Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-31 / 5. szám
Amerikai magyar reformátusok lapja 10. oldal Ha valaki figyelmesen fogja áttekinteni azt a kimutatást, melyet Árvaházi Naptárunkban közöltem: úgy bizonyára meg fog győződni arról, hogy az 1924-ik évben az egyes egyházaknak az árvaházi adományai messze elmaradnak azok mellett az adományok mellett, a melyek az egyházaktól az 1923-ik év folyamán folytak be. Ha e mellett a kimutatás mellett aztán párhuzamosan elolvassa valaki azokat a nagy befektetéseket, melyeket az elmúlt évben éppen azért kellett eszközölnie az árvaházi bizottságnak, mert nagy szolgálmányok teljesítésére volt elkötelezve: mindenkinek, a ki komolyan és igazságosan akar bírálatot mondani, el kell ismernie, hogy éppen a múlt évben lett volna a legnagyobb szükség arra, hogy minden egyházközségnek minden egyes tagja a legmesszebbmenő módon igyekezzék arra, hogy hitét jó cselekedetekkel mutassa meg. Most, mikor az esztendő elején vagyunk s az egyes egyházközségi közgyűléseken lelkésztársaink beszámolókat tartanak az elmúlt esztendőről, azt hiszem, hogy ezekben a beszámolókban azt ki kellene emelni, hogy mit és mennyit cselekedett valamelyik egyházközség a jótékonyságnak a terén! Senki sem értékelheti olyan igazán a gyülekezeteknek a belterjes munkáját, mint én, a kinek gazdag alkalmai voltak arra, hogy ezen a téren is bőséges tapasztalatokat szerezzen. De éppen azért, mert meg vagyok győződve róla, hogy a gyülekezeteknek a munkája nem merülhet ki csupán abban, hogy önmagáról gondot viseljen, hanem hitét jó cselekedetekkel is meg kell mutatnia; szeretném, ha minden gyülekezetünk felemelkednék arra a magasságra, a melyen állva a legközelebb juthatna azokhoz a követelményekhez, a melyeket a keresztyén gyülekezetekkel szemben már a régmúlt időkben felállítottak! A mi magyar református gyülekezeteink immár elég erősek arra, hogy necsak a saját belső ügyeikkel törődjenek, hanem, ha áldozatok árán is, de kivegyék a maguk osztályrészét azokból a munkákból is, a melyek elsősorban azokra tartoznak, a kik magukat Jézus Krisztuséinak mondják! Én természetesen elsőrendű dolognak tartom egyetlen jótékony intézetünknek nemcsak feltartását, hanem olyan alapoknak a megteremtését is, a melyek lehetővé teszik, hogy ezt az Intézményt minden körülmények között zökkenés és megrázkódtatás nélkül lehessen vezetni. Nem a magam idejére gondolok, hanem a következő időkre. Az Intézetnek a feltartása mind jobban és jobban igénybe veszi azokat, a kik igyekeznek arra, hogy valóban jót cselekedjenek. Intézetünk mind nagyobb és nagyobb feladatok elé állít bennünket. De ezek a feladatok mind a mi hitünknek a próbakövei. Ha ezeket a feladatokat nem tudjuk megoldani, úgy nem lesznek mellettünk bizonyságtevő jócselekedetek. Az Intézetnek, a melyben ma már közel százan vagyunk, arra van szüksége, hogy elsősorban minden olyan testvérünk, a ki magát Jézus tanítványának hiszi és vallja, buzgó pártfogója legyen. Itt, ebben a munkában lehet a legjobban kimutatnunk azt, hogyha megvan bennünk az együttes munkálkodásnak a lelke, úgy kevés áldozattal is nagyon sokat érhetünk el. 5-ik szám Mutassátok meg a ti hiteteket a ti jó cselekedeteitekkel Azt szeretném elérni, hogy a mi aranykönyvünkben, a melynek az adatait immár nemcsak a Naptárban, hanem az egyesületi hivatalos lapban is közzétesszük, minden egyes egyházközségnek minden egyes tagja ott szerepelne az ő adományával. Az szép dolog, hogy egyes nagyon gazdag emberek nagy pénzeket adnak jótékony célokra. De mégis szebb az, ha szegény, munkás emberek, a kik akár kézzel, akár ésszel keresik meg a mindennapi kenyeret, sokan állanak valamely intézmény mellett és adományaikkal igyekeznek azt feltartani! Ez a mi Intézetünk ilyen adományokból épült fel és ilyen adományok tartják azt fel. Ezért van arra szükség, hogy lehetőleg minden magyar református testvérünk évenként, ha nem tud többet, legalább egy dollárt adjon erre a célra! Milyen eredményeket lehetne elérnünk, ha ezt a kérést meghallgatnák a mi