideg 'szivével nem óhajt megismerkedni velünk, sok fiatalember pedig már ott jár, ahol kihűl szive minden jóval szemben. Megdöbbenve olvastam a napokban, hogy egy öngyikos fiatalemberről milyen himnuszt zengtek. Itt a rossz példa. Nem az ilyen halálra, hanem az (életre kell nevelni fiainkat, akik nem rettennek meg a szenvedésektől és nem csalódnak, mert okosan élnek. Lapunk mellékletenként egy tájékoztató megy sok ssaládhoz, ebben kérés is van. Nehány percnyi időt szánjon ki-ki az utóhatására, azután zsebének tartalmát nem sok ideig mérlegelve, áldozzon az ifjak e nagy fontos ügyéért. Nem szűnünk meg zörgetni, mert ügyünk felkarolása azt jelenti, hogy az anyaszent- egyház és a haza sorsa nem lett közömbös előttünk. Az ifjúságnak leginkább az a rétege kéri itt a támogatást, amelyik legjobban ki lehet szolgáltatva a különféle áramlatoknak. Jó szivü emberek, álljatok elő segítségünkre. Nem sokat kérünk, csak egy kis támogatást a szív szeretetéből és pén zetekből. Bőven visszatérül e kis áldozat, mert olyan nemzedéket nevelünk fel, amelyik megtanulja mindezt gyakorolni és áldozatos szivével szeretni fogja testvéreit, honfitársait, egyházát és hazáját. Szív emberei az érzelem világából ragadjátok ki az ifjúság szeretettét s ennek gyöngyszemei beragyognak éltetek utait. Az ifjúság ügye nemcsak egyesek ügye, hanem a társadalomé. Szív emberei, mutassatok példát másoknak, támogassátok ezt a szent ügyet! Nincs há- lásabb ember, mint a megmentett ifjú.
