Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-02-07 / 6. szám

6. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LATJA • VII. LECKE. VASÁRNAPI ISKOLA 1925 február 15. .---------------.----------------------------------------------------------------------­JÉZUS A GETSEMÁNÉ KERTJÉBEN. És ménének ama helyre, amelynek Getse- máné a neve és monda az ő tanítványainak: Ül'etek le itt, a mig imádkozom. És maga mellé vévé Pétert, Jakabot és Jánost és kezde gyötrődni és monda nekik: Szomorú az én lel­kem mind halálig; maradjatok itt és vigyáz­zatok. És egy kevéssé előre menvén, a földre esék és imádkozzék, hogy ha lehetséges, múl­jék el tőle ez az óra; és monda: Atyám! Min­Amint nappal után az éjszaka és az éjszaka után ismét nappal következik, úgy következnek el mi reánk is az élet örömei és szenvedései. S hamarosan nem is tudjuk megmondani, hogy melyik jobb reánk nézve, a nappal-e vagy az éjszaka, az öröm-e vagy a szenvedés. Mert mind a nappalnak, mind az éjszakának van hasz­na is, kára is reánk nézve és mind az örömben, mint a szenvedésben van sok jó és sok rossz is. Rendszerint azonban a nappalt többre becsüljük az éjszakánál és az örömet a szenvedésnél; de azért se az éjszakát, se a szenvedéseket nem ke­rülhetjük el. Ha azért félelmetes előttünk az éjszaka és nem kivánatos a szenvedés, nem végzünk haszontalan munkát, ha azokat most közelebbről megvizsgáljuk, mert úgy vagyunk ezekkel is. mint min­dennel amitől csak addig félünk, amig azt meg nem ismertük. Ha megismerjük az éjszakát, nem félünk többé annak sö­tétségétől; ha megismerjük a szenvedése­ket, nem rettegünk többé azoknak terhei­től. A nappal és az éjszaka az Isten aka­ratából vannak; nappal a világosság munkára, éjszaka a sötétség pihenésre hiv. S mert Isten az ura mind a nappal­nak, mind az éjszakának, Isten a mi jó Atyánk mind nappal, mind éjszaka: fél­hetünk-e az éjszaka sötétségétől? És nincs e nekünk és minden teremtett lénynek szükségünk úgy a nappalra, mint az éj­szakára! És ha nem volna jó, ha mindig éjszaka lenne, vájjon ki az. aki azt kí­vánná, hogy mindig nappal legyen? S ha éjszaka nem tudunk magunkra vigyázni, vájjon nappal tudunk-e? Nem a jó Isten atyai szeretete őrködik-e felettünk mind nappal, mind éjszaka s tudnánk-e megél­ni az Ő segedelme nélkül akár éjszaka, akár nappal? Az Isten akarta, hogy Je­gyen nappal és éjszaka és mind a nappal, mind az éjszaka által jót cselekszik ve­lünk és minden teremtményeinek javát munkálja. Az élet örömei és szenvedései is az Is­ten akaratából vannak és Ő mind az örö­mökkel, mind a szenvedésekkel a mi ja­den lehetséges néjied. Vidd el tőlem ezt a po­harat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Azután visszatére és aludva találá őket és monda Péternek: Simon, alszol? Nem birtál egy óráig vigyázni? Vigyázzatok és imádkoz­zatok, hogy kísértébe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. És ismét elmen- vén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szól­vunkat akarja. Csak az a baj, hogy mi ezt nem mindig látjuk, mert az a közönséges felfogás, hogy az öröm áldás, a szenvedés büntetés s azért mindenki inkább akarja az örömöket, mint a szenvedéseket, in­kább akar mindenki jutalmat, mint bün­tetést. S még ha úgy volna is, hogy az élet örömeit az Isten jutalmul adja: van-e jogunk, hogy ezt a jutalmat követeljük? S ha úgy volna is, hogy a szenvedés a mi bűneink büntetése: nem tudjuk-e, hogy a büntetést bőven kiérdemeljük? De az Is­ten megdorgálja azokat is, akiket szeret, mert szenvednie kell az igaznak is az ő végére mehetetlen bölcseségéből; miért zúgolódnánk mi, akik ismerjük magun­kat s tudjuk, hogy a büntetést