Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-04-21 / 16. szám

16-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal 6 óránként adna neki enni, holnapután meg egyáltalában nem, az azután követ­kező napon megint adna neki kétszer- háromszor enni, de aztán két-három na­pig megint teljesen koplaltatná?” Azt fe­lelte : “Azt hiszem, egyáltalában nem gyarapodnék, hanem inkább éhen halna.“ “Lássa — szóltam — pedig a leikével szakasztott így bánik.” Ezt hangsúlyozza az imént idézett bibliai vers. EGYHÁZMEGYEI GYŰLÉSEK. A Közép Magyar Egyházmegye gyű­lését tartja 1928 április 23-án, hétfőn este félnyolc órai kezdettel a homesteadi ref. templomban. A Nyugati Magyar Egyházmegye gyű­lését tartja 1928 május 7-én, hétfőn este a clevelandi első magyar ref. templom­ban az east sideon. Springdale, Pa. A közellevő egyházak bevonásával ifjúsági konferenciát ren­dezett a springdalei egyház ifjúsági egyesülete, mely minden tekintetben si­került volt. Többen, mint kétszázan vet­tek részt a különböző egyházaktól: Brownsville, Daisytown, Vestáburg, Mc­Keesport, Homestead, Pittsburgh és Leechburg, A rendezést az egyház kiváló agilis lelkésze Nt. Szegihy János vette ke­zébe és példás szép rendben és nagyszerű hozzáértéssel rendezte azt le. SZERKESZTŐI POSTA. Rev. B. S., Árpádhon. Tudósítását csak akkor vettem, amikor már egy napilap után közöltük a szép ünnepélyt. Köszö­net. Rév. Daróczy Mátyás. A levtél nem marad el. Kérek egy kis türelmet. Üd­vözlet és köszönet. Rév. Fekete András. Köszönet szives megemlékezéséért. KERESZTLEVÉL, ismét kaphatók a Refor­mátusok Lapjánál. 12 da­rab ára 60 cent. — Meg­rendelhető e címen: REFORMÁTUSOK LAPJA Box 448, Homestead, Pa. 100 DARAB CASCARA GYOMOR ÉS VÉRTISZTITÓ PIRULÁT egy doboz vese erósitd teával együtt 1 DOLLÁRÉRT bárhová küld HOFFER ROBERT a Budapesti Orvos Egyetem kitüntetett gyógyszerésze 8104 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. BALKÁNYI MAGYAR FÉNYKÉPÉSZ 8014 West Jefferson Ave., DETROIT, MICH. SÜRGÖNY! PÉNZKÜLDES AZ ÓHAZÁBA CSAK $1__ Európai bankösszeköttetéseink rendszerint az elküldéstől szá­mított 12 óa alatt kiutalják a PÉNZKÜLDEMÉNYEKET. KISS EMIL Bankháza 4fch Avo.—9th St. NEW YOKR jgilj Éiri GYŐRBEN 1570 ÓTA a KISS CSALÁD folytonosan HENTES és MÉSZÁROS üzletet tartott fenn Legrégibb MAGYAR REAL ESTATE Michigan államban 7908 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. Kiss ÉS FIA 8301—8306 W. JEFFERSON AVENUE DETROIT, MICHIGAN Bábás Music Store 8149 WEST. JEFFERSON AVE, DETROIT, MICHIGAN. Magyar lemezek, rollok és kották nagy raktára. Kérjen ingyen árjegyzéket. Húsz éves hús és füszerüzlete, vágóhid és kolbászgyár. Nagybani kiárusítás. Füstölt husnemüeket felelősséggel vidékre is szállit. GEGUS TESTVÉREK LEGNAGYOBB MAGYAR — VAS ÉS FESTÉK KERESKEDŐK 8013 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. FIZESSEN ELŐ és SZEREZ­ZEN UJ OLVASÓKAT A Reformátusok lap­jának. Bagamér, Bihar megyei — Nagy­váradon képzett GESZTI IMRE óhazai lábbeli készítő cipő javító műhelye 2659 GRAND AVENUE, CLEVELAND, OHIO. Az első magyar ref. egyház presbitere. Kéri a magyarság pártfogását. PÁL IMRE HAJÓJEGY ÉS PÉNZKÜLDŐ IRODÁJA 9117 BUCKEYE ROAD CLEVELAND, OHIO. Az Amerikai Magyar Református Egyesület főorvosa Dr. ROSENBERG E. 8231 WOODLAND AVE., CLEVELAND, OHIO. Huszonhét év óta fennálló MAGYAR BANK BOLLA ÉS FIA BANKÁROK 7932 W. Jefferson Ave., A detroiti reformátusok kedvelt bankja. DETROIT, MICH. Vagyon .......$500,000.00 Betétekre 4% kamat. MIÉRT SZENVED, ha megszabadulhat a fájdalmaktól? Ha fáj a foga, siessen Dr. NOVAK PÉTER fogorvos rendelőjébe 8815 BUCKEYE ROAD Union Trust Building CLEVELAND, OHIO. HUS és FÜSZERÜZLETE Paszternák Márton 8046-8048 West Fort DETROIT MICH. Elsőrendű kiszolgálás. 23 ÉVES GYAKORLAT. SALZMAN SAMUEL NŐI ÉS FÉRFI RUHA ÜZLETE GRAND CORNER STORE 5511 EUCLID AVENUE., CLEVELAND, OHIO. Vidéki megrendeléseket pontosan teljesít. Alkalmi érjegyzék ingyen. Jakab István és Fiai, magyar temetkezési intézete. Betegszállítás a legkényelmesebb kocsikon. 8923 BUCKEYE ROAD Phone: Cedar 384. 11713 BUCKEYE ROAD Phone: Cedar 2382. CLEVELAND, OHIO.

Next

/
Thumbnails
Contents