Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-04-28 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal 17-ik szám. t címük .’hozzá, akik magyar származásúak, magyar gyülekezetekben magyarul prédikálnak és tanítanak, sőt magyarul gondolkoznak és éreznek ! (Némelyik tagunk nem prédikálni, de gagyogni is csak nehezen tud angolul!) Ha az amerikai, angolul beszélő intézményekhez való tartozásunk, akár egyháziak, akár polgáriak azok, magyarságunkhoz való jogunk elvesztésével jár, akkor nincs széles Amerikában egyetlen magyar katholikus sem ! Hiszen ők mindnyájan nem magyar nyelvű egyházmegyék szerves részei! (Nekünk legalább a Reformed Ghurdhnél magyar egyházmegyéink is vannak.) Aztán nincs-e a Független Egyháznak is elég olyan tagija, aki amerikai, angol nyelvű, tehát nem “tisztán magyar alapon” megszervezett társadalmi vagy polgári intézményhez tartozik? Azért mégis magyarok ! Azok vagyunk mi mindnyájan: magyarok, amerikai magyarok, akár a független akár a nem független templomokban dicsérjük az Urat! Minek is kell ilyen világosan és tisztán álló kérdések hiábavaló feszegetésére fecsérelni az időt, energiánkat s a Szerkesztő Ur lapjának drága hasábjait. Lehetnek, akik a fentebb mondottakat meg birják cáfolni s lehetnek, akik előtt az itt leirottaknák éppen az ellenkezőjét lehet bebizonyítani. Ez azonban nem változtat a tényeken és semmit nem változtat az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesületen sem. Helyreigazító soraim szives közléséért hálás köszönetét mondva, maradok, Szerkesztő Urnák, Toledo, O., 1928 ápr. 18. igaz tisztelője Bogár Lajos, az Am. Magy. Ref. Lelkészegyesület ügyvezető titkára. A Nyugati Magyar Református Egyházmegye elnökétől. Chicago, 111., 1928 április 16. MEGHÍVÓ. A Nyugati Magyar Református Egyházmegye rendes évi közgyűlését a Cleveland, O. Első Magyar Református Egyház templomában 1928 április 30, május 1 és 2-ik napjain tartja meg, melyre a kebelbeli egyházakat s azok lelkészeit s közintézményeink vezetőit van szerencsém meghívni. Közgyűlésünk nyilvános Istentisztelettel április 30-án, hétfőn este kezdődik a templomban. Előfohászt mond s bibliát olvas Garay Gerő so. chicagói lelkész. Előimát Murányi János buffalói lelkész. Prédikál Boros Jenő e. m. elnök. Utóimát mond Azary János daytoni lelkész. Megáldás Csutoros Elek columbusi lelkész. A kedd esteli Istentisztelet programúi ját a helybeli lelkész állapitja meg. Kérem szeretettel az egyháztanácsokat, hogy a gyűlésre egyházuk képviselőjét megválasztani, részére a megbizó levelet kiállítani és az e. m. titkár urnák a gyűlés megkezdése előtt akár elküldeni, akár ott átnyújtani szíveskedjenek. A lelkész urak parochiális jelentéseiket szíveskedjenek még otthon megírni és a kiállított statisztikai jelentésekkel az illetékes bizottságoknak a gyűlés kezdő estéjén átnyújtani. Az egyházi képviselők világi konferenciájának tárgysorozatába felvételre ajánlom a következő kérdések megbeszélését: 1) Mit tegyenek a prebiteriumok a jótékonyság gyakorlásának fokozása érdekében a közegyházi járulékokat, árvaházunk s nevelés ügyünket illetőleg. 2) Mi a legjobb mód arra, hogy egyháztanácsaink s gyülekezeteink megértsék, megszeressék és támogassák a lelkészi gyámintézetet? 