megérde­meljük, miért zúgolódnánk a szenvedések miatt? Hiszen azt is tudjuk, hogy az arcá­nak szomorúsága által jobbá lesz az em­ber szive, tapasztaljuk, hogy a szenvedé­sek valóban javunkra vannak, mert meg­tanítanak arra, hogy kerüljük azt, ami­nek szomorúság és szenvedés lesz a vége és azt keressük, a mi örömet ad. De hát mi ad örömet az életben? Dá­vid király sokat megpróbált, azt hitte, hogy a gazdagság, a hatalom, a tudo­mány, a mulatozás az élet örömeinek for­rása s csak késő vénségében jutott arra az igazságra, hogy ezek mind hiábavaló­ságok s hogy a dolgoknak summája ez: az Istent féljed és az ő parancsolatait megtartsad, mert ez az embernek fődolga. Mártha szorgalmasan munkálkodott, de Mária választotta a jobb részt, mert az Hr Jézusra hallgatott s az tőle el nem vé­tetett. Az az igazi öröm, ha az ember meg­ismerte az Istent, mint jó Atyát és az Ő törvényeit, melyeket az Ur Jézus által adott; az az igazi öröm, ha az ember sze­reti az ő Istenét és az Ur Jézusnak igaz tanítványa. Mert ha elfogyatkozik is az én testem, szivemnek kősziklája és örök­ségem, te vagy, óh Isten, mindörökké; ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy. Mert úgy szeretett engem is a jó Isten, hogy az Ő egyszülött Fiát adá ne­kem is, hogy ha hiszek ő benne, el ne ván. A mikor pedig visszatére, ismét aludva találá őket, mert a szemeik megnehezedtek vala; és nem tudták, mit feleljenek néki. Harmadszor is jőve és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég immár, eljött az óra; imé az embernek fia a bűnösök kezébe adatik. Keljetek fel és menjünk; imé clközelgett, aki engem elárul. (Márk ev. XIV. 32—42.) vesszek, hanem örökéletet találjak. Az pe­dig az örök élet, hogy téged, egyedüli igaz Istent megismerjelek és akit elküldöttél, a Jézus Krisztust. Ezt az örömöt keressük-e mi az élet­ben, vagy ezt az örömöt becsüljük-e több­re minden egyebeknél? Ha az élet örömeit a múló testi élvezetekben találjuk meg és azt az igazi örömet, mely az Isten szerete- tében és az Ő törvényei iránt való enge­delmességben van, megvetjük: ne csudál- kozzunk. ha szenvednünk kell, és ne is panaszkodjunk miattok, hiszen mi ma­gunk kerestük azokat. Hordozzuk el hát az élet szenvedéseit úgy, mint akik jól tudjuk, hogy azokat megérdemeltük. És tanuljunk a magunk kárán; tanuljuk meg hogy ha inkább akarnánk örömeket, ak­kor más utakon kell azokat keresnünk. És keressük az élet igazi örömeit a hitnek, szeretetnek és a jó cselekedeteknek utai- ban, az Ur Jézus követésében. De azt mondja valaki, hogy a miként az igaz és istentfélő Job szenvedett és szenvedett az is, akiben még a pogány sem talált bűnt, amaz egy igaz, az Ur Jé­zus Krisztus is: hiábavaló az embernek igaznak lenni, haszontalan dolog Isi ént szeretni, az Ur Jézust hűen követni, mert a szenvedést úgy sem kerülheti el senki sem. Hát igaz. hogy ha akármilyen jók vagyunk is, a szenvedéseket el nem kerül­hetjük, de azt jelenti-e ez, hogy azért ne is legyünk jók? A betegségeket sem ke­rülhetjük el, mégis ki az, aki azért nem is akar magára vigyázni? Szándékosan, a maga kárát akarva cselekszik-e valamit akárki? Ha igen,az ilyen nem józan eszü s azért nem lehet példa előttünk. Igaz, akármilyen jók legyünk is, a szenvedése­ket el nem kerülhetjük; akármennyire szeretjük az Istent, nem követelhetjük, hogy soha se szenvedjünk, mert az Isten szabados mindnyájunkkal. De hát csak­ugyan olyan nagy csapás reánk a szenve­dés és a szenvedés megemészti testünket, lelkünket? Semmi jó sincs a szenvedés­ben? Még ha úgy volna is, akkor sem sza­badna Isten akarata ellen zúgolódni! (Folytatás a 11-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents