Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-07-06 / 27. szám

6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 27-ik szám. EGYHÁZI HÍREK. Leechburgh, Pa. Jól sikerült előadást tartottak a brownsvillei testvéregyház műkedvelői Leechburgban junius 24-én -este az iskolában. A vendégszereplők tiszteletére oly sz-ép közönség gyüleke­zett egybe, hogy sokan már állóhelyet sem kaphattak. Előadták a “Sári bíró” népszínművet, melyben dics'éretrem-él- itóan kitettek magukért a brownsvilleiek. Bár itt a Kér. Ifjak Körének voltak ven­dégei, még sem mulaszthatjuk el, hogy az egyház nevében is kö-szönetet mond­junk a szép játékért. Az előadás anyagi­lag is kitünően sikerült. Bár -csak a leg­alsóbb árat tettük a jegyekre, mégis 71.50 cent volt a jövedelem. Az iskolában és környékén nagy taka­rítás folyt a megnyitás előtt való héten. Ifi. Kállai Miklós algondnok vezetésé­vel az alábbi testvérek munkálkodtak há­rom egész napon át. Nyíri Sándor, Mán- dy Bertalan, Gyulai Bálint, Kovács Bá­lint, Görög Miklós, Morvái Árpád, Mor­vái Gyula, Bosnyák János, Tamás Jáno'S, Tamás András, Cso'bádi Lajos és Maro­sán János. Fogadják nevezettek itt is az -egyházunk hálás köszönetét. Megnyílt a magyar iskola junius 25-én. Első héten még csak 54 gyermek járt fel mindennap. Még mindig hiányoznak a gyermekek olyan -családoktól, akik föl­tétien iskoláztatni akarják gyermekei­ket. Ilyenek még 32-en vannak. Kérjük a szüléket ne akasszák meg a tanítás ne­héz munkáját azzal, hogy gyermekeiket mulasztásra kényszerítik. Ha késtek is,de jöjjenek addig, amig egészen nem késő. Ez áll különösen azokra, akik a katekiz­musból készülnek. Rossiteren is teljes erővel folyik a ta­nítás már hetek óta, szombat kivételével mindennap. A napokban teljesen kész lesz a templomélőtti nagy lépcső é's ter- rasz. A reperálás végeztével újból meg­nyílik a kis magyar templom azoknak számára, akik ebben kívánják dicsérni az Istent és ennek a templomnak épségben tartására -elkötelezik magukat. Punxsu- tawn-ey környékén Ronyecz István szol­gál útbaigazítással. Rossiteren ott van a tanító mindennap a Rossiter Hotelban, vagy a templomban található. Minden egyházi bejelentés a tanítónő által ttörté­nik. Id. Victor Jánost lelkesen ünnepelték a leeéhburgiak. Áhítattal hallgatták az ősz magyar apostolt és könnyes szemek­kel nézték végig azt a gyönyörű képso­rozatot, amelyet magával hozott Magyar országból. Victor János bár a lelkész vendége volt, a gyülekezet tagjai a leg­mélyebb tisztelettel hódoltak a nagy fér­fiú előtt, aki-azóta már kitűzte a magyar címeres zászlót Los Angelesben. Újabb vendégeket várunk Farrelból. Nt. Vécs-ey A. Jenő az ottani ifjúsággal meglátogat bennünket julius 14-15-én Is­merkedési estét lés szinelőa-dást rendez­nek Leechurgban. Az előadás jövedelme a leechburgi egyházat illeti. Alkalomad­tán persze mi is szívesen viszonozzuk a látogatást. Előre is köszöntjük a farreli ifjúságot és lelki vezetőjét. Bridgeport, Conn. Az első egyháznál julius 5-én (kezdődött meg a magyar nyá­ri iskola szakavatott tanítók tanítása alatt. A gyermek mindennap járnak isko­lába, kivéve szombaton. A nőegylet julius 4-én kirándulást ren­dezett a Ku'hn-féle farmon. Az amerikai 'szabadság ünnepet kint a szabadban fog­ják tölteni, a nőegylet és az egyházta­gok­State Streeti egyház. Az egyház agilis lelkésze Nt. Böszörményi István eluta­zott az ifjúsági kör delegátusaival Hor»e steadra az ottani Ifjúsági Konferenciára. Körülbelül 25-en vesznek részt a gyűlé­sen és az utat autón teszik meg. Mivel útba esik Lancaster és Ligonier a társa­ság látogatást tesz mindkét helyen. A nyári magyar iskola julius 8-án kez­dődik, de beiratásokat már most megte­hetik a szülék, hogy az iskolavezetőség tudja magát tájékozni az iskolaszereik beszerzésére vonatkozólag. Fairfieldi egyház. A vasárnapi iskola uj szervezés alá esett és superintendens- n-efc meg lett választva Nagy Sándor presbiter, aki készséggel vállalta a reá bízott munkát. Pénztáros Csire Ilonka, mig vasárnapi iskolai tanítókul szolgál­nak: Bak Juliska, Pócs Mariska, Sándor Margit, Shön Eszter és Szatmáry Etelka. Itt is megkezdődik a nyári magyar is­kola a lelkész Nt. Urbán József vezetése mellett. Buffalo, N. Y. Az első egyház köréből tiz delegátust küld az Ifjúsági Egyesület a hom-esteadi országos konferenciára. A lelkész Murányi János -is részt vesz az ifjúsági konferencián julius 5 és 6-án Közös presbiteri gyűlést tartott a buf- ifaloi és dep'ewi egyház. West sidei egyház. A nőegylet egy na­gyon kedves estélyt rendezett az iskola (termében. Az estélyen a 'gyermekkör sze­repelt egy kedélyes színdarabot játszot­ták le tetszéssel. Az egyház pedig pikniket rendezett jú­lius 1-én, vasárnap délután a közeli er­dőben. Mindenki kellemesen élvezte -kint a szabadban a társalgást. Az egyház rendszeres -nyári magyar iskolát nyit meg nyolc hétre a nyári sze­zon alatt, már eddig is nagy számmal je­lentkeztek a gyermekek az oktatásra. Homestead, Pa. A keresztyén ifjak egyesületének országos konferenciája most tartja nagyjelentőségű gyűléseit. Az egyház szeretettel üdvözli körében a magyar reíormátusságot. Árva-házi nap lesz tartva julius 15-én, amikor az árva -gyermekek is feljönnek az árvaházból és vendégeink lesznek va­sárnap. Ugyanekkor a homestead-i és a rankini -egyház közös kirándulást tart a Halvaksz-féle farmon. A ikét egyház nő­egylete ebéddel (fogja várni az árva- gyermekeket. A home-steadi és rankini ifjúság -ma­gyar estét fog rendezni a Reformed Church nyári konferenciáján a Kis'ki fő­iskola épületében. Detroit, Mich. Nyári magyar iskola nyílt meg julius 2-én. A szép modern is­kola épületében kellemesen érzik magu­kat a gyermekek. Minden osztály külön terembe osztályozva. Ilyen módszerrel a gyermekek sokra haladhatnak. Hajókirándulás. A konfirmált ilfjak klubbja hajókirándulást rendez julius 10-én, kedden. Jegyeket előre árusítottak és a siker máris biztosítva van. Aki csak teheti vegyen részt ezen a kellemes hajó kiránduláson, szerezzen örömet ennek a törekvő gárdának. Pittsburgh, Pa. Nyári iskola és konfir­mációi -oktatás. A hét hetes nyári ma­gyar -iskola Julius 9-én, reggel kezdődik. A rendes 'egyháztagok gyermekei után 1.50, nem -egyháztagok gyermekeinek ennek duplája az az 3.00 a tandíj az egész iskolai időre. A tandíj előre fizeten­dő. A tandíjban benfoglaltaitik a gyer­mekék iskolai felszerelése, könyvek, író­szerek, füzetek, -stb. is. A konfirmációi oktatás az -egész nyári iskolai idő alatt mindennap kivéve szombat és va­sárnap tart és csak azok korifirmáltatnak meg, akik a konfirmációi órákon rende­sen megjelennek, mert nemcsak a káté ismerete szükséges, hanem illő,, hogy a konfirmálandók a bibliával is tüzeteseb­ben foglalkozzanak. C. E. (A Keresztyn Iifjak Társaságá­nak) évi nagy konferenciája Homesíead- on. Ifjúságunk abban a szerencsés hely­zetben van e nyáron, hogy közvetlen kö­zelben folyik le a nagy Ifjúsági konfe­rencia s igy -sem -idő, sem anyagi áldo­zatot nem kíván a konferencián való résztvevés. Várakozással nézünk -elibe, hogy milyen változást idézett elő egy -év alatt az a mozgalom, -mely hivatva van az Ifjúságot helyes keresztyéni életre ne­velni -s mik azok a hibák és (követelmé­nyek, melyek a jövőre nézve irányadók kell, hogy legyenek. Nemcsak az Ifjúsá­got, hanem a szülőket is szeretettel -el­várjulk -erre a konferenciára, hogy -ma­guk is segit-ő társak legyenek abban a munkában, amelyet semmiféle tanító

Next

/
Thumbnails
Contents