testvéreink! Százezer dollárnyi összegnek kellene összegyűlnie, évről-évre! Csak az a baj, hogy a kiáltó szót még ma sem akarják meghallani! Százával küldjük ki havonként a kérő leveleket! A levelek el is jutnak a címzettekhez, de bizony azoknak alig egy százaléka ihoz be valamit! Pedig ha egyszer küld valaki valami adományt, azt egy esztendőn át aztán nem háborgatjuk! Az uj esztendőnek az elején vagyunk. (Most vizsgálja meg mindenki magát, hogyha (most megkérnék tőle az ő lelkét, vájjon méltó lenne-e arra, hogy az Urnák a jobb keze felől állíttassák?! Miután pedig csak nagyon kevesen válaszolnak a kérő levelekre, nem hiszem, hogy más mód lehetne, mint az, a mit Toledoban választottak. Itt a Lorántffy Zsuzsánna Egyket tagjai minden évben kimennek és bejárják a magyar családokat és pedig felekezeti Jdilönbség nélkül s igy az Árvaházra mindig szép összeget gyűjtenek. Ebben az évben is 500 dollárt küldtek be csupán ennek a gyűjtésnek az eredményeképen. Hasonlóképen cselekszik a pittsburghi árvaházi bizottság is. MUNKATÁRSAINK Lapunk mai számában a következő munkatársaink írtak: Tóth Kálmán, a detroiti r. egyház s. lelkésze: Uj szív. Horváth Sámuel, homesteadi ref. lelkész: Ifjak társasága. Bogár Lajos, toledoi ref. lelkész: Bel és külmisszió. Hankó M. Gyula, columbusi ref. lelkész: Jézus imádkozik érettünk. Újlaki Ferenc, loraini ref. lelkész: Névtelen hősök. Kalassay Sándor, ref. lelkész, árvaatya: Mutassátok meg a ti hiteteket .a ti jó cselekedeteitekkel. Kovács K'.r iy, hittanhallgató a McCormick Semináriumban, Chicago, ill.: A Biblia. Dobos Károly, hittanhallgató a daytoni Central Semináriumban: Magyar zsidóból amerikai ref. lelkész. Bizony ezt meg lehetne cselekedni minden gyülekezetünkben! Tudom, hogy minden gyülekezetnek vannak céljai, melyeket meg kell valósitani, de azt is tudom, hogy azokban a gyülekezetekben, a hol a jótékonyság gyakorlására is súlyt helyeznek, minden egyéb dolog könnyebben halad előre, “mert a nép nagy kedvvel dolgozik.” Az Urnák ebben az esztendejében azért valósítsuk meg minden gyülekezetünkben, hogy minden egyes egyháztag legalább évi egy dollárt adjon Árvaházunknak a céljaira, hogy igy mi is beválthassuk smindazt a reménységet, a melyet a mi testvéreink hozzánk fűznek! Kalassay Sándor, árvaatya. Sokszor halljuk az embereket ért sértésekkel kapcsolatban ezt a kifejezést: “Én megbocsátok neki, de elfeledni sohasem tudom a dolgot!” A legkülönösebb az, hogy az ilyen kijelentéseket tevő ember mindig azt gondolja, hogy ő kötelességének eleget tett, sőt ellenségével szemben nagylelkűséget gyakorol. Az igazság pedig az, hogy az olyan ember, ki “megbocsát, de feledni nem képes”, vagy “nem akar”, nagyon hasonlít a mesebeli indiánhoz, ki a békülést célszerűnek látván, nagy ünnepélyességgel elásta a harci bárdot.... de hogyan ásta el ?.... Úgy, hogy annak a nyele kiállott a földből, készen arra, hogy gazdája az adandó alkalom idején kikaphassa és “felhasználhassa” azt. A szeretet és megbocsátás nem igy ássa el a harci bárdot, hanem a lelket finomítja meg s a lélek tüzében elégeti a civakodás, az egyenetlenség gyilkos fegyverét. * * * “Nehéz azt elképzelni, hogy egy nagy ember istentagadó legyen. Az isteni hatalomba vetett hit felemelő befolyása nélkül, az önmagunkba vetett hittel nem sokra tudnánk menni. Ereznünk kell, hogy ott áll mögöttünk Isten bölcsessége és szeretete. Kétkedők nem érnek el igazán nagy eredményeket, szkeptikusok nem tesznek nagy szolgálatokat, cinikus elmének nincs teremti ereje. Hit az élet nagy mozgató ereje és egy embe: sem képes életének nagy lehetőségeit felismerni, mig meg nem győződik arról, hogy az életnek örökkévaló jelentősége van és hogy az ő jól végzett munkája a végtelen Világtervnek része.” (Calvin Coolidge) ANTHONY FAVERO Törvényesen bejegyzett nyilvános bankár. Hajójegyeket elad az összes vonalakra. Pénzt küld a világ bármely részébe, felelősség mellett. z A Kiski Völgy legismertebb üzletembere Irodahelyiség: Leechburg Furniture Co. Bldg. P. & A. Phone 131. Leechburg, — Pa.--- V
