Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-04-07 / 14. szám

14-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal Rankin, Pa. Április 4. Bűnbánati ima­óra félnyolc órakor. Április 6. Nagypénte­ken d. u. két órakor. Április 8. Husvét elsőnapján Úrvacsora d. e. félkilenc óra­kor. Hálaadás délután félkét órakor. Hatalmas lépés lesz Istenországa ter­jesztésében ez a “templomon kívüli szó­szék.” REFORMÁTUS NAPILAP. REFORMÁTUS LELKÉSZNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. között Jugoszláviában is 'hasonló szövet­ség megalakítására. A magyarországi szövetség külön lapott adott ki “Refor­mátus Lelkésznek Lapja” cimmel, mely­nek szerkesztője Kovácsné Huszár Jolán. A Hit és Szolgálat Mozgalma, mely a magyarországi református egyház hitéle­tének fellendítésére már eddig is szép si­kerrel fáradozott, most egy napilap meg­indítását vette munkába. Mindenek előtt a lap egy folytonos megjelenését akarja biztosítani 15.000 előfizető gyűjtésével. . A budapesti református theolőgián tar­tott téli konferenciával kapcsolatosan, a református papnék is összejöttek és meg­alakították országos szövetségüket, mely nek elnöke dr. Ravasz Lászlóné s főtit­kára Novák Olga. Azt hisszük, hogy ez a szövetség sok áldás forrása lesz, s indí­tást fog adni az utódállamoknak is s ezek KERESZTLEVÉL, ismét kaphatók a Refor­mátusok Lapjánál. 12 da­rab ára 60 cent. — Meg­rendelhető e címen: REFORMÁTUSOK LAPJA Box 448, Homestead, Pa. 100 DARAB CASCARA GYOMOR ÉS VÉRTISZTITÓ PIRULÁT egy doboz vese erősítő teával együtt 1 DOLLÁRÉRT bárhová küld HOFFER ROBERT a Budapesti Orvos Egyetem kitüntetett gyógyszerésze 8104 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. S OR GÖ NY( PÉNZKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA CSAK $1__ Európai bankösszeköttetéseink rendszerint az elküldéstől szá­mított 13 óa alatt kiutalják a PÉNZKÜLDEMÉNYEKET. KISS EMIL Bankháza 4th Ave.—9th St. NEW YORK TEMETÉSI ÉNEKES* KÖNYV UJ — MOST JELENT MEG mely 120 alkalmi éneket foglal öss: A könyv szerzője Fülöp István, aki g? dag tapasztalattal bir ezen a téren. A könyv ára 75 cent. Megrendelhető a szerzőnél: Fülöp It ván, 1633 E. 30th St., Lorain, Ohio, vaj a Reformátusok Lapja szerkesztőségén GYŐRBEN 1570 ÓTA a KISS CSALÁD folytonosan HENTES és MÉSZÁROS üzletet tartott fenn BALKÁNYI MAGYAR FÉNYKÉPÉSZ 8014 West Jefferson Ave., DETROIT, MICH. k a Basementben van 5th avei bejártnál mKAUFMÄNN^ 4 AVENUE PITTSBURGH v Legrégibb MAGYAR REAL ESTATE Michigan államban FERENCZY JÁNOS 7908 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. Bábás Music Store 8149 WEST. JEFFERSON AVE, DETROIT, MICHIGAN. Magyar lemezek, rollok és kották nagy raktára. KiSS ÉS FIA 8301—8306 W. JEFFERSO AVENUE DETROIT, MICHIGAN Húsz éves hús és füszerüzlete vágóhíd és kolbászgyár. Nagybani kiárusítás. Füst husnemüeket felelősséggel vidékre is szállit. Kérjen ingyen árjegyzéket. GE6US TESTVÉREK LEGNAGYOBB MAGYAR — VAS ÉS FESTÉK KERESKEDŐK PÁL IMRE HAJÓJEGY ÉS PÉNZKÜLDÖ IRODÁJA 9117 BUCKEYE ROAD MIÉRT SZENVED, ha megszabadulhat a fájdalmaktól? Ha fáj a foga, siessen SALZMAN SAMUEL NŐI ÉS FÉRFI RUHA ÜZLETE 8013 W. JEFFERSON AVE., CLEVELAND, OHIO. v- , Dr. NOVÁK PÉTER GRAND CORNER STORE DETROIT, MICH. Az Amerikai Magyar Református 5511 EUCLID AVENUE., Egyesület főorvosa fogorvos rendelőjébe CLEVELAND, OHIO. FIZESSEN ELŐ és SZEREZ­ZEN UJ OLVASÓKAT A REFORMÁTUSOK LAP­JÁNAK. Dr. ROSENBERG E. 8231 WOODLAND AVE., CLEVELAND, OHIO. 8815 BUCKEYE ROAD Union Trust Building CLEVELAND, OHIO. Vidéki megrendeléseket pontosam teljesít. Alkalmi űrjegyzék ingyen. ...................11 ■ .............. mi m—% Bagamér, Bihar megyei — Nagy­váradon képzett Huszonhét év óta fennálló MAGYAR BANK r ' HUS és FÜSZERÜZLETE Jakab István ás Fiai. GESZTI IMRE BOLLA ÉS FIA Paszternák Mállón magyar temetkezési intézete. óhazai lábbeli készítő cipő javitó műhelye 2659 GRAND AVENUE, CLEVELAND, OHIO. Az első magyar ref. egyház presbitere. Kéri a magyarság pártfogását. *■ J BANKÁROK 7932 W. Jefferson Ave., A detroiti reformátusok kedvelt bankja. DETROIT, MICH. Vagyon .......$500,000.00 Betétekre 4% kamat. 8046-8048 West Fort DETROIT MICH. Elsőrendű kiszolgálás. 23 ÉVES GYAKORLAT. C_________________________—-----------­Betegszállítás a legkényelmese kocsikon. 8923 BUCKEYE ROAD Phone: Cedar 384. 11713 BUCKEYE ROAr Phone: Cedar 2382. CLEVELAND, OHIC

Next

/
Thumbnails
Contents