Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-31 / 5. szám

5-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13. oldal és 50 kis bibliával járult hozzá az adakozáshoz. Az ünnepben, a hideg idő dacá­ra, olyan szokatlan szép számmal vettek részt a hívek s általában a magyarság az isteni tiszteleteken, mint eddig még soha. Az egyház­tagok fele élt az úrvacsorával is. Ez a templom látogatási szép indulat nem lohadt az év utolsó estvéjén, s az uj évben sem. Az uj év első vasárnapján ol­vasta fel a lelkész az évi összefog­laló jelentést. Ennek a kiemelke­dőbb pontjait a lap utján is kö­zöljük: 1924 évi bevétel volt az áthozatalokkal együtt $4686.00. — Kiadás 4614 dollár. — Persely­pénz volt 311 dollár. — Egyház­tagság 627 dollár. A női egylet adománya 73 dollár. Az iskolára gyűjtés 772 dollár. Az iskolának a használata utján bevétel volt 350 dollár. Ha ebből levonjuk a köl­csönnek a kamatját, a takarításért és a villágitásra kiadott pénzeket s a szén árát kitűnik, hogy az is­kolára nem ráfizettünk, de ez már az első évben is jövedelmezett 43 dollárt. A református árva­házra adtunk 53 dollárt. Az isko­lára a 4500 dolláros kölcsönön fe­lül fizetett az egyház, a felszere­léssel együtt 1646 dollárt. Egyéb beruházásra (templomnál, iskola udvarnál, parochiánál) $222.00. — Kamatokra 363 dollár. Tűzbiztosí­tásra 94 dollár. A kölcsönből visz- szafizetve 300 dollár. Egyházme­gyei illetékbe 60 dollár. Útadó és egyéb adókra 125 dollár. A lelké- szi fizetéshez 500 dollár. Az orgo- názásért 25 dollár. A többi bevételt és kiadást nem részletezzük. Az egyháznak a pa- rochiára kölcsöne az egyesülettől 5000 dollár. Külön helyi kölcsön az iskolára 4650 dollár. Összesen 9650 dollár. De ezzel szemben, a templomot nem is számítva ide, az iskola és a parochia megér fel­becslés szerint 14500 dollárt. Remélhető, hogy ez az egyház minden esztend ben le tud törlesz­teni 500 dollárt. Január 4-én délután és estve tartatott meg a választó közgyű­lés, ahol uj rend szerint szavazó­lapokkal, tehát általános és tit­kos szavazás alapján választották meg a 16 elöljárót, aki a legtöbb szavazatot kapott az lett a gond­nok, a következő legtöbb szava­zattal: a pénztárnok, azután a jegyző és úgy az algondnok. A többi 12 lett a presbyter. Két évre választattak: Molnár Ferenc gond­nok, Veres András algondnok, Molnár János pénztárnok, Sza­kács Sándor jegyző. Presbyterek: Varga Lőrinc, Bodnár Balázs, Bodnár Pál, Raab Sándor. Egy évre Kozora János, Orosz Bálint, ifj. Bálint József, Varga András, Homoki Zsigmond, File István, Csiszár Gábor és odnár István. E szerint, akik élnek a jövő évi vá­lasztáskor, csak a felett döntenek, hogy ez az elöljáróság megmarad­e, vagy egy pár tagot választ a lemaradók helyére. Az uj tisztikar eskütétele, a ré­gi tisztikar érdemeinek elösmeré- se és lemondása után, akik helyett Kozora János, két éven át volt gondnok beszélt a templomban a gyülekezet előtt, január 11-én és folytatólagosan 18-án történt meg. Az uj tisztikar nevében Mol­nár Ferenc gondnok szólott s Ígérték hűségüket az egyház javá­ra. Az orgonázást újra Virág Irénke teljesiti. Az anyakönyvi bejegyzések sze­rint a kalamazooi ref. egyházban született s megkereszteltetett 1924-ben 7 fiú és 6 leány gyer­mek, összesen 13. Házasságot kö­tött 5 pár, meghalt és eltemette- tett 3 férfi. Konfirmálás nem volt. 1925-ben lesz majd 13 (ez ideig.) A Ref. Nőegylet, híven a kitű­zött céljához, kész ez évben is se­gíteni az egyházat, a Nagytiszt, asszony vezetése alatt már hozzá is kezdett a munkához. Kollektál- nak és február 21-én nagy farsan­gi bált és bazárt rendeznek, ahová még a vidéki, a grand rapidsi, battle creeki és más vidéki ma­gyarság megjelenését is várják. A női egyletnek 40-nél több buzgó tagja van. Vetítő gépet szereznek be s minden vasárnap délután és estve mozgókép szini el "adást rendez­nek az iskolában. A műkedvelők részére meg már a szerepek is készen vannak a március 15-én rendezendő hazafias ünnepélyre. Ha ez év folyamán Isten segít­ségével elvégezhetünk annyit, mint a múlt 1924. évben, úgy ezt az évet is boldog esztendei közé sorozhatja ez a gyülekezet. LEECHBURG PA. ÉS VIDÉKE Közli: Kovács Andor, lelkész. Az amerikai Presbyteriánus . Egyház fennhatósága alá tartozó leechburgi magyar gyülekezet 1925. január 4. és 11-ikén megtar­tott évi közgyűlésein az alábbi lelkész és pénztárnoki jelentés hangzote el: Lellcészi jelentés. 6 zer lakossal bíró községünkben az egyházak száma 13 s a magyarok száma a csecsemőket is beleértve sohasem haladta meg az egyezret. Tizen­négy év leforgása alatt a magyar reformátusokból álló kis gyüleke­zetünk volt az mindenkor, amely a legszebb és leghumánusabb missziót teljesítette úgy polgári, mint vallási szempontból. Az 1924-ik évben 159 felnőtt és 128 gyermek vett részt az isteni tiszteleteinken, vasárnapi isko­láink és mindennapos nyári ma­gyar iskoláinkban. Száztizenhat volt azoknak a száma, akik Úrva­csorával éltek több alkalommal és 48 szoknak száma, akik egyszer sem éltek a sákramentomokkal. Keresztelés 10, konfirmálás 9, há­zasságkötés 3, temetés 3, másfe- lekezetekről (r.k.) áttért 2. Istentiszteleteink száma 52 va­sárnapon 104, mig ünnepek és bűnbánati alkalmakkor 24 volt. — Heljben tehát 128-szor tartottunk, mig Butlerban 2 esetben. Az Úrvacsorája hatszor lett ki­szolgáltatva, melyhez a jegyeket minden alkalommal buzgó testvé­rek adományozták. Szerdán estveli imaóránk, mely polgárosító tanfolyammal van egybekötve 36 esetben volt meg­tartva. Ezt szomorúan kell beval- lanunk, hogy itt nagymérvű ha­nyagságot észlelhettünk a múlt évben is. Mindazáltal az általunk polgárositott magyarok száma már is felülhaladja a 100-at. Vasárnapi iskolát 52 vasárna­pon és a nyári mindennapos ma­gyar iskolát nyolc héten keresztül tartottuk 60—70 gyermekkel. A többi még vagy koron aluli, vagy pedig képzelt nagykorú. Női egyletünk az elmúlt évben egy bazár jövedelméből adóssá­gunk törlesztéséhez $170 ado­mányt utalt át az egyház pénztá­rába. Műkedvelő körünk pedig csu­pán “Az igmándi kispap” előadá­sából kerek 100 dollárt adományo­zott. Egyházi Betegsegélyző Egyle­tünk 1100 dolláros kölcsönnel oda segített, hogy az összes banknál levő tartozásunktól megszabadult egyházunk. Magánkölcsönt kaptunk Bene­dek János vagyongondnoktól 200 dollárt, amit szintén visszafizet­tünk. E mellett kifizettünk az év első felében 725 dollár törzsadós­ságot. A kittanningi egyházmegye Belmisszió Bizottságától 600 dol­lár segélyt élveztünk. Táncmulatság az egész év lefor­gása alatt az egyházunk nevében vagy javára nem volt. Külömböző társas összejövete­leink az iskola teremben öt eset­ben volt tartva. Ezek közül két al­kalommal a “kis műkedvelők” ját­szottak nagy megelégedésünkre. Az éneklő gárda minden csütör­tök este gyakorol és ma már az egyházi éneklésünkben mellőzhe­tetlen. Az ifjúsági énekkar min­den vasárnap két-két énekszám­mal szerepelt. Rendes elbocsátóval eltávozott két tag, mig amúgy eltávozott 9. Ezek mind más állam területére költöztek és elbocsátójukat tőlünk megkaphatják. Háznál betegeknek Úrvacsorát kiszolgált a lelkész 3-szor. Miután a közgyűlés teljes tuda­tában volt már annak, hogy Var­ga Lajos egyházunk pénztárnoki állását három éven keresztül pél­dátlan buzgósággal töltötte be, úgy határozott, hogy csak a havi végösszegeket olvassa fel a köz­gyűlés előtt, s mutassa ki az ered­ményt. Pénztárnok ebben az érte­lemben tette meg jelentését. Varga Lajos egyh. pénztárnok az alábbi végösszeget mutatja be az 1924 évi pénztári forgalomról. Befolyt a pénztárba külömböző címeken 4839.02. Egész évi kiadá­saink a tizenkét hónap leforgása alatt volt 4657.00. Áthozat az 1925-ik évre, január elsején folyó­számlán van 182.02 dollár. A közgyűlés a pénztárnoknak jelentését tudomásul vette és to­vábbi bizalmat szavazott részére, köszönetét mondván a szorgalmas pénztári vezetésért. A presbyte- rium számvizsgáló bizottságát utasitotta a közgyűlés a pénztári napló hitelesitésére. A leechburgi magyar ref. egy­ház vagyoni állása ezidőszerint: Tégla templomunk értéke és an­nak modern berendezése, az isko­lával 30.000 dollár. Modern nyolc szobás papiak és garage 10.000 dollár. Ingó és ingatlan vagyona egyházunknak 1925. január 1-én kitesz 40 000 dollárt. Fennálló adósságunk teljes összege az Egy­házi Egylethez 1100 dollár. Bírjuk a közgyűlés Ígéretét, va­lamint az egyházi egylet, női egy­let és ifjúsági köreink támogatá­sát arra nézve, hogy a tizenöt éves jubileumi ünnepélyünkre az ösz- szes adósságainkat kifizetjük. Ak­kor egyházunk önfenntartó lehet. Adja Isten, hogy úgy legyen! A választások eredményéről majd a hivatalos kalauzban szá­molunk be. LORAIN, O. Közli: Újlaki Ferenc, lelkész. Vasárnapi sorrend. Február 1- én, a reánk következő vasárnapon a sorrend a következő: 1. Reggel 9-től vasárnapi isko­la. A tanítás tárgya: A szőlőtő és szőlővesszők. Az elmúlt vasárnapon 202-en voltak a vasárnapi iskolában. 2. Tíz órától istentisztelet. — A prédikáció tárgya: Az Istent fél­jétek! I. Péter, 2-17. Az énekkar “Értem megfeszít­ve” kezdetű éneket fogja előadni. 3. Délután fél 2-től a Ref. Egy­házi és betegsegélyző egylet gyű­lése. 4. Este fél nyolctól istentiszte­let. A bibliamagyarázat tárgya: Pál buzdítja az egyházakat. Ap. Csel. XIV: 20-27. Társasvacsora. Vasárnaphoz 2 hétre, február 15-én, az egyház presbitériuma társasvacsorát ren­dez az iskolahelyiségben. A társasvacsorán nemcsak Ízle­tes ételek, hanem kitűnő program is lesz. Szóló, quartette, karének, monológ, 1 felvonásos színdarab és beszédek teszik majd élénkké, vonzóvá az estét. A felsorolt programszámokon kivül legérdekesebb része lesz az estének az ifjúsági zenekar be­mutatkozása. Ifjaink elhatározták ugyanis, hogy egy zenekart ala­kit tagjai sorából. Oly sok tehet­séges, a zenét alaposan értő ifjú

Next

/
Thumbnails
Contents