Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-07-21 / 29. szám

29-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. nébe. Ő sem szerette a moabiták.at, mint ahogy egyetlen hű zsidó sem szerethette. Ha egy faj­nak, viagy egy embercsoportnak vannak is fel­tűnő Ihibái, félszeg tulajdonságai, sőt mi több, bűnös szokásai: nem okvetlen szükséges azt 'hinni, hogy mindenkiben megvan, aki az em­bereknek abba a csoportjába tartozik. Tréfának nagyon jó, azt mondani, hogy “buta, mint egy tót”, vagy “ennek is csak minden tizedik szavát kell elhinni, mert beregi”, de nem igaz, hogy minden tót buta, s még kevésbbé igaz, hogy minden beregi hazudik. Ha csak a tót volna buta, azóta megváltozott volna a világ képe és ha csak a beregi hazudnék, mivel dicsekedhetnének az abaujiak ? Ne általánosítsunk tehát, mert igen könnyen csalatkozhatunk. Az Isten szereteté- vel tele szív még a legidegenebb emberben is észreveszi a jót, szives és szolgálatkész -minden­kihez és jót cselekszik bárkivel ,ha arra alkalma van. (Ruth 2:8., Lukács 10:39—37.) Ne a külső­re nézzünk, hanem arra, ami az emberek szi­véből sugárzik ki és a jócselekedetekben nyil­vánul meg. Erről ismernek meg bennünket má­sok igazán és mi is azt ismerjük csak igazán, akinek -a szivét ismerjük. (Ruth 2:11). A kenyérharc ne tegyen senkinek ellenségévé. Ha nálam többre megy valaki és munkájában szerencsésebb, ne irigységet keltsen bennem, hanem serkentsen szorgalmasabb munkára, na­gyobb kitartásra és takarékosságra. Az élethez mindenkinek joga van s abban a törekvésben, hogy minden ember boldoguljon, inkább segít­ségére kell lenni egymásnak és nem ártalmára. (Ruth 14. v.) Tekintsünk úgy embertársainkra, mint akik ugyan annak az Istennek gyermekei és akikben ugyanaz a halhatatlan lélek lakik, mint mi ben­nünk. Mindjárt máskép fogunk ítélni minden­ről és mindenkiről, mihelyt Isten szerint Ítélünk. De mindez nem azt jelenti, hogy akár faji ön­érzetünket, fajtánknak azon tulajdonságait, me­lyek mások felé emelik, akár hitbeli meggyőző­désünket :a testvéri szeretet és megértés kedvé­ért elfelejtsük és elássuk. Ostoba magyar az, aki nem tudja, hogy ez a mi magyar fajtánk olyan kiváló tulajdonságokkal bir, amelyekkel a világ bármelyik sarkán, bármilyen nap körében derekasan megállhatja a helyét. Ezeket az eré­nyeket, fajtánk jótulajdonságait tükröztetni és kamatoztatni és ahol csak lehet megmutatni: szent kötelességünk. De még ostobább az a magyar, akit fajunknak ezek ,a kiváló tulajdon­ságai annyira gőgössé és büszkévé tesznek, ‘hogy minden mást lenéz és megszól. Ugyanez áll azokra a különbségekre, melyek hitbeli dolgok­ban állanak fenn közöttünk. Igen kívánatos a különböző magyar egyházak közötti együttmű­ködés és összetartás, de cseppet sem kívánatos, hogy hitünk igazságairól megfeledkezzünk. Mindkettőt fennen ragyogtatva és ha kell, a háztetőkről is hirdetve munkálkodjunk az Is­tent kereső és Őt szerető emberek békés együtt­éléséért. MEGLÁTÁSOK. A kifordított tükör. Az elmúlt napokban az utcán találkoz­tam egy gyerekkel, aki tükröt vitt kezé­ben. A tükörnek a hátlapját fordította maga felé, mig a tükröző felülete a járó­kelők felé fordítva kinek-'kinek pontosan mutatta a tükörképet. így járunk-kelünk Testvéreim mi is az életben. Kezünkben van a hü, az igaz tükör a szent evangé­lium : a tükröt másokra alkalmazzuk, te­hát kifelé fordítjuk a fénylő tükröző lap­ját, de a magunk hibáit, bűneit, rútsá­gait gondosan takargatván, nem vagyunk hajlandók a tükörben megpillantani. Forditsuk tehát magunkfelé is a tükröt lés megismervén hibáinkat, térjünk az egyedüli helyes, igaz útra. A föllebbent fátyol és az eldobott álarc. Az emberek általában lelki álarcot hor­danak és valódi lelkűket, gondolkozásu­kat gondosan titkolják embertársaik elől. így volt ez régen is: igy volt ez a mi Urunk Jézus Krisztus idejében, aki fehérre meszelt koporsónak mondta a fa rizeusokat, akik belül telve undoksággal. Ezen álarc és ezen fátyol gondosan födi az emberek lelkét, de eljön sokszor a vi­har, amelyik letépi ezen álarcot és fölfedi a bűnt teljes meztelenségében. Együtt utaznak az óriási tengeri hajón a sima modorú világfiak és az ezüstös kacaju élvezni vágyó hölgyek. Víg tánczene tölti be a levegőt, a párok keringenek, a pin­cérek üdítő italokat hordanak, kacagás, illatár, rózsák, virágok, tükrök, csillárok. Ki gondol itt hoolnapra és ki a sírra, ki az Urra ? De egyszerre csak megrezdül a hajóóriás; lent a hajófenéken lék támad, özönlik a viz. A zene elhal: rövid, har­sány parancsok, futkosás, ijedt, folyton növekvő lárma s végül kitör a pánik. Min denki rohan a mentőcsónakok felé, ahol a hajóslegénység fegyverrel kezében pró­bálja a megvadult embertömeget fékezni. Ugyanazon illatos, kivasalt, mosolygós világfiak, kik pár percre csak a lágy zene hangjainál ölelkeztek az érzékcsik- landó, átlátszó ruhákban levő nőkkel, most mint megvadult fenevadak ököllel ütik le ugyanazon nőket, akik élethalál harcukat vívják a kevés mentőcsónakért. Csupán csak egy kis sereg nem küzd az életéért, de együtt, mintha nem is e vi­lágból valók volnának, éneklik “Te Ben­ned bíztunk eleitől fogva”. Boldogok azok, akik nem viselnek álarcot, de az Ur és emberek előtt tisztán járhatnak. Egyébként a fenti történet a valóságban is megtörtént a nagy háború kitörése előtt a “White Star Line” egyik óriási gőzösével az Atlanti óceánon. A SZÍV EMBEREIHEZ. Azt mondják, ha valamely ügyet foly­ton emlegetnek, azt előbb-utóbb ma­gukévá teszik az emberek, mert vagy megunják szüntelenül hallgatni s igye­keznek lerázni azzal, hogy segítséget nyujtannak, vagy meggyőződnek az ügy igazságáról és támogatására sietnek. Ilyen ügy Debrecenben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KJE) munkája, a melyről már sokszor emlékeztünk meg, de még nem tapasztaltuk meg a komoly támogatást sem azért, mert megunták az emlegetését, sem azért, mert már jól ismerik célját. Ez az egyesület folyton vergődik, egyszer a helyiség kérdése aggasztja, máskor az anyagi források elapadása. Őszintén megvallom, most úgy vagyunk, hogy van helyiségünk (a város lakóval együtt ajándékozta) s még sincs, van pénzünk (kölcsön) s még sincs. Ez talánynak tűnik itt fel, az igazság az, hogy körülbelül semmink sincs. A szív embereihez fordulok azért az én ifjú barátaim nevében; segitsenek rajtunk még pedig egész komolyan. Néhány ezer fiatalembernek nincs hol eltölteni szabad idejét s ezért kénytelen a bizonytalan erkölcsű helyekre behú­zódni, ahol tárt karok várják őket s vi­szik a züllés útjára. Az erre amúgy is hajlamos vérü fiatalembereket könnyű megnyerni. Annál nehezebb a mi mun­kánk. Sok felnőtt rideg 'szivével nem óhajt megismerkedni velünk, sok fiatal­ember pedig már ott jár, ahol kihűl szive minden jóval szemben. Megdöbbenve ol­vastam a napokban, hogy egy öngyikos fiatalemberről milyen himnuszt zengtek. Itt a rossz példa. Nem az ilyen halálra, hanem az (életre kell nevelni fiainkat, akik nem rettennek meg a szenvedések­től és nem csalódnak, mert okosan élnek. Lapunk mellékletenként egy tájékoz­tató megy sok ssaládhoz, ebben kérés is van. Nehány percnyi időt szánjon ki-ki az utóhatására, azután zsebének tartal­mát nem sok ideig mérlegelve, áldozzon az ifjak e nagy fontos ügyéért. Nem szűnünk meg zörgetni, mert ügyünk fel­karolása azt jelenti, hogy az anyaszent- egyház és a haza sorsa nem lett közöm­bös előttünk. Az ifjúságnak leginkább az a rétege kéri itt a támogatást, amelyik legjobban ki lehet szolgáltatva a külön­féle áramlatoknak. Jó szivü emberek, álljatok elő segít­ségünkre. Nem sokat kérünk, csak egy kis támogatást a szív szeretetéből és pén zetekből. Bőven visszatérül e kis áldo­zat, mert olyan nemzedéket nevelünk fel, amelyik megtanulja mindezt gyakorolni és áldozatos szivével szeretni fogja test­véreit, honfitársait, egyházát és hazáját. Szív emberei az érzelem világából ra­gadjátok ki az ifjúság szeretettét s en­nek gyöngyszemei beragyognak éltetek utait. Az ifjúság ügye nemcsak egyesek ügye, hanem a társadalomé. Szív em­berei, mutassatok példát másoknak, tá­mogassátok ezt a szent ügyet! Nincs há- lásabb ember, mint a megmentett ifjú.

Next

/
Thumbnails
Contents