3) Mit tegyenek az egyháztanácsok egyházi lapunk és vallásos irataink terjesztése érdekében? A midőn szives meghívásomat ismétlem, a mielőbbi viszonlátás reményében vagyok szeretettel BOROS JENŐ, e. m. elnök. A Jézus Krisztus örökkévalósága IRTA: VARGHA GYULÁNÉ. (Folytatás.) A lángeszű emberek, kikről beszéltem, emlékezetük hallhatatlanságát hagyják maguk után; őket magukat a holtak 'közt keressük, s mint elmúltakról beszélünk róluk, de a Krisztus közöttünk van örökös jelenlétben. Amazok müvei halhatatlanságot nyertek és pedig annál biztosabban, mennél igazabb, hasznosabb dicsőbb az a munka. Krisztus munkálkodik, ma úgy, mint munkálkodott tegnap és munkálkodni ifog mindörökké Hisszük a hü egyházzal együtt, hogy földi élete, melynek csak kevés számú ember volt tanúja ezelőtt 19 századdal a 'földnek egy kicsiny sarkában, csak látható megnyilatkozása és bevezetése volt egy életnek és egy munkának, mely azóta minden időben és a földnek minden pontján, hol az evangéliumot hirdetik, megújul és létezik. Hisszük, hogy világtörténeti működésének három esztendeje csak rövid és magasztos példázata volt egy működésnek, mely soha véget nem ér; hogy a szegények, a nyomorultak, a bé'lpoklosok, kiket útjában kezének érintése által meggyógyított, csak előfutárai voltak annak a megszámlálhatatlan tömegnek, melyet azóta századokon keresztül megvált, megszentel és megvigasztal. Hisszük, hogy ma is, ez anyagias század látszólagos közönye dacára, elta- gadhatatlan jeleit adja folytonos munkálkodásnak. Hisszük, hogy föl lehet azt ismerni első sortban az ellenállásból és a gyűlöletből, melyet neve fölidéz, s mely nem egyéb, mint nagyszerű és rettentes hódolat, mellyel minden rossz szenvedély, minden önzés s minden képmutatás reszketve adózik az ő szentségének; és hogy föl lehet azt ismerni a lelkesedésből, a szeretettből, az örömből, melylyel neve minden szivet, mély őt imádja, eltölt. Egyszóval (hisszük, hogy Isten fia és a lelke örök királya lévén, megtartotta a tanítványoknak tett ígéretet: “íme ér veletek vagyok, a világ végezetéig”, — annyira, hogy ha a tftokteljes dráma, melyet történelemnek neveznek, még húsz, ötven, vagy száz évszázadon keresztül tartana is, minden jövendő nemzedékek kebelében visszhangzanék ez a szózat: “A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanaz lészen.” De hogy jobban megérthessük ezt az örökkévalóságot, —- ne maradjunk ennél az általános benyomásnál, mely elkápráztathatná szemünket, a nélkül, hogy megvilágositaná elménket. Vizsgáljuk kö zelebbről ezt a nagy kérdést s világosítsuk meg ezt az örökkévalóságot, először a Jézus Krisztus tanításaiban, aztán személyében s végre 'a munkában, melyet minden időkben keresztül végez. Ez legyen sorrendje elmélkedéseinknek kedves testvéreim. Nézzük először tanításainak örökkévalóságát. Jézus Krisztus maga világosan megjövendölte ezt. Egy napon, a templom előtt, melynek közeli pusztulását megjósolta, igy szólt tanítványaihoz: “A föld és az ég elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.“ S az a meglepő, hogy mikor e szavakat mondta, még akkor egyetlen kimondott szava sem volt leírva, csak néhány szegény, tudatlan ember emlékezetére voltak azok bizva, kik akkor még alig értették- Nos, gondoljátok meg, hogy a thébai, a ninivei és delpibii templomokban millió bálványimádónak hitvallása volt márványba és ércbe vésve, akik át akarták származtatni az utókorra isteneik nevét és -hős tetteit, s mi maradt mindebből ? (Folytatása következik.)
